Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-19 / 29. szám
mutogatja a tanító., hogy az ő növendékei tudnak ám mindent, mint a »karika-csapás* s csak személyeskedés eredménye az, ha az egyházmegyei látogatóküldöttség, avagy a körlátogatók, vagy a helybeli lelkész nincsenek megelégedve az ő tanításának eredményével. Nem jól van ez így! . . . Kezdjünk iskolapolitikát s harag és szenvedély nélkül szóljunk ezen ügyhöz, mely fontosság tekintetében méltán a legfőbbek közt foglalhat helyet. Ha már az egyházmegyei iskolafelügyelők (körlátogatók) a körükbe eső népiskolákat minden évben legalább kétszer meglátogatják, ha ők vizsgálat alá veszik az iskola szellemi életét, az oktatást s annak vezetését, tehát azt, ha vájjon módszeresen tanít-e a tanító; ha ők megvizsgálják az iskola felszerelését és közegészségi viszonyait is; ha az esperes évenként legalább egyszer minden népiskolát megvizsgál, avagy megvizsgáltat: mi szükség van akkor a helybeli ú. n. közvizsgákra? ... mi szükség van arra, hogy annak a magyar nadrágos iskolaszéki tagnak vagy presbyternek alkalom adassék arra, hogy az egyházmegyei iskolafelügyelők és az esperes, vagy az ő küldötteinek iskolavizsgálatát felülbírálják? . . . Mert ez történik ám azon esetben, ha az egyházmegyei iskolafelügyelők és az esperes, avagy az esperesi küldöttek jelenlétében nem sikerül, az iskolaszék jelenlétében pedig úgy az iskolában, mint a templomban sikerül a vizsga. íme a községi jegyzők javarésze népiskolai tanítókból lesz, tehát a községi jegyzők nem állhatnak és nem is állanak a műveltségnek s tudományosságnak és érdemnek magasabb fokán, mint a hol a tanítók állanak, sem az ő munkálkodásuk eredménye nem értékesebb, mint a tanítóké s nem lehet közhasznúbb a tanítók munkálkodásának eredményénél: és mégis a községi jegyzőt semmi munkájában sem ellenőrzi, a jegyzőnek semmi foglalko zására fel nem ügvel hivatalosan a községi elöljáróság, avagy a község képviselőtestülete, hanem ő csak a járási főszolgabíró és a vármegye fenhatósága alatt áll. Miért ne történhetnék meg a népiskolatanítókra nézve is az, hogy ők csak az esperes és az egyházmegye fenhatósága alatt álljanak és sem a helybeli iskolaszék, sem a presbyterium a tanító iskolai működésének eredményét elbírálni ne legyen jogosított. Igen de mi fizetünk ám s így mi is parancsolunk! hallom az M.-féle iskolaszéki tagoknak a presbvtereknek követelő, sőt fenyegető nyilatkozatát. Jámbor atyámfiai! . . . a községi jegyzőt is ti fizetitek s épen ti választottátok meg jegyzőnek a ti tanítótokat s ti adtok most már annak negyedrésznyi munkáért négy annyi fizetést, mint a mennyit tanító korában adtatok nékie, az a tanító, a ki őt helyettesíti, épen olyan értékes ember minden tekintetben, mint az a másik volt: miért akarnátok hát ő felette nagyobb hatalommal uralkodni, mint a milyennel uralkodtok a jegyzők fölött?. . . Talán csak nem azért, mert a tanítónak jóval kevesebbet fizettek, mint a mennyit a jegyzőtöknek fizetnetek kell ? Gondolkozzatok ... s ne mérjetek kétféle mértékkel! Meg is vagytok győződve, hogy az én jámbor atyámfiai nem teszik ezt, ha az iskolaszék hatáskörét úgy állapítják meg az egyházkerületek, hogy az az iskolák szellemi életére, az oktatásra, sőt még csak a felszerelésre sem terjed ki! . Igen. még csak a felszerelésre sem! Ott voltam Gyula-Váriban, mikor az esperes elnöklete alatt tartott presbyteri gyűlésen vágta egy presbyter (a ki épen biró is volt... s az e fajta népség a legveszedelmesebb) szemébe az iskolai felszerelés hiányossága miatt panaszkodó esperesnek: »ha én magam vettem a földmíveléshez szükséges szerszámokat: vegye meg a tanító is a neki szükséges eszközöket.* . . . Kezdjük tehát az iskolapolitikát azon, hogy töröljük el az úgynevezett népiskolai köz- és helybeli magánvizsgákat, a melyek a lelkész vezetése alatt tartattak eddig, télen a tanteremben, nyáron a templomban. Az iskolaszék jog- és hatásköre pedig csak arra terjedjen ki, hogy az egyházközség iskoláiban mind általában a közoktatás, mind különösen a vallásos és erkölcsi nevelés folytonosan olyan karban legyen, a milyet az egyházmegyei iskolafelügyelők és az esperes, avagy az ő küldöttei jónak tartanak, maga az iskolaszék azonban soha és semmi körülmények közt se határozhassa meg azt s ne is tanakodhassék afelett, hogy isii ólai ügyben mi a jó. Ezen iskolai felsőbb hatóságoknak pedig mindenben a legnagyobb készséggel engedelmesek legyenek, mikor ezek a hiányok pártolására és a rossznak jóvátételére felhívják őket! Hogyan folytassuk és hogyan végezzük az iskolapolitikát, elmondom a jövő alkalommal. Ágya, 1894. július 8-án. Nagy Sándor, ev. ref. lelkész. tárcz a. Budapesttől Londonig. Emlékezés a keresztyén ifjúsági egyesületek XIII. világkongresszusára. III. Franciaország tükre. Isten áldotta nép. Az egy szükséges dolog hiánya. Vakhit és hitetlenség. Köztársaság és császárság. A francia protestánsok munkája. Evangélizálás. Mac-All és Weiss, A keresztyén ifj. egyesületek palotája. Franciaországból nem láttam egyebet, csak Párist. De Páris valóban tükre Franciaországnak. Sokkal inkább tükre, mint Berlin Németországnak vagy Budapest Magyarországnak. Páris Franciaország kicsiben. A mi jó, szép és dicső van a francia nép életében, azt mind megtalálhatjuk Párisban; de a ledér, a gonosz, az aljas, a hitvány is ott van a fenségesnek nyomában. Nincs nép, a melynél a jóval szemben rossz is ne triunatkoznék s a fényt az árny ne kisérné. De a francia népben az ellentétek oly szörnyű módon nyilvánulnak, mint talán egy népnél sem. Valóban lehetetlenség a francia nép jelenét megérteni, ha múltját nem ismerjük. S hogy a jelen oly borzalmas ellentéteket tüntet fel, azt csak a viharos mult magyarázhatja meg, a melyet a szegény francia nép átszenvedett. Talán a magyaron kívül, egy művelt nép sem oly szerencsétlen, mint a francia. Nem mintha más nép nagy megpróbáltatásokon nem ment volna keresztül. Minden népet értek nagy csapások. De egy nép sem volt oly közel ahhoz, hogy az evangéliumot, Istennek ez erejét a legszerencsésebb módon magába oltsa, mint a francia s egy nép sem dobta el magától oly messzire az isteni gondviselés vezető keze által felajánlott igaz gyöngyöket, mint a francia. Mi lehetett volna e népből, ha Istennek ama legbecsesebb áldását magától el nem utasítja. Mert minden egyéb áldásban bővölködött s bővölködik ma is. Alkalmas földrajzi helyzet, tehetség, vállalkozási képesség, szeretetreméltóság, ez mind megadatott a francia népnek a legelőnyösebben. A mi a földrajzi helyzetet illeti, Franciaországnak van tengere, vannak mívelésre alkalmas bányái,