Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-26 / 30. szám

evangéliumi néppé, mint az angol. Őseink a XVI. században jól megtörték hozzá az útat. De ime, jő az elnök. Sir George Williams s utána Sinclair. Az egyik londoni fődiákonus, a kinek a hivatalos címe »Venerable«, míg a diakonus-é : Very Reverend, a püspöké : Right Reverend and Right Honourable The Lord Bishop. A mikor az elnök az emelvényre ér, óriási éljenzés támad, mert az angolok vallásos összejövetelek alkalmával is éljeneznek, kendőket lobogtatnak, tapsolnak, lábaikkal dobognak. Azután csend lesz. A lelkek egy szép ének elzengése után, három imában szárnyalnak a Mindenható trónusához. Tophet lelkész franciául, Krummacher elberfeldi superintendens németül s dr. Ncwmann Hall angolul imádkozott. Egyik ember ezt érti, a másik a másikat, de az Ámen-t rámondja mindenikre mindenik. Azután az elnök szól s elmondja, hogy üdvözli az ifjakat a miniszterelnök, London városának Lord-Mayor-je s minden angol. Később még az angol királynőtől is érkezett üdvözlő sürgöny, a ki George Williamsnak a lovagi méltóságot adományozta, a mire az öreg szerényen azt jegyezte meg, hogy ő e kitüntetést, csak, mint az ifjúsági egyesületek képviselője kaphatta. Az elnök üdvözlő szavai után következett azután Sinclair, fődiákonus tartalmas Isten hozott-ja. A tiszteletreméltó fődiákonus három nyelven szólt s kifejtette, hogy mily nagyszerű fejlődést mutathatnak fel az ifjúsági egyesületek. Azután elmondta, hogy a keresztyén ifjúsági egyesületek a keresztyén egységnek, a Róma zsarnoksága s bitorlása elleni protestációnalc, az egyet, papság elveinek (kérem, evangélisták ellen zúgolódó presbyterianus atyámfiai, ezt egy episcopalis főpap mondta) s a testvériség nagy eszméjének kifejezésre juttatói. Azután még Lord Kinnaird, egy skót főúr üdvözölte az összegyűlteket Skócia nevében. Gr. Bernstoff a continensen lakók nevében mondott köszönetet, dr. Cuyler pedig Amerika egyik legkiválóbb prédikátora, egy igazán kedves öreg ur, a ki nem akart beszélni, de a kit addig unszoltak, míg mégis felemelkedett, röviden, de velősen így szólt: Csak annyit mondok a Jankee delegátusok nevében, hogy Washington György Amerikája egy sereg szeretetteljes üdvözletet küld George Williamsnak. A két öreg Úr aztán kezet szorított s az első nap emelkedett hangulatban ért véget. Mindenki sietett haza. Haza és nem vendéglőbe, mert a vendégszerető londoniak mind az 1700 küldöttnek adtak otthont júl. 1-től 8-ig. Én magam egy kereskedőnél voltam szállva, a ki családjával együtt igazán a tenyerén hordozott. Ferin úrnak, az én szives házigazdámnak a City-ben van boltja, egy óriási nagy épület, a melyben Terin úr két társával együtt valami 180 embert foglalkoztat. De ez a gazdag kereskedő egy vasárnap sem hiányzik a templomból s nagy tevékenységet fejt ki, mint a londoni City Mission tagja. Ez egyesület fölkeresteti a szegényeket valami 500 megbízottjával s testi és lelki táplálékkal látja el őket. Az újabb időkben a londoni keresztyének igen sokat tesznek a közmondásos londoni nyomor enyhítésére. Ez őszinte keresztyének közé tartozik Perm úr is, a ki már jóformán félszázad óta tevékeny tagja az ifjúsági egyesületeknek is. Erős episcopalis ember, de szívesen működik közre jó célra a presbyterianus testvéreivel. És ha kérdezzük, mi ösztönzi e gazdag kereskedőt, hogy földi hivatásán kívül mennyei hivatásának is megfelelni törekedjék. Az erős és komoly hit a Krisztusban. Ez az episcopalis ember tudja, hogy az Isten országáért mindenkinek kell tennie valamit és áldoz sok pénzt, nem csak az egyházi szervezet föntartására, hanem az egyház belső életének felvirágoztatására is. De nemcsak pénzt áldoz, hanem Istenével közösségben is él, másokat is igyekszik megnyerni a Krisztusnak s mikor haza értünk az Exeter-Hall-hói bibliát vesz elő s családja tagjainak, meg vendégeinek házi istentiszteletet tart. És így tesz mind az 1700 küldöttnek a házigazdája. És így tesznek mindazok, a kik a világ négy szegletéről a megbízottakat küldötték. Valóban a londoni püspöknek igaza van. »Ha annyi különböző korú, felfogású, míceltségü ember hisz a Jézus Krisztusban, akkor annak valóságnak kell lennie. It most be a reality (Folyt, köv.) Szabó Aladár. belföld. Határozat az országos lelkészi gyámintézet tárgyában. (A szatmári ev. ref. egyházmegyei gyámintézet június 13-iki és július 5-iki közgyűléséből.) A f. évi junius hó 13-ik napján Szatmáron tartott gyámintézeti közgyűlés tárgyalás alá vévén az egyetemes konvent által kibocsátott országos lelkészi gyámintézel alapszabálytervezetét, azt a benne keresztül húzódó hibás és tévesztett alap- és vezérelveknél fogva a legnagyobb mértékben kifogásolta, az egész munkálatot elvetendőnek véleményezte s annak keresztülvitele ellen teljes erejéből tiltakozni fog. A többrendbeli benyújtott határozati javaslatok egységes kidolgozására egy bizottságot küldött ki, melynek munkálata a július 5-iki, Óváriban rendezett lelkészértekezlet alkalmából tartott gyámintézeti közgyűlésen újólag tárgyaltatván, elfogadtatott. Gyámintézeti közgyűlésünk határozatát az országos gyámintézeti tervezetre vonatkozólag az alábbiakban közlöm. A konvent ama törekvését, melylyel a lelkészi özvegyek és árvák sorsán jóakaratúlag enyhíteni óhajt, elismeréssel veszi gyámintézetünk tudomásul. Azonban nem zárkózhatik el annak kijelentése elől, hogy a jóakaratú törekvésnek, a közrebocsátott »országos ev. ref. lelkészi özvegy-árvai gyámintézet alapszabály tervezetben« nem sikerült, a létező állapotban gyökerező érdekekkel ügy leszámolni, hogy sérelmekről szó se lehetne; nem pedig azért, mert a hivatolt tervezet úgy általában véve alaps irányelveiben, mint különösen a fennálló gyámintézetekkel s azoknak tagjaival szemben igazságtalan, a menynyiben az egyenlőség és testvériség elvét háttérbe szorítva, a tulajdonképeni és egyetlen célt, az árva papi családok nyomortól való megmentését szem elől tévesztve, a segélyezés alapjául a szerencsétől nem kis mértékben függő jövedelmet és semmi érdemül be nem tudható szolgálati időt teszi: a meglevő gyámintézeteket többrendbeli jövedelmi forrástól megfosztja, ezeket fejlődésükben megakadályozza s minden ok nélkül a dekadencia lejtőjére állítja; az ezeknek gyarapításában anyagi erőfeszítéssel részt vett lelkészek utódait, a jogosan várt segély nagy részétől elüti, még pedig a nélkül, hogy a tervezett országos intézetbeli tagság révén vállaikra rakott új teher viselésének megfelelő járadékot biztosítana számukra; az újabb lelkészi nemzedék utódait pedig — megtiltván a családfőknek a fennálló gyámintézetbe való belépést a családfő halálától, szolgálati idejétől, fizetésétől függővé tett, a tagsági terhes kötelezettségekkel arányban épen nem álló, szűkmarkú segélyezéssel kecsegteti, s ekként oly jövőt rajzol özvegyeink és árváink elé, melynél még a mi sze-