Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-09-13 / 37. szám

jogot, hogy a mennyiben kedvezőbb anyagi viszonyai engedik a gimnáziumi rendes tanárok fizetését ezen szerződés életbe léptétől számítható ötévenként, de csak két alkalommal míg t. i. e fizetések 1200 frtot el nem érnek, 50—50 forint pótlékkal javíthassa*. Ebben kötelezettség nem foglaltatik. De én, ismervén a kormányzó tanács hangulatát, biztosíthatom »Figyelő« urat, hogyha valami úton, talán a megígért államsegély-többlet megnyerésével, megjavul az iskola anyagi állapota, s csakugyan nagyon megérdemelt korpótlék kiutalása nem fog elmaradni. A vallástanár helyzetéről sem ad tiszta képet a »Figyelő*. Itt 600 frtra hirdettetett egy nőtlen ember számára pályázat, a kit tápintézeti felügyelőnek is akart alkalmazni a kormányzó-tanács. Megválasztatott egy nős ember, ki ez utóbbi kívánalomnak nem tesz eleget s mégis kap 700 frtot s a kötelezett órákon kívüli tanításért 360 frtot a lyceum pénztárából. * * * Azt hiszem »Figyelő* úr! így látva a dolgokat, nem olyan sötét a kép másik fele sem, mint a minőnek Ön feltüntetni iparkodott. Azt hinné az ember, hogy azon körülmény, miszerint Ön a szigeti lyceum dolgaira cikkében 10 annyi részt szentel, mint a többinek, az a jóakarat szüleménye, s előadásából fájdalom! az ellenkezőről kell meggyőződni. És hát mondja csak, mi cél vezette ennek megírásában ? Mit akart ezzel elérni? Talán oktatni óhajtott kötelességeink hű teljesítésére? Erre sarkal és kötelez bennünket egy nemesebb érzés s az Ön leckéjére nincs szükségünk. Vagy talán be akarta feketíteni iskolánk vezetői karát ? Na ezt higyje meg, nem érdemeltük ! Nem magamról szólok: hisz' engem esküm kötelez munkálni az iskola ügyét, hanem arról a tisztes testületről, mely páratlan ügy-buzgalommal küzd e szegény és sok ellenséges áramlattal küzdő iskola jobb jövőjéért s különösen annak érdemekben gazdag gondnokáról, ki időt, fáradságot, anyagi áldozatot nem kímélve olyan odaadó szeretettel munkálkodik az egyház és iskola ügyéért, mint világi nagyjaink közül nagyon kevesen. Az ő szép nevét sokkal maradandóbb arany betűkkel bevéste már az egyház és iskola Gliója a maga márvány táblájába, sem hogy azon az Ön támadása egy karcolást is ejthetne. Legyen Ön megyőződve, hogy ez iskola vezetői teljes tudatával bírnak annak, hogy minő fontos örökségnek gondozói ők, a melylyel áll vagy esik e végvidéki protestantizmus ügye. Ugyanazért szívvel, lélekkel munkálkodnak azon, hogy az ősökről reájok szállott tisztes örökség növekedve jusson az utódok kezeihez. És hogy ez így van, nem figyelte meg »Figyelő* úr! Nem látja ez iskola folytonos haladását! Furcsa látó képessége lehet Önnek, hogy csak a »sötét oldal« ötlik szemébe. És hát kicsoda voltaképen Ön, hogy ez iskolavezetőit tanítni akarja, szeretetre buzdítván egy epével írott cikkben ? Szerettem volna tudni. És ha máskor valamit megfigyel, szóljon nyíltan őszintén s megnevezve magát. Ez illik a kálvinista emberhez! Máramaros-Sziget. Szikszay Zoltán, ref. lelkész, a lyceum kormányzótanácsának tagja. TÁRCA. Jézus élete képekben. Mutatvány szerzőnek ily cím alatt megjelent képes, verses művéből. Kiadta Hornyánszky Viktor, ára kötve 60 kr. Mária és Mártha. Galilea földén szerteszéjjel járva, Törődötten tére Jézus be egy házba, Hogy a kik őt oly nagy szeretettel várták, Bételjesíthesse szívok kívánságát; S hogy pihenve kissé, mint a fáradt utas, Üdülve folytassa az isteni utat, Melynek végső pontján, mit az Úr rá ereszt: Szomorú végzetként sötétlik a kereszt. Az egyszerű" háznak Máriá'és Mártha, Két kegyeslelkű nő vala a gazdája, Kiknek az örömtől pezsgett szivük vére, Hogy a jó Megváltó hajlékukba tére, Hogy nem vetette meg a kicsinyke lakot, A hol a szívjóság pompa nélkül lakott. S mintha volna Jézus epedve várt vendég, Ott benn a szobában helyét alig lelték. Mária bennmarad, míg a szorgos Mártha Szives vendégséghez készül hamarjába". Családi szentélynek nagy ünnepe van ma, Illő, hogy megnyíljék éléstár és kamra; Mit gyorsan készíthet szorgalmas kéz, tűz, gőz: Lázas izgalommal lakomára süt, főz, Hogy kimutathatva hű ragaszkodását, Az Úr s tanítványi szeretetét lássák! Benn Jézus már tanít, az asztalnál ülve, S Mária hallgatva, lábaihoz ül le: Alig-alig érzi, hogy a szívé dobban. Mint a megkövesült áhítat ül ottan. És lelkébe vésve minden áldott szavat, Tekintete Krisztus szent arcára lapad; Csak a teste van itt, mennyben jár a lelke: Az örök forrásnak vizét ő föllelte! , De nyílik az ajtó. Mártha jő be rajta, Jézushoz megy s ajkát ily szavakra nyitja: Uram! panaszom van nőtestvérem ellen, Igaz szavaimért ne ítélj meg engem; Mert a míg ő, ime, ide benn ül tétlen, Én künn elfáradok a mindent-tevésben; Egymagamra hagyott a dologban, bajban: Parancsold meg néki, hogy segítsen rajtam! Szelíden tekint rá a kegyes Megváltó, Szétáradó üdvtől arca oly sugárzó, És felelvén néki, mondá: »Mártha, Mártha! 1 ' Szorgalmasan sürögsz a nagy szolgálásba;