Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-26 / 30. szám

javait mint szerves egészet foglalja magában, de úgy, hogy részleteiben is külön-külön kisebb egészet alkot. A theologia a törzs, az egyes theologiai tudományok az ágak s az egész a Krisztusban való élő hit humusában gyökerezik. A Krisztusban való élő hit közössége, vagyis az egyház tehát nem nélkülözheti azt az eszközt, mely az ő orgánumát képezi, melynek segítségével hat és nyilvánul a szelleme. A theologia mindenekelőtt az egyház belső életére vonatkozik. A keresztyén vallás, mint az isteni kijelentés műve, nem jött létre egyszerre, mint kész, befejezett egész, hanem lassanként, a történeti fejlődés törvényei szerint. E fejlődés fokozatai időről-időre irott forrásokban nyertek kifejezést. Ezek a források a keresztyén vallás okiratai, melyeket helyes történeti érzékkel kell megvizsgálnunk, mert csak így fejthetjük ki rendszeresen a keresztyén hit igazságait. Ez csak tudományos módon, tudományos eszközökkel lehetséges, vagy más szóval: a theologia segítségével. Továbbá azzal is meg kell ismerkednünk, hogy a keresztyén vallás hogyan hatotta át a történelem egyes népeinek szellemi életét, mikor és miképen alakította meg egyházát a különböző népek történeti fejlődésében. Ez is csak a theologia segítségével lehetséges. Theologia és egyház tehát oly viszonyban vannak egymással, a mit kölcsönhatásnak nevezhetünk. Nem jó szó, de rövidség okáért tartsuk meg. Ezt a kölcsönhatást azonban nem úgy kell érteni, mintha a theologia az egyház fundamentoma volna. Hogy mennyi kárt okoztak az úgynevezett »tiszta tan«- hívei a reformáció egyházainak, az a XVI. század második felének s a XVII. századnak, mint ^protestáns középkorinak történetéből eléggé ismeretes. E korszak protestáns egyházaiban a hitélet helyét az exclusiv theologiai iskolaszellem foglalta el. Az a különbség, mi az evangéliumi hit és a theologiai tan között van, teljesen elmosódott, s az egyházat, mint a Krisztusban való hit közösségét a »theologusok egyháza* váltotta föl. Az evangéliumot nem tekintették isteni üdvözítő erőnek, hanem Istenről szóló tudománynak. A pictismus emelte újra érvényre azt a sarkalatos alapigazságot, hogy a keresztyénség —- benső lényegét tekintve — nem tan, hanem crö, világosság és élet. Ezt nem szabad összezavarni, A keresztyénség olyan megújító és üdvözítő életerő, mely kevesebb theologiai ismeret mellett is áthatja a maga híveit. Hit és evangéliumi vallásosság, keresztyén egyhá•zias élet fölötte áll minden theologiai ismeretnek, valamint hogy az igehirdetésnek is, s bármely más pastorális működésnek életadó forrása első sorban nem a theologiában van. De a milyen károsan hat a theologiai tudománynak túlbecsülése, ép oly kevéssé szabad az egyházban való jelentőségét félreismernünk. A theologia az egyház belső életösztönéből keletkezett. Csak is a theologiai tudomány segítségével jöhet az egyház teljes tudatára saját lényegének, ez fejti ki történetét, mutatja ki létfeltételeit, élettörvényeit és feladatát. Hogy a keresztyénség mélységes gazdagságát rendszeresen megismerhessük s hogy azt a gyakorlati egyházi életben gyümölcsözővé tehessük, ezt csak a theologia eszközölheti. A keresztyén hitigazságokat a theologia foglalja egyetemes érvényű s általánosan megérthető formákba s ülteti át a közös egyházi tudatba. Egyik életszükséglete az egyháznak az is, hogy a speciális keresztyén hittartalom mindazzal, a mi már általános emberi, vagy másszóval: az embernek úgynevezett világi életével, tehát magával a társadalommal szorosan egybeforrjon, mert e hitnek az a feladata, hogy az emberi életet minden téren áthassa és megszentelje. De hogy ezt tehesse, ahhoz nem elég az egyház gyakorlati működése, mert ez csak üres formákhoz, gépszerű egyházi cselekvésekhez vezetne, a mint ezt a katholikus egyházi életben mindenütt tapasztalhatjuk, hol a forma a lényeges. Az egyháznak arra a célra, hogy az ember egész valóját, összes működését, szóval egész életét áthassa, szüksége van a maga tudományos eszközeire is, szüksége van a theologia mélyreható működésére. Az egyháznak mindig teljesebben és tökéletesebben kell merítenie az isteni üdvkijelentés tiszta, élő forrásaiból, névszerint az ó-és új-szövetségi szent iratokból, mert mindenekelőtt arra van szüksége, hogy tiszta tudata, teljes tájékozottsága legyen a maga külső és belső történeti fejlődéséről és e fejlődés eredményeinek teljes és szerves egészéről. De ha csak a nyilvános egyházi élet gyakorlati feladatait veszsziik is tekintetbe, míg ezek is elvi és történeti kérdésekre vezetnek vissza, a mi szintén csak a theologia segítségével lehetséges — lévén a theologia az a tükör, a melyben az egyház — a maga fejlődésének koronkénti stádiumaiban önmagára ismer. Itt azt lehetne ellenvetni, hogy az a tükör nem mindig tiszta, mert a történelem bizonyítja, hogy a theologia gyakran tévedett s tévedéseinek az egyház gyakorlati életében veszedelmes következményei voltak. Sőt, hogy tovább menjünk: az egyház gyakorlati, valláserkölcsi életének tévedéseit az uralkodó theologia is visszatükrözte s ilyenkor a ker. igazságoknak, a keresztyénség igazi fejlődésének hű tükre nem lehetett. Bizony igaz! hisz a tükör lapját is néha szenyfolt éri, por vagy gőzpára lepi be és a tükör nem mutat tisztán. Csakhogy a tükröt ilyenkor meg kell tisztítani, le kell törölni lapjáról azt, a mi ráüllepedett s a tiszta látást zavarja. (Folyt, köv.) Dr. Szlávik Mátyás.