Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-09-13 / 37. szám

Akkor meg a nőnek kell visszaadnia ennek az embernek a hitet; a nőnek kell kiragadnia őt a földhöz, a röghöz kötöttségből; neki kell megóvnia, visszatartania a kísértésektől, felemelnie, ha talán elbukott, és neki kell a lélekből fel-feltörő hangokat átváltoztatnia az Istent dicsérő zsolozsmává. Azt kérded: hogyan ? ! Nem oktatgatással; nem perrel; nem szemrehányásokkal; még csak nem is síró panaszkodással: hanem élettel, a melyet hit és szeretet hat át. Lásson valósággal egy olyan életet, a melynek erőt, kitartást, hü kötelességteljesítést, erényt, nyugodtságot, derültséget és békességet az Istenben való törhetlen hit ád; gyöngédséget, figyelmet, nyájasságot, elnézést, türelmet pedig a mindenható szeretet kölcsönöz. »A léleknek és az erőnek tényleges, kézzelfogható és megcáfolhatatlan olyan bizonyítékait, a melyek a férfiszívhez az utat megtörik, csak ti nők adhatjátok® — mondja Monod és folytatja: »A nőnek ugyan nem hivatása, hogy a Krisztust prédikálja és nyilvánosan hirdesse; ő kevesebbet, — nem, sokkal többet tesz: 0 szüli a világnak a Szent lélek erejével! 0 adja a Megváltót egészen és mint élőt. A helyett, hogy gondolatokkal és szavakkal hirdetné, adja őt tettekben, érzésekben, mondhatnám, ihletésben. A nőnek tehát nem prédikálnia kell az evangéliumot, hanem kijelentenie a maga cselekvéseiben, a legjelentéktelenebbnek látszó kis beszélgetésében is, szívének tiszta és átlátszó mélyén, házi élete egész folyásában, s a míg ezt mindenütt megtalálhatjuk, ő maga még csak a látszatát is kerülje annak, mintha ez nála czélzatos volna«. — — — Nagyon vaknak és nagyon megátalkodottnak kellene lennie annak az embernek, a ki feleségének élő és igazi vallásosságát naponként szemei előtt látva, végre is meg nem volna nyerhető ennek a nemesebb életnek. Ilyen eljárás mellett mit gondolsz, ki nyerhet többet ? Ő-e e földi élet? Vagy te az örök élet számára?« »A mely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának« ! Kenessey Béla. BELFÖLD. A felsőborsodi ev. ref. egyházmegye közgyűlése. A felsőborsodi ref. egyházmegye a regényes Bikk tövében, Tardonán aug. 28—29. napjain tartá őszi rendes közgyűlését Vadásay Pál esperes és Ragályi Béla egyházmegyei gondnok jelenlétében. Esperesi buzgó ima és gondnoki lelkesítő megnyitó után az esperesi félévi jelentés olvastatott fel, mely a legforróbb hálaérzelmeivel emlékezik meg báró Vay Miklósról prot. közéletünk e ritka nagy alakjáról, kinek egész élete leghelyesebb telelet ama kérdésre: Milyennek kell lenni a prot. világi férfiúnak, ha a rendíthetlen bizalom által oda állíttatik az egyházi ügyek vezetésére? Majd leteszi az elismerés koszorúját Szakái László borsodi, Soltész Sándor sajóvámosi elhunyt lelkészek sírjára; és a veszteség fájó érzésével emlékezik meg Papp Dániel radistyáni tanító hirtelen haláláról, ki élte delén vágatott ki az élők sorából. Mint lelkészek beerősíttettek: Bakó Lajos Borsodra, Kerekes János F.-Barcikára, Péter József okleveles fiatal tanító pedig a sajószentpéteri III. tanítói állomásra. Mint legfontosabb tárgy első helyen olvastatott fel az egyetemes lelkészi özvegy és árva-gyámintézet tervezetét biráló bizottsági jelentés Bartlia Mihály és Botos József jegyzők tollából. E jelentés és ennek alapján az egyházmegyei közgyűlés is örömmel üdvözli az eszmét, de a tervezetet nem tartja helyesnek. Hibás az alapelv! Mert csak nem lehet egy országos gyámintézetnek alapelve, hogy egy IV. oszt. eklézsiában szolgált lelkész özvegye és árvái még a lelkész halála után is érezzék azt, hogy a kidőlt élte végéig csak 5—600 frtos lelkészi állomáson tengette életét. A tervezet értelmében felállítani e nagy jelentőségű intézményt nem lehet, nem szabad, mert akkor részvénytársaság lenne; a ki többet fizet, annak örököse is többre tarthat igényt. Második hibája a tervezetnek, hogy nagyon is szűkkeblű a segélyosztásban és csak 10 évi szolgála* után juttatja az özvegyet és árvákat némi segélyhez, Ez nem humánus eljárás! Különösen akkor, midőn olyan nagy terhet rak vállainkra. Sok a 9, l

,

2

% évi járulék, sok még a 10% belépti összeg is. Végül hibája a tervezetnek, hogy egyetlen §-sal feloldja az egyházakat az összes gyámtárak részére megajánlott fizetési kötelezettségek teljesítése alól s megelégszik a lelkészekért ezután fizetendő évi % járulékkal. És hogy mennyire nem lelkesül a f.-borsodi papság így a tervezett gyámintézetért, mutatja azon körülmény, hogy tárgyalás közben ily indítvány is tétetett: ha pedig a konvent — mint eddig is a legtöbbször — figyelmen kívül hagyná a minden oldalról jövő észrevételeket, bírálatokat ez országos fontos ügyre vonatkozólag: akkor a f.-borsodi egyházmegye lelkészi testülete egyenesen és határozottan kijelenti, hogy nem fog belépni a rosszul tervezett országos gyámintézetbe, hanem megmarad a régi és új megyei gyámtárak fentartása és továbbfejlesztése mellett. Érdekes vitára adott alkalmat az egyházmegyére szupplikáció megváltási összeg címen kivetett 230 frt, hogy évről-évre miképen fedeztessék ez többnyire adóssággal küzdő egyházaink által?! Sokan kétségbe vonják a főiskola igazgató-tanácsának azon jogát, hogy kényekedve szerint kivetéseket eszközölhet az egyházakra. A bevallás megtörtént. Az igazgató-tanácsnak ragaszkodni kellett volna a hiteles bevalláshoz: de nem 3—4-szer annyi összeget egészen jogtalanul kivetni az egyházakra. Hogy az V. th. tanszék felállítása szükséges: azt belátja egyházmegyénk: de hogy ilyen téves alapon rákényszerítés folytán szedessék össze a tanár fizetése, azt nem tartja sem helyesnek, sem kivihetőnek, mert az esperesi lelkes felhívásra most. sem fogadta el a lélekszám szerint felosztott összeget az egyházak nagy többsége. Utóvégre a kerületnek kellene megszívlelni az ilyen állapotokat. Mert egyházainkra újabb és újabb terheket ráerőszakolni nem lehet, mert félő, hogy az elviselhetetlen terhek alatt összeroskadnak egyházaink és szépen beolvadnak az olyan egyházak kebelébe, hol könnyebb a teher, cifrább a templom és mégis kevesebb a fizettség! Mint tudósító örömmel jegyzem fel, hogy az egyetemes lelkészi értekezlet alapszabályai elfogadtattak s az első gyűlés összehívásával Esperes úr bízatott meg. Örömmel jegyzem fel továbbá azt is, hogy a Barlangligeten építendő egyesült protestáns templom költségeinek fedezé-