Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-23 / 34. szám

S újabb időben, mintha már maguk is sejtenék, mivégre állnak ott. A magyar nemzeti öntudat ébredez falaik között. Hol eddig az idegen volt otthon, hol úr volt a német, jobbágy a magyar, ott ma nemzeti kulturánk erősbödésével fordul a viszony. De Pozsony elébb van, mint Brassó. Mi ott már haladunk, ezek a brassóiak azonban még csak indítanak. A magyar szellem — hogy úgy mondjam — még csak az elővárost hódította meg. Ott emelkednek a nemzeti míveltség csarnokos templomai: az állami főreáliskola, a kereskedelmi akadémia és az ev. ref. egyháznak a közalap segítségével épült stylszerű temploma. Valamennyiből a magyar szellem fénye árad és mint e fény rávetődik a mozgalmas város közepén dominálva széttekintő ú. n. »Feketetemplom*-ra., melyben ma még szászok szászul dicsérik az urat, és nekem úgy tetszik, mintha attól a fénytől már az a feketeség is világosodnék s mintha külről befelé Ige hangzanék: a jövő miénk! De hová kalandozik lelkem, hiszen mi másért jöttünk ide, hiszen mi első sorban legközelebbi véreinket, a magyarhoni evang. egyház legifjabb tagját, a zsenge csángó esperességet keressük itt, a mely csak az imént szabadította fel magát a szász uralom alól, hogy a nemzeti szellemtől áthatott evang. egyetem szervezetébe illeszkedve nemzeti hivatást is teljesítsen a maga hatáskörében. igen, mi ezt a brassói esperességet óhajtottuk megismerni, azért jöttünk ide messze földről. Meg is ismertük. Megálltunk az öreg Czenk tetején, alátekinténk a szép Bárczaságra, melyen a Hétfalu édes testvérként borul egymás kebelére és a mi lelkünk igen gyönyörködik vala, mert ezekben a csángó gyülekezetekben erőt s az erőben egy szép jövő biztosítékát láttuk. S e hitünkben megerősítettek a pásztorok is, kik e népet őrzik és kies mezőkön szent buzgalommal, fáradhatatlan hűséggel legeltetik. Ily pásztorok s ily nép nagy nyereség nekünk s ha egyetemes egyházunkban céltudatos a kormányzás és vezetés, a minthogy eziránt kétségünk nem lehet, akkor a csángó esperesség rövid időn egész organismusunknak egyik legéletképesebb tagja s itt a határon az evangéliumi szellemnek biztos vára s zászlótartója lészen. Hanem minél veszélyesebb a pont, a melyen állunk (s van-e esperesség, mely veszélyesebb pontot foglalna el, mint épen a brassói ?) annál élesebb vigyázatra van szükség. S a végvárakon az őröknek nemcsak az a kötelességük, hogy a külső ellenséget szemmel tartsák s a harcot ellene rendületlen kitartásssal folytassák, hanem hogy — benn, a népben is a lelkesedést, a hűséget, harci kedvet és erőt folyton éleszszék, ápolják, fejleszszék. Sajnos, az utóbbi tekintetben ép a brassói esperességben igen komoly és mélyreható bajt észleltünk s bűn volna elhallgatnunk azt, mikor a segedelem még nem késő. Őszinteségemet ne vegye senki rossz néven, ha e bajt feltárom és azon irgalomnál fogva, melyet én is azért nyertem, hogy hü legyek, az orvosok figyelmét arra felhívom. Az egyházi élet egészséges fejlődésének sok mindenféle akadálya van, de talán semmi sem vészesebb, mintha a népet ép azok vezetői botránkozásoknak teszik ki. Jaj a botránkozónak, de még inkább jajj annak, a ki botránkoztat. S íme ép a brassói esperességben — ügy tapasztaltuk — hogy a botrányok napirenden vannak. Személyekkel nincsen nékem dolgom, de tény, hogy ezen esperességben rövid idő alatt már három papot űztek ki hivatalából. Távol legyen tőlem, hogy akár egyiknek, akár másiknak védelmére keljek. Megengedem inkább, hogy többé-kevésbbé mindenik rá szolgált a büntetésre. Hanem mégis igen feltűnő, hogy ily dolgok — csak ép ezen kis esperességben vannak napirenden. Még föltünőbb, hogy — a büntetésben semmiféle fokozat sem vehető észre, hogy itt se intés, se dorgálás, se megbírságolás, se áthelyezés, se más egyébb büntetés nem létezik, hanem a vétkest mintha csak statarium hirdettetett volna ki, egyszerűen halálra ítélik. S legfeltűnőbb — nem, ez már egyenesen megdöbbentő — hogy ilyesmi oly lelkészekkel történik, a kik kenyerük javát már megették, kik hosszű ideig bántatlanul s közmegelégedéssel hivataloskodtak, soha fegyelmi eljárás alatt nem voltak. Mely csodafordulat, hogy az ember öreg korára nagyhirtelen romoljék meg s juttassa magát és családját koldusbotra ? Legyen, hogy vétkesek, de hát Uram Isten! Kegyelem csak nálad lakozhatik irántunk s nálunk s hozzá lelkészeknél lelkésztársak iránt annak helye ne volna? Hát Uram Isten ! csak te adsz nekünk javulásra időt és alkalmat s minket egymásiránt ugyanarra nem köteleznél? Bizony nem értem e dolgot, de a veszedelmet benne, azt nagyon is látom. S épen azért csak hálát tudok adni a mi jó Istenünknek, ki bizony nem a békétlenség és gyűlölség, hanem a béke és szeretet Istene, hogy végre ebben a brassói esperességben is akadt egy lelkész, a ki egész közelről, színről-színre látva a nagy nyomort, melybe egyik legutóbb taszított lelkésztársa és nagy családja jutott, felemelte szavát az igazság érdekében és keresi az orvoslást illetékes helyen, az orvosoknál. Egy ügyben való felterjesztése, panasza ma az egyetemes egyházi törvényszék asztalán fekszik. Annak idején lesz alkalmunk az egész ügyet konkrét alakban megismerni, most csakis megérinteni akartuk azt, hogy minden személyi vonatkozásoktól, eltekintve annak fontosságára közegyházunk java s érdekében rá irányozzuk a figyelmet. Hiszszük és reméljük, hogy azok, a kiket a dolog első sorban illet, a fenforgó eset kapcsán indíttatva érzik majd magukat, hogy a brassói esperesség beléletébe és kormányzatába betekintsenek és az ügyet komoly megvizsgálásra méltassák. Mert elvégre is az egyetemes egyházi közakaratnak letéteményesei hivatottak arra, hogy egyházunkban mindeneknek ékes és szép rendben való folyásáról gondoskodjanak. Brassó. Dr. Masznyik Endre. A jövő érdekében. Alig van az »Egyházi törvények« §-sai között egy is, melyért kevesebb tenta folyt volna s mely megalkottatása óta is kevesebb méltánylásban részesült volna, mint a 247. §. Pedig e §., különösen ennek b) pontja, sok már végkimerülésben vonagló szegény egyház elzsibbadt tagjaiba öntött új életet. Példaképpen felemlítem saját egyházamat, hol 4000 hold föld van két reform, vallású főúri család kezén. Eddig e 4000 hold földre egyházi adót nem vethettünk, mert a tulajdonos főúri családok nem laktak községünk területén s a régi törvény, mely kimondta, hogy egyházi adóval ki-ki csak ott róvható meg;

hol állandó lakással bír, szentesítette azt a sok elkeseredést okozott visszás állapotot, hogy míg a szegény földmíves embernek minden vékás földjére rávetettük az egyházi adót: addig a 68*