Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-02 / 31. szám

potában egymás mellett fáradság nélkül megállhattak, kezdettől fogva serény volt. A magasabb szellemi iránt lusta s egyúttal tunya volt mindaddig, a míg annak hasznát s értékét fel nem ismerte, ez után a saját módja szerint igen szorgalmas lett, de csekély nyereséggel. Itt idegen ösztön — a dicsőség és anyai táplálás — képte­len volt az érdeklődést pótolni s az akadályt legyőzni. M. lustaságát bizonyára az fokozta, hogy olyasmit kellett tennie a mit nem tudott. Csak mathemati kával s ezen kívül egy kis kézimunkával kellett volna foglalkoztatni. — 0. lustaságának oka mindenesetre némileg abban rej­lett, hogy őt a tanításban korábban elhanyagolták, azután pedig lustasága erős behatások folytán kifejlődött. A latin­nak mindig megvolt RZ clZ időszaka, a mikor a lustasá­got kényszerrel kellett legyőzni. Mindenki, a ki a későbbi években bizonyos célból tanul, önmagát ösztönzi, úgy hogy azokra a gondolatcsoportokra, a melyekben a tanu­lás véghez megy, kényszert gyakorol. Az ember sokszor lusta a kedvetlenség folytán, ha cselekvéseiben nem látja maga magát; magát mint ugyanazt a személyt, a kinek műve egyöntetű, vagy művei legalább is egy tervnek, egy törvénynek felelnek meg. A társadalmi ember pedig a mink-ben él; a virtuóz az én-ben, az egyesben.« Adorján Ferenc. t á r c z a. Budapesttől Londonig. Emlékezés a keresztyén ifjúsági egyesületek XIII. világkongresszusára. V. Az első ülés. A tagok bemutatása. A jelentések. 1400 prédikáció. A keresztyén hitélet hatása az erkölcsiségre. Tartalmas értekezések. Estély a Lord-Mayornél. Dr. Duka Tivadar. Ünnepély az Albert-Hall-ban. Kirándulás Windsorba. Julius 2-án szombaton d. e. volt a kongresszus első ülése, melyet, mint általában minden ülést, ének. ima és rövid bibliamagyarázat előzött meg. Az egész »devotional service< félóráig tartott. Azután megválasztották az elnököt, alelnököket, bizottsági tagokat az internationalis bizottság javaslatai értelmében. Majd bemutatták a küldötteket, ter­mészetesen csak úgy általában: Anglia. Amerika Olaszország küldöttei. A mikor Angliát kiáltották, egy egész sereg állott fel, de a nem-protestáns vagy nem-keresztyén országok kevés számú küldötteit szinte még lelkesebb fogadtatásban részesí­tették. Magyarországnak meg épen viharos éljenzés jutott osztályrészül. Én nem tudom, úgy vettem észre, hogy minket minden nemzet szeret. Vagy talán úgy áll a dolog, hogy csak az evangélium hívei szeretnek, akármely nép­hez tartoznak is. Annyi bizonyos, hogy az evangélium hívei, ha keveset tudnak is rólunk, azt tudják, hogy a magyar nemzet a reformáció nagy korszakában a tiszta hamisítatlan evangéliumnak lett eljegyezve s azért nagy dolgokat várnak még tőlünk. Viharos éljenzésük azt jelentette, hogy: Isten hozott Magyarország. Világosság és szabadság országa! Örülünk, hogy végre valahára te is elérkeztél! A bemutatások után három remek beszédet hall­gattak meg a kongresszus tagjai. Az egyiket Webb-Peploe, londoni pap, a másikat Appia, párisi lutheránus leíkész, a harmadikat Krummacher, elberfeldi szuperintendens. Mind a három beszédnek egy tárgya volt: A Szent Lélek szükségessége az ifjúsági egyesületek munkájában. A kö­zös főgondolatot azután a három szónok a maga külön­böző egyéniségének megfelelően, de mégis szép összhang­zásban fejtette ki. Az angol beszéd mélysége, a francia szellemessége és világossága, a német alapossága által tünt ki. E beszédek után Barde genfi tanár az inter­nationalis bizottság jelentését olvasta fel, a mely nagy melegséggel emlékezett meg a magyarországi ifjúsági egye­sületi mozgalmakról. A jelentést tudomásul vették s az­után néhány órára felfüggesztették az ülést s a tagok a Themse partján emelt óriási sátorba mentek lunch-re. A míg a kongresszus tartott, e nagy városban hol egyik, hol másik előkelő úr vagy úri nő látta szívesen a kon­gresszusi tagokat 1 órakor lunchre, d. u. 5 órakor pedig theára. A szombat délutáni és esti ülésen a különböző országok képviselői terjesztették elő jelentéseiket. Ez al­kalommal jutottam szóhoz én is. Rövid beszédben elmond­tam, hogy mi is megindultunk már. Még ugyan eddig kevésre mentünk. Nincsenek hatalmas egyesületeink. Nincs Exeter-Hall-unk. Nincsenek alkalmas helyiségeink. Nincse­nek Williams Györgyeink, a kik szóval, tettel, imával, pénzzel s egy egész munkás élettel törekednének arra, hogy az ifjak a Krisztusnak határozott, öntudatos s az Isten országában munkás hívei legyenek. De van hitünk a Jézus Krisztusban s azt hiszszük, hogy az Isten majd minket is meg fog segíteni. Soha életemben nem beszél­tem még oly elfogultan, annyira felindultan, annyira meg­alázva s oly fájdalommal. Úgy éreztem magam, mintha én volnék a magyar nemzet lelkiismerete s az előttem és utánam elhangzó beszédek, a melyek oly sok és fényes eredményre tudtak rámutatni, mintha mindmegannyi vád lennének ellenem. A mikor még Japánban is 15 felsőbb intézetnek van külön evangéliumi ifjúsági egyesülete, a mikor már Indiában is 65 ifjúsági egyesület van 3500 taggal, akkor nekem azon kellett kezdenem, hogy Magyar­ország, a mely a XVI. században majdnem egészen át volt hatva az evangélium kovászától, most küld először képviselőt az evangéliumi ifjúsági egyesületek kongresszu­sára. Különben nem a mult szomorított el annyira, mint inkább a jövőre vonatkozó eme kérdés: Vájjon ezután is csak azt teszszük-e, a mit feltétlenül »muszáj« tennünk, vájjon ez a csúnya német szó uralkodik-e rajtunk vagy pedig az Isten kegyelme! Igazán, a kétségek közt ide-oda hányatva, különös szükségét éreztem a vasárnap félemelő hatasának. A lon­doni vasárnap, meg kell vallani, nem olyan szép, nem olyan csendes, nem olyan ünnepélyes, mint a skót va­sárnap. De azért Londonban is zárva van vasárnap min­den bolt, vendéglő és korcsma, a közlekedés sem oly nagy, mint köznap, az isteni tiszteletek idején meg ép úgy szünetel mint Skóciában az egész vasárnap, s a kö­zönség csak úgy tódul a templomokba. Bizony az 1700 küldött, mint csepp a tengerben, úgy tünt el a templo­mokat látogató sokaságban. Hiszen majdnem minden kül­döttre egy templom esett. Már szombaton d. u. óriási falragaszok hirdették, hogy július 3-án 1400 helyen hir­detik az ifjaknak az evangéliomot. A falragaszokon közölve volt, hogy hol és ki prédikál ? Én egy Mr. Ilead nevű lelkész beszédét hallgattam meg, a ki a keresztyének hiva­tásáról beszélt. Ez a beszéd volt azután igazán biblikus beszéd. Textusát I. Kor. I, 26-ból vette s az így hangzott: Látjátok a ti hivatástokat, atyámfiai. Azután először is kifejtette, hogy az igazi keresztyének a »Jézus Krisztus hivatalosai« (Róm. I, 6.), a kiket >a tökéletes és igaz Isten az ő Fijának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak tár­saságába hívott eh (1. Kor. I, 9.), azután megmagyarázta, hogy a Jézus Krisztus hivatalosai világosságra (I. Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom