Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-19 / 29. szám

sadalmi intézmények kifejlődését, mert ez előmozdítja a testvériséget. A magánügy szétválasztó hatású ; a közügy az, a mi összetart. Például a magánképtár a közönség megrövidítése, míg a nyilvános képtár közhasználatra bocsátása a természeténél fogva közhasználatra valónak. A keresztyénség mint társadalmi erő a bőkezűséget szereti. A keresztyénség tehát vagy társadalmi solidaritás, vagy semmi más. Az emberi társaság minden terén az élet teljességét kell keresnie. A közönséges értelemben vett individualismus keresztyénellenes, mert társadalmi elszigetelést jelent. Az egyéni szabadságot sokszor oly értelemben hangoztatják, a mi nem egyéb, mint egy embernek előjogot adni a többi ember rovására. Ily szabadságot hirdetni és követelni keresztyénellenes. Az egyénnek a szó legszorosabb értelmében való felszabadítása lehetetlenség, mert ez a keresztyénség alapjának megtagadása. Hamis keresztyénség az, mely mások szükségeiről megfeledkezvén, az egyén felszabadítására összpontosítja erejét. Az a testvériség, a melyet mostanában hirdetnek, csak képmutatás. Mihaszna hosszú imáinknak, ha az özvegyekről és árvákról meg nem gondoskodunk. A ki ezt Krisztus idejében tette, megérté a nemzetiség határain belül álló testvériséget; a ki ma tesz így, megsérti az általános testvériség elvét. Keresztyénnek lehet-e nevezni azt az országot, amely inkább ezrével öli meg az embereket szükségtelenül, mint sem a vasutszállítási szabályok pénzáldozatot követelő helyesbítéséről gondoskodnék? Lehet-e Chicagót keresztyén városnak nevezni, a hol a városi vasút annyi emberáldozatot szed, pedig csak sínjeit kellene némivel magasabbra raknia: de hát ez pénzbe kerül! A keresztyénség szelleme nem engedné ama sok igazságtalanságot, a mit a munkásokkal szemben elkövetnek. A keresztyénség a békés haladást hirdeti. A talentumok példázata azt mondja, hogy nem magunkért, de az általános jólétért dolgozunk. Balogh Elemér. iskolaügy. Kezdjünk iskolapolitikát! I. Az egyházpolitikai kérdések szerencsés megoldása után: fogjunk hozzá az iskolapolitikai kérdések megoldásához, kezdjünk iskolapolitikát! Évzáró közvizsgáról jövök. Minthogy az előzőleg megtartott egyházmegyei látogató küldöttség nem találta elegendőnek az illető tanító egy évi tanításának eredményét, és pedig minthogy magának a tanítónak és az iskolaszék két tagjának állítása szerint azért találta az e. m. látogató küldöttség ezt az eredményt nem elegendőnek, mert a viszgálat szigorú hangon lett megkezdve s így megijedtek és az egész vizsgálat folyamán féltek a gyermekek, én szokásom ellenére magam semmit sem kérdeztem, csak a névsorból szólítottam felelésre a gyermekeket. Minden tantárgyból azt kérdezte a tanító minden gyermektől, a mit akart. Én magam biztattam a gyermekeket, hogy ne féljenek, csak feleljenek bátran s mondják érthető hangon, a mit tudnak. Mindez nem ért semmit. Olyan bágyadt hangon, olyan léleknélkül feleltek a gyermekek, hogy a tizedik beszédjét, előadását sem lehetett tisztán megérteni. Hanem, mikor utoljára az ötödik osztály növendékei számolás végett a táblához állottak: olyan feladatot kaptak magától a tanítótól, a mivel csak tüntetni lehet a tizedes törtek csak hirből ismerő iskolaszéki tag urak előtt. Ha valaki elad 18 mm., 39 kgr. és 75 dgr. búzát, 5 frt 35 kriával: mennyi pénzt fog kapni ? ... Ez volt a feladat. Már déli 12 óra rég elmúlt, mikor ezen feladat megfejtéséhez hozzá fogtak a gyermekek. Mire a szorzás véget ért, elütötte az egyet a toronyóra s én azt akartam, hogy menjenek helyre s énekeljenek a gyermekek hazamenőre. Nem lehetett. A tanító sürgette a próbát. Tehát a szorzatot elosztatta az egyik szorzóval. Minthogy azonban a szorzásban hiba volt: a próba nem sikerült. Újra csináltatta a tanító az egészet s mikor végre lett hajtva úgy mint az osztási művelet: büszkén mutatott a tanító a táblára, ezt mondván: úgy-e N. úr, úgy-e M. úr, kijött a minek ki kellett jönni ? . . . Ki ám, csakhogy az illető urak csak láttak, de nem értettek az egész műveletből csak egy mozzanatot sem. Túl levén az idő az egy órán, most már sürgettem a vizsgát bezáró éneklést. De a tanító, mielőtt ehhez kezdetett volna, oda fordult az előbbi urak egyikéhez s megkérdezte tőle, hogy nem kívánna-e egy szép zsoltárt elénekeltetni ? . . . Ezen iskolaszéki tag úr mosolygós kívánságára aztán nem egy, hanem két zsoltár lett elénekeltetve a tanító által. Ezek után jött a közvizsgát bezáró összhangzatos ének. Mindezeket magamat megadó türelemmel hallgattam, mert nem akartam olyat szólani, a mi a gyermekeket legkisebb részben is megfélemlíthette vala. Nem is szólottam. Hanem most, a vizsga után már, nemcsak szólok, hanem kiáltok is: nem jól van ez így! . . . Íme az útkaparó munkáját út-, a gátkészítőét gát-, a csizmadiáét csizmadia-mester veszi számon és bírálja el, hogy érdemes-e a kifizetésre; ... de a mi tanító-mestereink tanításainak eredményét nem tanító-mesterek veszik számon s bírálják el, hanem legfelső fokon az egyházmegyei látogató küldöttség (esperes), egy fokkal alább a körlátogatók s legalsó fokon a helybeli iskolaszék, a melynek nálunk tagja N. úr és M. úr is. Az iskolaszéknek meg felette áll aztán a presbyteriúm. Ott, a hol a jegyzőn, tanítókon és a lelkészen kívül egy német nadrágos ember sincs: a presbyteriúm csak magyar nadrágos emberekből alakítható meg. Ezek közt aztán akad olyan is, a kit csak azért választanak meg presbyternek, hogy vén korában járjon oda, a hova nem járt gyermekkorában, t. i. iskolába. Van olyan is, a ki leírja ugyan a maga nevét, de olvasni már azt sem tudja, vagyis a ki írni ugyan tud, de olvasni nem. Kerül olyan is, a ki az »István«-t »Isvány«-nak írja stb. Az iskolaszéket aztán a maga kebeléből alakítja meg a presbyteriúm. Ilyen iskolavizsgáló közegek élén áll a lelkész, nemcsak Ágyán, hanem falukon országszerte. Ilyen iskolavizsgáló közegek jelenlétében tartatnak az évzáró és időközi helybeli iskolavizsgálatok. S az ilyen közegek előtt