Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-05 / 27. szám
is, hogy ők első sorban a magyar haza polgárainak érzik magukat s csak azután valamely egyház tagjainak is, vigyázzunk, hogy az elsőért az utóbbit végleg el ne felejtsük; hanem, ha már megtettük kötelességeinket a haza iránt, tegyük meg kötelességeinket egyházunkkal szemben is. Az iclő, mely reánk következik, egészen új idő: az az élet, a melynek küszöbén állunk, új élet lesz a politikai és társadalmi életre nézve is; de új idő, új élet lesz az különösen az egyházakra s azok között ismét különösen a mi protestáns egyházainkra, S ez az új idő, ez az új élet, valljuk meg, nem a legkecsegtetőbb. Mert ha elfogulatlanul tekintjük az egyházpolitikai küzdelmeket s az eszközlendő nagy átalakulásokat, látnunk kell, hogy a midőn a szabadelvűség zászlója alatt harcolunk s karjainkat a győzedelem kivívására felajánljuk: az ellenfél várai mellett a saját erősségeink ellen is harcolunk bizonyos mértékig. Az ásót, mely a régi gyepűt elhányja; a kést, mely sok régi erős köteléket elvág: a mi kezünk is mozgatja. De épen ezért nem szabad a győzedelem mámora által elragadtatni magunkat, hanem szent kötelességünk, hogy a lerontani engedett régi erősségek s az elvágni segített régi kötelékek helyett, újakat, jobbakat, erősebbeket ós szentebbeket szerezzünk. Mert mily helyzetbe jut egyházunk, ha a szabadelvű reformok minden ponton győzedelmeskedve, életbe lépnek? A kötelező polgári házasság törvénye, bár megvan a clausulájában, hogy a törvény a házasság körüli egyházi kötelességek alól nem ment fel senkit; de ez a clausula valójában csak olyan »nesze semmi, fogd meg jól«, a minek semmi értelme sincs; nem szabván a törvény senki elé sem egyházi kötelességeket, a melyeket, ha házasságát érvényessé akarja tenni, teljesítenie kellene. Az új házassági törvény tehát a házasságkötés jogát kiveszi egyházunk kezéből, s ezzel elvág egy régi, s ha kellően felhasználtatott: igen erős köteléket is, azok közül, melyek híveinket eddig egyházukhoz fűzték. A szabad vallásgyakorlat javaslata, a midőn a felekezetnélkiiliséget is lehetőnek és szabadosnak óhajtja kimondani, elvágja a második hatalmas köteléket s teljesen szabadjára bocsátja az embereket vallási tekintetben. E kötelék elvágása s ez a szabadjára bocsátása az embereknek, a mi vallásilag és egyházilag oly szomorú viszonyaink között, meglehet," igen sok és nagy veszteségnek fogja kitenni egyházunkat. Az nem nagy vígasztalásunk lehet, hogy az egyházunkból kivált s magát felekezetnélkülínek valló egyén még 3 évig köteles lesz egyházi tartozásainak eleget tenni; ez csak egy kis boszúság lesz a kiválni akarókra, de korántsem olyan akadály, mely a kiválást feltartóztathatná. A gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslat, a midőn a szülők kölcsönös megállapodásától teszi függővé a gyermekek követendő vallását, leront régi erősségeink közül egyet, mely bár igen megviseltetett az idők által s védtelenül hagyatott igen sokszor az aluszékony őrizők által, mégis egykor hatalmas erősségünk vala. A reversalis új korszaka nyílik meg s most már törvényi jóváhagyással s teljes valóságában bekövetkezik a példabeszéd mondása: »Szemesnek áll a világ, vaknak az alamizsna.« A zsidó vallás receptiója lerontja azt az ős választófalat, mely fenállott zsidó ós keresztyén között vallási tekintetben, s a különben is laza vallásos meggyőződés és közvélemény ezzel egy új s hatalmas lökést fog kapni a latitudinarismus felé. E rövid áttekintéséből a bekövetkezendő állapotoknak nem nehéz észrevenni, hogy a ránk jövő idő nem valami kecsegtető s nem nehéz elvonni a következtetést jövő teendőinkre nézve is. Az új idők az életnek új feltételeit szabják elénk s ezeket az új feltételeket meg kell ragadnunk, hozzájuk kell alkalmazkodnunk, ha élni akarunk. Meg kell találnunk azokat az eddig figyelembe alig vett s az egyházi élet mezejét felvert bozótban szinte el is veszett kötelékeket, melyek által az embereket egyházunkhoz fűzhetjük, szorosabban, jobban, erősebben, mint ezelőtt; fel kell használnunk azokat a tétlenül hevertetett erőket, a melyek által egyházi életünk minden tagjában új, termékeny vérkeringést, munkálni s alkotni képes és kész lendületet indíthatunk. Valahogyan azonban ne higyjük s meg ne kíséreljük, hogy ezeket a szálakat, ezeket az erőket hivatalos úton, gyűlési határozatokkal, a rendeletek ós parancsok szavaival keressük s vegyük alkalmazásba. Ez rajtunk, a mint már igen sokszor tapasztalhattuk, épen nem segítene. Nem a hivatalos apparátusoknak kell itt megmozdulniok, hanem a sziveknek ós lelkeknek. Nem a gyűlési határozatoknak kell bennünket oktató munkára kényszerítniök, hanem annak a felső s belső erőnek, mely így nyilatkozik: »Az ón eledelem az, hogy annak akaratját tegyem, a ki engemet elbocsátott és elvégezzem az ő dolgát«. Ne keressük azért az új kapcsokat s az új erőket, melyekre szükségünk van, az adminisztrációnak talán javított gépezetében; gép, élettelen gép az csak, ha hiányzik belőle a mozgató erő; hanem keressük az igazi erők ős forrásában: az evangéliumban, lelkünk képességeinek általa való megszenteltetésében, a szeretetnek abból