Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-05 / 27. szám

még ugyan most is ezeren azzal tartanak, a kitől minap azt haliám : »leülünk és várunk«, még ugyan most is gyanús az egy kicsit, a ki egyházi életünket felfrissíteni akarja, de hát azért mégis fú az Ür Lelkének szele s az llr Jézus, a kinek kezében vannak az életnek és halálnak kulcsai, mind erősebben zörget a bezárt ajtókon. így aztán itt is, ott is alakult egy-egy evangéliomi ifjúsági egyesület, a melyek közt a budapesti ref. ifjúsági egyesület nyert kiváló jelentőséget, nemcsak azért, mert sokoldalú működést fejt ki, hanem azért is, mert tagjainak legnagyobb része az intelligens osztályhoz tartozik. Ez az egyesület vette azt is szivére, hogy tulajdonkép nem nagy dicsőség a mi folytonos elmaradásunk az evangéliomi ifjúság kongresszusairól. Egyébbiránt ez a távolmaradás nem áll magában. A hazai protestantizmus következetesen fél egy idő óta a más nemzetbeli evangéliomi keresztyénektől, s a velők való barátságos viszony fentartására vagy ép erősítésére nem igen törekszik. Ennek a körülménynek főképen az az oka, hogy rossz psychologusok vagyunk. Mivel rossznak találjuk azt, hogy a pápa vasvesszővel kormányozza sok magyar pápista lelkiismeretét, vagy hogy egyesek a vallásos közösség örve alatt nemzetiségi túlzó törekvéseknek hódolnak, vagy hogy a vörös zászló alatt különféle nemzetek fiai rosszra törnek, vagy hogy itt a fővárosban a zsidók a mai napság is egységes zsidó nép történetét tanítják vallásórákon azoknak a zsidó vallású ifjaknak, a kikről mi azt hiszszük, hogy csak a magyar népnek tagjai; hát mi magyar protestánsok azt a politikát gondoltuk ki, hogy hagyjuk elveszelődni a külföldi egyetemeken alapított magyar stipendiumokat, ne lépjünk be a presbyterianus szövetségbe s ügyet se vessünk azokra, a kik példát mutatnak, miképen kell az ifjakat az evangéliomi világosság, és szabadságnak megnyerni. Nos, hát mit értünk el evvel a politikával ? Azt, hogy mindenféle gonosz és képtelen egység-eszme sorvasztja a magyart, s a magyar protestáns az egyetlen jogosult egységről, a mely a Krisztus által vagyon, a mely nem kárára, hanem hasznára volna a nemzetnek, a mely a nemzeti élettel senkit sem hoz ellentétbe, sőt új erőket adna mindenkinek a nemzeti élet regenerálására, erről az egységről nem igen akar tudni s erre az egységre honfitársai figyelmét fölhívni s a jogosulatlan egységeszmék hajhászásától elvonni nem birja. E mellett a magyar protestantizmusnak, különösen az energikus angol és amerikai keresztyénségtől való elzárkózása sok tekintetben akadály volt arra nézve, hogy az újkor jeleit és az egyházi életre vonatkozó követelményeit csak meg is érthessük. Sok tekintetben, bár nem minden tekintetben. Mert hiszen én nagyon jól tudom, hogy a más ev. keresztyénekkel való érintkezés nem eredményezhet mindent, sőt külföldi példák gépies utánzása veszedelmes is lehet. Tudom, hogy első sorban a Krisztushoz kell fordulnunk s hitet nyernünk, mielőtt intézményekben mutatkozó virágzó egyházi életet tudnánk teremteni. De ha más bizonyság nem állna is rendelkezésünkre, mint a reformáció korának bizonysága, az is meggyőzhetne bennünket arról, hogy a más országokban kifejlődött keresztyén élet sok ösztönzést, buzdítást, teremtő eszmét adhatna saját egyházi életünk felvirágoztatására. Ezért, míg a halálig is küzdök a külföld gépies utánzása ellen saját bensőnk átalakítása nélkül, s minden olyan egység ellen, a mely hazám bármely fiát a kifelé vergálásra s külföldi jogosulatlan politikai befolyás érvényesítésére ragadná : örömmel látom, hogy a reformáció nagy hagyományait többen igyekeznek föléleszteni s az evangéliomi keresztyénekkel való testvériséget ápolni. Csak helyeselni lehet, hogy néhány évvel ezelőtt Balogh Ferenc és György Endre részt vettek a presbyteriánus szövetség gyűlésén, hogy a lutheránus testvérek a Gusztáv-Adolf-egylettel szerves összeköttetésbe léptek, sőt a reformátusok is barátságosan emlékeztek meg róla fennállása 50-ik évében 1882-ben, hogy Szász Károly püspök belépett a brit- és külföldi bibliaterjesztő társaság igazgató bizottságába s hogy az irodalmi társaság titkára, továbbá dr. Erdős József és dr. Szlávik Mátyás a francia és német evangéliomi protestánsokat tájékoztatják a magyar protestáns egyház életének nevezetesebb mozzanatairól. így a budapesti ref. ifjúsági egyesület csak újabb láncszemet fűzött a meglevőkhöz, a mikor az 1893-ik év december 8-án tartott közgyűlésén elhatározta, hogy a londoni kongresszusra üdvözlő iratot küld és megíratja a magyar ifjúsági egyesületek történetét. A mikor e dolgok szóba kerültek a közgyűlésen, Szöts Farkas, az egyesület alelnöke azt az indítványt tette, hogy ha csak lehetséges, képviseltesse magát az egyesület a titkár által, s bízza meg a választmányt, hogy a titkár útiköltségéről — lehetőleg gyűjtés útján — gondoskodjék. A választmány aztán május 7-én tartott ülésén 300 forintot szavazott meg a titkár útiköltségére. Mielőtt azonban a titkár — e sorok írója — útnak indulhatott volna, egyesületünk gondoskodott arról, hogy a magyar evangéliomi keresztyénség az ifjúsági egyesületek nagyszerű szellemi közösségéből ne hiányozzék. Még a műit év december havában elküldtük azt a kis tájékozást a magyar ifjúsági egyesületi mozgalmakról, a mit fentebb a magyar ifjúsági egyesületek történetének neveztünk. Fermaud Károly ugyanis, a nemzetközi bizottság titkára, az a szeretetreméltó genfi kálvinista, a ki hazánkat már kétszer meglátogatta, egy nagy könyv szerkesztését vállalta magára, a mely azóta el is készült s a mely országonként tünteti fel az evangéliomi ifjúsági egyesületek történetét. Fermaud barátunk Magyarországnak is akart néhány lapot szentelni ama nevezetes műben s jó eleve fölszólított bennünket, hogy írjuk meg a magyar ifjúsági egyesületek történetét. Meg is írtuk. Természetesen csak egy-egy kis jelentés lett az a mi szerény kezdeményezéseinkről. Igyekeztünk minél kíméletesebbek lenni a hazai protestantizmus iránt, mert hiszen ide haza ugyan erősen ostromolunk mi minden hitetlenséget, holt orthodoxiát, közönyösséget, de szennyesünket külföldre vinni nem szeretjük. Sőt felhasználtuk az alkalmat, hogy a külföldi közönséget hazánk közjogi állására, a magyarság vezérszerepére s a protestáns egyház tagjainak tekintélyes nagy számára vonatkozólag tájékoztassuk, mert hiszen külföldön sokan még mindig Ausztria részének tekintenek s azt hiszik, hogy a magyarság elenyésző kisebbség s hogy az ország jóformán egészen pápista. Azután néhány szóval elmondtuk, hogy az evangéliomi egyházak élete kezd fellendülni s itt is, ott is alakult már evangéliomi szellemű ifjúsági egyesület. Az elé a kis tájékozás elé, a mit mi írtunk, Fermaud Károly írt egy nemzetünk iránti hő szeretettől áthatott bevezetést. Elmondja ebben, hogy Magyarországot nem kell összetéveszteni Ausztriával, a melytől minden tekintetben különbözik, hogy Magyarországon több mint négy millió protestáns van (ez persze egy kicsit hibás statisztikai adat), hogy a magyar ifjúság buzgó és lelkesült. Sorait így végzi: »Valóban reménylenünk kell, hogy új életre kel (t. i. az ország), de kötelességünk is, hogy imádkozzunk a meglevő egyesületekért s az ország ifjúságáért. Vajha az itt következő rövid tájékozás ébresztene érdeklődést és igazi szeretetet a magyar nép iránt, a mely oly méltó arra s oly szívesen látja azokat, a kik barátként közelítenek félé. Mindazok, a kik Magyarországot meglátogatják, a régi magyar nemzetben igazán