Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-26 / 30. szám

dezik, van-e jövő élet, van-e magasabb életcél, van-e nyomor, a mit enyhíteni kell ? Most ezer meg ezer lélek döbben meg, kérdez, kutat s így a kegyelmes Isten felhasználja ama borzasztó szerencsétlenséget is s az ő híveinek is fel kell használniok, hogy feleljenek az emberek kérdéseire s jobb útra vezessék azokat, a kik eddig teljesen elmerültek a világban. E prédikációt ugyan egyszernél többször nem lehetne elmondani, de azért merem állítani, hogy többet ért ez az egy prédikáció, mint azok a prédikációk mind együttvéve, a melyeket akárki, akárhol s akárhányszor elmondhat. De hova tévedtem ? Hiszen nem a genfi Oratoireban járunk, hanem az Exeter-Hall egyik gyüléstermében. És Tophel lelkész nem prédikál ékes francia nyelven, hanem töri az angol nyelvet s úgy elnököl. Mellette jobbára idősebb, sőt őszbe borult férfiak ülnek. Jobb oldalán James Stokes, az a gazdag és buzgó amerikai, aki 400.000 franc-ot adott a párisi ifjúsági egyesületnek. Balfelől az öreg Sir George Williams. Azután jőnek Mr. Morne, az északamerikai és canadai, Mr. Mills, az angol ifjúsági egyesületek szövetségének főtitkárai. Ott van Tardy is, a bécsi »Consistorialrath«. Azután Bacli, lyoni lelkész, Schulthess, stockholmi tanár, Barde, genfi tanár, Favrc, geníi gazdag birtokos, a ki nagyszerű evangélizáló tevékenységet fejt ki hazájában és még többen. A mint körülnézek, ugy elgondolkodom. Hisz ezek az emberek mind öreg urak már. Talán Sillem, a holland képviselő az egyetlen köztük, a ki még évei számára nézve is ifjúnak mondható. Még Ön is, tisztelt barátunk Fermaud Károly, hiába »örök ifjú«, azért Ön is erősen halad az 50 felé s ugyancsak őszül. És mégis ezek az öreg urak s velük együtt még száz más, egész lelkesedéssel vesznek részt az ifjúsági egyesületek munkájában. Bizonyára, nemcsak az ifjak iránti szeretet birja őket arra, hogy az ifjakért fáradjanak, áldozzanak s életöket azok javára való forgolődásban töltsék el, hanem a bölcseség is, a mely azt súgja nekik, hogyha ők az ifjúságot s különösen az intelligens ifjúságot megnyerik a Krisztusnak, akkor egész nemzetüket megnyerték. De még egy gondolatom támadt. A mint úgy elnéztem a tisztes arcokat, az jutott eszembe, hogy jobban oda illenék közéjök Magyarország képviselőjének Szilassy Aladár. De erről majd a legközelebbi kongresszuson beszéljünk többet, most figyeljünk az elnökre, a ki imára hí fel. A gyűlés azután nem tart soká. Kijelölik a kongresszus elnökét, a ki persze George Williams, alelnökeit a business-committee tagjait. Ez a business-committee a kongresszus rendező bizottsága. Azután a svéd képviselő bejelenti lemondását s ajánlja maga helyett Bernadotte herceget, a svéd király kisebbik fiát, a kiről mi magyarok is tudunk annyit, hogy le kellett mondania a királyi hercegségről, mert Munck kisasszonyt vette »szeretetből feleségül«, a kinek a neve előtt még csak egy Br. vagy Gr. sem volt. Azt természetesen a mi hírlapjaink nem közölték, hogy Bernadotte herceg a svéd keresztyén ifjúsági egyesületek főembere és általában minden keresztyén munkában tevékenyen vesz részt és szintén tart házi áhítatot,, ámbár nem orthodox theologiai tanár. Hanem furcsa királyfi is ez a Bernadotte herceg. Mikor nemcsak sok herceg, de még sok Br. és Gr. úr is a maga rangjabeli kisasszonyt feleségül veszi, szép, egyházi kötéssel, a Munck kisasszonyokkal pedig aztán régi módi szerint polgári házasságra lép. A kongresszus folyamán magam is megismerkedtem a herceggel s mondhatom, előre örülök már, hogy 1896-ban a magyar közönségnek is bemutathatom. A Magyarországba jövetel is egy külön tárgy volt a bizottság gyűlésén. Abban az üdvözlő iratban ugyanis, a melyet a budapesti ref. ifjúsági egyesület küldött a kongresszusra, ki volt fejezve a remény, hogy 1896-ban, a mikor Magyarország ezredéves fennállásának örömünnepét üli, a keresztyén ifjúsági egyesületek internationalis bizottsága is meg fogja tisztelni Magyarországot. Az üdvözlő iratnak e reményt kifejező sorait élénk éljenzéssel fogadták s elhatározták, hogy 1896-ban Budapesten tartanak egy gyűlést. Akkor azután láthatjuk Bernadotc herceget is, mert hiszen talán mondanom sem kell, hogy e kitűnő férfiút a bizottság és később a kongresszus is örömmel fogadta el Schuthess tanár utódjául. Mire a bizottság gyűlése véget ért, akkorra már a Westminster-Abbeybe, London egyik legszebb góth stylban épült templomába sereglett az ifjúság s a ki még a kongresszus tagjain kívül ticket-et, jegyet birt kapni. így is zsúfolásig megtelt a híres templom, a melynek kriptáiban ott nyugosznak Anglia legnevezetesebb hőseinek, királyainak, tudósainak és költőinek hamvai. A fehér és piros rózsa küzdelmeiről a York és Lancaster-ház tagjainak földi maradványai azt beszélik, hogy azok az ádáz harcok, a melyek a hatalom és gazdagság megszerzéseért folytak, oly hiábavalók. Erzsébet és Stuart Mária is békén pihennek egymás mellett s hirdetik, hogy a nőnek a túlságos keménységtől is, a nagy lágyságtól is óvakodnia kell. De ki tudná leírni mind azt a gondolatot, a mit az a számtalan sok sírbolt és felirat kelt az emberben. Csak négy nagy nevet említek hát. Mindenik ragyogó csillag a maga egén. Mindenik typikus angol. A négy nagy halott: Gromwell, az államférfi, a kinek a hamvait ugyan kiszórták a restauráció után, de a ki szintén a Westminster-Abbey-ben talált egy ideig nyughelyet, azután Neivton a tudós. Tennyson a költő és Livingstone a hittérítő. Mindenik nagy dolgokat vitt véghez, az egyik akaratával, a másik eszével, a harmadik képzeletével, a negyedik hitével, szivével. Mindenik égbetörő hatalmas szellem volt s hamvaik, akárhol is azt hirdetik, hogy nagy az angol nép dicsősége. E dicsőség ragyogta be a keresztyén ifjúsági egyesületek kongresszusának megnyitó istenitiszteleletére összegyűlt közönséget. Az istenitisztelet olyan változatos, presbyierianus lélekre nézve itt-ott fárasztó, de mindvégig evangéliumi szellemű istentisztelet volt, a milyen az angol püspöld egyházban szokásos. íme, a következő részei voltak: 1. Ének. 2. Fölhívás (egy kanonok által) a bűnök megvallására. 3. Bűnvallás. 4. Bűnbocsánat hirdetése. 5, Miatyánk. 6. Antiphonia. 7. Két zsoltár. 8. Bibliaolvasás (I. Ján. II, 1—17.) (a diakónus olvasta.). 9. Karének (ez igazán gyönyörű volt s a presbyterianus lelket is élesztette.). 10. Hitvallás. 11. Anthiponia. 12. Imaolvasás. 13. Ének. 14. Bövid, szabadon mondott ima, a melyet már a püspök mondott a szószékben. 15. Prédikáció, tartotta a londoni püspök. 16. Karének. 17. Ima minden emberért. 18. Az általános hálaadás. 19. Chrisosthomus imádsága. 20. Karének. 21. Az áldás. 22. A hétszeres Amen, melyet az áldásosztás után a gyülekezet énekelt. A püspök beszédének alapigéi I. Ján. II, 14. versében ekként vannak megírva: Írtam néktek, ifjeik, mivelhogy erősek vagytok és az Istennek beszéde lakozik ti bennetek és ama Gonoszt meggyőzének. A beszéd egyszerű volt, az előadás minden cikornya nélküli. A londoni püspök általában úgy szokott beszélni, mint egy jó édes atya. Az istenitisztelet után az Exeter-Hall nagy termébe gyűltünk össze. Itt már együtt lehetett látni a népeket és nemzetségeket. Körülbelől 800 angol küldött, 300 német s azután több mint 100 — 200 amerikai, svéd és sweitzi, meg egy jó csomó holland, francia küldött közt lehetett látni itt-ott elszórva egy-egy hinduh-t, kamerunit, olaszt spanyolt s — magyart. Hejh! mi is lehettünk volna olyan