Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-23 / 34. szám

Van ilyen község nagyon sok Magyarországon. Vannak községek, a melyekben csak egyetlen hitfelekezet által fentartott iskolák terjesztik a nép között a tudománynak világosságát s neveli a nép gyermekeit... és noha ezen világosságnak és nevelésnek áldasai nemcsak az iskola fentartó hifelekezetnek tagjaira terjednek ki, hanem kiterjednek azok számbavehetőleg a községi földbirtokosokra is, mert ezek sem a népet sem annak gyermekeit nem nélkülözhetik: mégis ezek csak egy árva fillérre lsem járulnak az iskolák fentartásának költségeihez, csak azért, mert ők nem tagjai az iskolafentartó hitfelekezetnek. A nép tudatlansága és erkölcstelenségéből származó társadalmi bajok vészes irányzatok, a melyek épen a földbirtokosokat fenyegetik legnagyobb veszélylyel, legbiztosabban a nép józan nevelése és tanítása által orvosolhatók és háríthatók el: miért ne fizethetnének tehát népiskolai adót a földbirtokosok ott is, a hol nem az ő hitfelekezetök tartja fenn a népiskolákat ? Az, hogy fizessenek, nemcsak megegyezik az osztóigazsággal, hanem az ilyen fizetés egyenes követelménye az osztóigazságnak. Nem akarok e tekintetben példákra hivatkozni s a rámutatás jogával élni; de nem titkolhatom el azon fájdalmat, a mit akkor érezek, mikor látom, hogy a mindenféle közterhek súlya alatt roskadó s a mindennapi száraz kenyeret is véres verejtékkel kereső népiskolai terhén mit sem segítenek azok a (nem az iskolafentartó egyházhoz tartozó) földbirtokosok, a kik pedig több földadót fizetnek, tehát a község határában több földdel bírnak, mint a mennyit a község összes lakosai fizetnek és bírnak. Az országos törvény rendeli, hogy az ilyen földesurak járuljanak a községi iskola fentartásának költségeihez. Miért késlekednek tehát a hitfelekezetek községiekké tenni minden olyan iskolákat, a melyek mint ilyenek sem szűnnének meg a hitfelekezetek hű szolgálatában állani ? Talán azért, mert a hitfelekezetnek kántorra és vallástanítóra is szüksége van ?... Ezek a hitfelekezeti szükségletek mind kielégíthetők ott. a hol most csak egyetlen hitfelekezet tart népiskolákat. Tehát a felekezeti népiskoláknak községiekké alakítása által ilyen helyeken én mit sem látok veszélyeztetve a felekezeti igaz érdekek közül. Azért én nyugodtan végzem az iskolapolitikát úgy, hogy ha nem vehet is át még most minden népiskolát az állam: változtassuk községiekké mindazon hitfelekezeti iskolákat, a melyeket az illető hitfelekezetek nem képesek kellően fentartani és jól vezetni; valamint azokat is, a melyeknek fentartásához most azért nem járulnak a politikai községek minden földbirtokosai, mert ezek nem mind az iskola fentartó egyháznak a tagjai. A nép adóterhein így is könnyítni akarni nem egyházárulás semmiképen sem, hanem épen megerősítése az egyházközségnek s biztosítása az egvkázközség fennmaradásának. Ágyán a lelkééz részére (minden deputátumot pénzül értékelve) nem fizetnek többet az egyházközség tagjai (a sessio földet nem számítva) 500 frtnál. Községi iskola mellett tehát egy-egy család lelkészi adó címen nem fizetne többet egy-egy forintnál. Azért tehát, hogy ezt se fizesse, vajmi kevesen válnának ki az egyház kebeléből majd akkor, ha lehet bárkinek is hitfelekezethez nem tartoznia. Igen de, iskolaköltség címen még legalább is 1000 forintot kelletvén fizetniök: ezen összegből már, ha felekezeti az iskola, minthogy így ezt az egész összeget az egyházközség tagjai fizetik: annyi esik egyik-másik szegény családra, miszerint az alatt roskadozva, nem csoda, ha attól szabadulni, egyházának elhagyásával is (nehéz szívvel bár) elhatározza magát. Megjegyzem, hogy Ágya is (de a közvetlen közelben N.-Zerénd és Fekete-Gyarmat is) azon községek közé tartozik, a melyekben több földadót fizetnek azok, a kik egy fillérrel sem járulnak az iskolák fentartásához, mint azok, a kik az iskolai terheket hordozzák. Ezt is figyelembe véve, ítéljen hát az én iskolapolitikám felett a nem személyeskedő, elfogulatban vélemény. Imádkozzunk: állami közigazgatás és állami közoktatás jöjjön el a te országod! Ágya, 1894. aug. 16. Nagy Sándor, evang. reform, lelkész. TÁRCZ A. A protestáns prédikáció eszményképe. — Hát ma — térjünk közelebb — ma a Krisztus prédikáltatik-e ? Nem akarom kétségbe vonni, de hozzá kell tennem, hogy nem ritkán sok félszegséggel és nagy egyoldalúsággal. Azokról, kik minden hit nélkül akarnak hitet ébreszteni és erősíteni, nem is szólok. Ezek hasonlatosak ama hamis prófétákhoz, kik pénzért jövendöltek. A kikről itt szólni akarok, azok közül némelyek úgy tűnnek fel, mint a kik még nem tették meg Pállal a damaszkusi utat, mint a kikre nézve még csak inkább objective született meg a Krisztus, de subjective nem, vagy ha ekként is megszületett, talán még nem részesültek a pünkösdi Lélek ajándékában, mely megszilárdítsa hitöket és ismereteiket. Hallani gyakran prédikátorokat, kiknek beszédjeikben olyan gyanús ingadozás, tétovázó bizonytalanság uralkodik, majd így, majd amúgy prédikálva, öntudatos irány, határozott charakter nélkül. Az evangélium mélyebb, sarkalatos kérdéseit kerülve, inkább csak afféle könnyebb gyakorlati morális tételeken lovagolva, ügy tűnnek fel, mint a kik gyengén állanak a hitben és ismeretben egyaránt. Pedig a Krisztussal meg kell birkóznia minden keresztyénnek, főként a prédikátornak, miként Jákób megbirkózott az Istennel a Jabbók vizénél. Az evangélium keskeny útain mindenütt szembe találjuk a Krisztust s le kell vele számolnunk, hogy tovább mehessünk. Ez a számadás rendesen sok tépelődései és küzködéssel jár, de meg kell történnie, hogy Krisztus a mienk lehessen. Miként a vér is csak a kellően feldolgozott tápanyagokat veszi fel magába s csak úgy lesz egészséges a vérkeringés, úgy a lélek is mint minden lelki táplálékot, úgy a legfőbbet, a Krisztust is csak teljes feldolgozás után és árán veheti fel magába, Hogy ennek a processusnak eredményeként liberális vagy orthodox^ theologiához jutunk-e, az már nem elsőrangú kérdés, s ilyenné csak akkor válik, ha a két irány határait a végletekig túlozzuk. De ez egyszersind veszélyes kísérlet is. Pedig nem hiányoznak ezek a kórtünetek sem. Sokan a liberalismus paradox túlságba vitelével