Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-23 / 34. szám

újra keresztelők bemerítették magukat s kénytelenek voltak eltűrni, hogy az ő fejők Leydeni János soknejűségben él s halomra öleti vérlázító kegyetlenséggel azokat, a kik neki nem tetszenek. Mindebből természetesen nem következik, hogy mindenki, a ki magát bemerités által kereszteli meg, olyan gonosz, mint Leydeni János volt. De ha valaki be nem látja azt, hogy a keresztség, akár bemerités által, akár meghintés által megy végbe, csak jel, a megtérés, a. bűnből való megtisztulás jele s a ki büszkélkedik az ő bemeríttetésével, az aligha lehet jó keresztyén. Másfelől szükséges, hogy a ki nem tartja nagyon fontosnak a vízzel való keresztséget, jól megvizsgálja magát, vájjon a Szent Lélek tüze megtisztította-e már. s szükséges az is, hogy a kicsiny korukban megkeresztelteket neveljük a Jézus ismeretére s ne szünjünk meg az Atyát kérni, hogy Szent Lelkét ne vonja meg tőlünk. Isten lelke! téged kérünk, légy mindenkor hű vezérünk. Amen. Május 21. 1. Ján. F, 4. Mert valami Istentől született, meggyőzi e világot. E napon a magyar ember önkénytelenül is megmegemlékezik az 1848/9-iki nagy eseményekről. Elvonulnak előtte azok a dicsőséges képek, a melyek azt mutatják, hogy egy elnyomott s jobb sorsra érdemes nemzet miként kelt fel, lángra gyújtva, a lángoló hazafisággal s vakmerő bátorsággal telt nagy férfiú, Kossuth Lajos szavára és miként győzött le harchoz szokott seregeket és egy csomó felizgatott néptömeget lángeszű hadvezér vezetése alatt. A magyar nap 1849-ben május 21-én állt delelőjén, a mikor az ország szívét, Buda várát vette be a diadalittas honvédsereg. Mennyi erő volt bennünk és mégis mily gyengék voltunk, sőt vagyunk ma is. Gyengék vagyunk, mert az Isten erejéből még édes-keveset vettünk magunkba. Azért emészti életfánkat most is sok gonosz féreg. Azért van köztünk oly sok bűn. Azért pusztítja a bujaság, mely már szégyenelni sem tudja magát, nemzetünk virágát. Azért vannak láncraverve sokan a vakhit, a hitetlenség vagy az érzékiség bilincseiben. Azért oly nagy a megbízhatlanság. Azért nincs elég szeretet bennünk a nyomorultak gondjának felvételére. Azért vannak oly kevesen, a kik az evangéliumot buzgón terjesztik. Azért sír és kesereg köztünk a Krisztus, a kinek nincs hova fejét lehajtani, mert a templomokban még csak beszélnek róla, de a családok köréből száműztük. Óh vajha születnénk újra, támadnánk új életre Isten által, akkor meggyőznénk a sok belső ellenséget s akkor nem kellene félnünk a külellenségtől sem. Teremts bennünk új szívet, óh Isten, hogy meggyőzhessük a világot s szolgálhassunk te neked. Amen. Augusztus 3. Példab. III, 9. Tiszteljed az JJrat a te marhádból, a te egész jövedelmednek első zsengéjéből. Bizony, csak orcapirulással hallhatjuk ez intést, mi, kik a Krisztus nevéről neveztetünk. Mert íme már az ótestamentomi időkben is nagyon erősen hangoztatta az Úr, hogy az Urat nemcsak szép és ékes beszédekkel, hanem a mi vagyonúnkból is kell tisztelni és pedig akként, hogy a mi jövedelmünk első zsengéje legyen az Üré, ne pedig az, a mi jut és marad. Mi pedig az űjtestamentomi időkben, a mikor az isteni világosság sokkal nagyobb fénynyel ragyog, mint a Krisztus előt, még szóval sem igen dicsérjük az Istent, vagyonúnkból azonban még kevésbbé. Még szóval sem, mert azt a kis isteni tiszteletet ugyan lemorzsoljuk valahogy vasárnaponként, ámbár sokaknak még ez is sok, hanem aztán igyekezünk is megszabadulni az Istentől, mert nem találjuk gyönyörűségesnek a vele való lakozást. Hanem aztán vagyonúnkkal még kevésbbé tiszteljük őt. Mert ügy rendezzük be állapotunkat, hogy a földi célokra bőven jusson s azután a mi marad — természetesen nem sok marad s nem is a java marad — azt adjuk Istennek. Nem jól van ez így. Nagyon is elfelejtettük, hogy a mink van, az nem a mienk, hanetn az Istené. Mi mindent csak sáfárságra kaptunk. Ha pedig magunknak akarunk mindent lefoglalni, az istenes célokra búzánknak csak az alját adjuk, akkor nem jól sáfárkodunk. Értesd meg Atyánk mindenekkel, hogy szükséges téged, nemcsak szóval, de cselekedetekkel is dicsérni. Amen. December 31. Jel. XXI, 4. És az Isten eltöröl minden könnyhullatást az ö szemeikről és a halál többé nem lészen, sem a keserűséggel való sírás, sem kiállás, sem semmi fájdalom nem lészen többé, mert az elsők elmultak. A ki e szavakat írta, »tollát igazán a nap aranyába mártotta s nyelvét az égi oltárról vett tűzzel illette«. Lehetne-e már szebb jövőt képzelni ? Lehetne-e az Isten országának teljes diadalát ragyogóbb színekkel festeni? Hiszen már a reménység is boldoggá tesz bennünket, hogy jő egy oly kor, a melyben az Isten letöröl minden könyhullatást az ő gyermekei szemeiről és a halál többé nem leszen. Mit adnánk érte, ha valaki azt mondhatná az évnek ez utolsó napján, hogy már a jövő évben egész bizonyosan nem lesz keserűséggel való sírás, sem kiáltás, sem semmi fájdalom. Csak az a baj, hogy azt senki nem mondhatja, mert az elsők még nem multak el. Az elsők azok a rossz okok, a melyek egész bizonyosan megtermik a rossz következményeket. Ezeket a rossz okokat, a hitetlenséget, az Istentől való elszakadást, az Úr Jézus ellen való fellázadást, a Szent Lélek elleni káromlást kellene kiirtanunk, akkor majd nem lenne többé keserűség és gyötrelem. És a mely mértékben ama gonosz okokat az elmúlt évben irtottuk, gyomláltuk, a mely mértékben hitet, alázatosságot, Isten előtt meghajolást plántáltunk, bizonyos, hogy oly mértékben fogy a gyötrelem és szaporodik a boldogság. Hálát adunk neked minden áldásaidért, Atyánk, Istenünk ! Vezess be, kérünk, az új évbe erősebb hittel, nagyobb alázatossággal és több készséggel a te parancsaid teljesítésére, mint a milyen eddig lakozott bennünk. Amen. BELFÖLD. Pap üldözés a brassói evang, esperességben. Munka után pihenni vágyva útra kellem az én kedves barátommal, dr. Szlávik Mátyással az erdős, völgyes szép Erdély felé s eljutottunk ide, az ország délkeleti véghatárára, a félig kopasz Czenk alá is, melynek lábánál a vén Brassó üldögél, szemeit a kies Bárczaságon legeltetve. Sok tanulságú város ez a Brassó és úgy találom, hogy nagy hivatású is. A mi Pozsony ott a nyugati szélen, az Brassó itt délkeleten: magyarság végvára.