Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-28 / 26. szám

mások) az ismeretelméleti kérdéseket is befoglalják. A dogmatikát, »a dogmák összefüggéséről« szóló tudománynak definiálja, »a melyet a ker. ember vallásos hitéből az Írással s az egyházzal egyezőleg kell reprodukálnia.* Szerintünk szűkkörü e definitió, mert hiányzik abból a történetkritikai és apologetikai elem. »Az egyházi hit élő reproduktiója* kevésbbé veszi figyelembe a vallásos tudatot, mint a hittannak Schleiermacher óta egyik elsőrangú forrását. Szépen és meggyőzően tárgyalja »a romanismus és protestantismus ellentétét* (10. §.) s a két protestáns hittannak egymáshoz való viszonyát (11. §.). Helyes az a meghatározása, hogy »a romanismus függővé teszi a ker. igazságot a hierarchiailag szervezett római egyháztól* és így az egyházi legitimitást helyezi az ev. igazság fölé, míg »a protestantismus a keresztyénség lényegét a Krisztusban megjelent isteni kegyelem üdvigazságában látja, a melyről az írás normatív tekintélylyel, az egyház feltételezett érvénynyel s a ker. ember személyes bizonyossággal tesz bizonyságot.* Sehleiermaeher, Troesten, Möhler és Martensen hittudósoknak szerző által itt idézett meghatározásai igen tanulságosak. A protestantismus hittanának belső relatív különbségeit szerző úgy határozza meg, hogy »a lutheri protestantismus anyagi elve nem más, mint a keresztyénség üdvigazsága a hit által való megigazulás alaptanában, míg az alaki elv az írás egyedüli tekintélye, a melylyel azután az egyház történeti igazsága s a ker. ember közvetlen hitbizonyossága függ össze. A ref. protestantismus alapdogmája ellenben az Istennek absolutsága, a mivel a normatív tekintélyű írásnak az egyház történeti fejlődésétől való merev elkülönítése függ össze.* A lutheri és a ref. protestantismus eme belső különbségével újabban Cröbel, Nitzsch, Heppe, Herzog, Schweizer, JDorner, Baur, Sehneekenhurger, Stahl és mások foglalkoztak. így Göhel szerint: a ref. protestantismusban az értelem, a lutheriben a kedély érdeke az uralkodó; Herzog szerint: a lutheri protestantismust a római egyház judaismusa, a reformátust annak paganismusa iránti ellentét jellemzi; Baur szerint : a ref tanalak a merev objektivitást, a lutheri az élő meleg subjektivitást képviseli, stb. Hogy ezek a meghatározások egyoldalúak s kevésbbé találják el a két tanalak történethittani individualitását és specifikus charismáját, nem szorúl magyarázatra. Mélyreható elvi különbségről azonban, mint Luthardt akarná, a két tanalaknál alig lehet szó. Szerintünk az unió úgy történeti, mint hittani elvi alapon teljesen jogosult. Mutatják azt az újabb hittani rendszereknek a főbb kérdésekben teljesen egyező felfogásai. Az egyház tana s a subjektiv hittudat viszonyának meghatározásánál (13. §.) Luthardt művében az objektív egyházi = hitvallásszerü felfogás a túlnyomó. Túlságosan hangsúlyozza a hitvallásos könyvek »történeti szükségességét* s szem elől téveszti azoknak folytonos reformálást igénylő kortörténeti jellegét. Igenis, a vallásos substantia maradandó a hitvallásokban, de azok formulázása koruk theologiája által van befolyásolva. Az egyházi tanfejlődést tehát a hitvallások meg nem köthetik. Az írásban foglalt történeti kijelentés épen a norma normans, a melylyel szemben a symbolikus könyvek csak norma normaták, tehát másodrendű jelentőséggel bírnak. (Vége köv.) Sz. M. belföld. Polgári házasság és vallásosság. A főrendiház ülésében Szilágyi Dezső igazságügyi miniszter hatalmas apologiát tartott a polgári házasság mellett, illetőleg arról, hogy a polgári házasság nem gyengíti a vallást, sőt annak erősítésére vezet. Most, mikor a polgári házassággal, mint már törvényesen megszavazott intézménynyel kell számot vetnünk, azt hiszszük, helyén való lesz, ha a hatalmas beszéd ide vágó részét szó szerint közöljük. »Mindenek előtt ki kell emelnem,— mondá— hogy ezen törvényjavaslatnak a vallási érzés kiszorítása nem volt a célja. Nem is fogta fel senki úgy, a ki azt pártolja. Mi azon meg nem ingatott meggyőződésben élünk, hogyha az állami kényszernek azon vékony fonalacskája, mely abban áll, hogy kényszerítjük a feleket a házasságkötés egyházi, külső ceremóniáit végrehajtani, ez sem nem előmozdítása, sem nem biztosítása a vallásosságnak, hogy ennek mellőzése nem megtámadása annak. Mi szándékosan az egész intézményt úgy alkottuk, hogy annak igen sok részében egyenes utalás foglaltatik arra, hogy itt a vallási oldalát az intézménynek szabadon hagytuk és pedig az igaz szabadság alapján, t. i. úgy, hogy az egyházak saját tanaik, saját felfogásaik, saját szabályaik szerint kultiválják hiveik vallási érzését. De ők kultiválják! Fáradjanak és buzgólkodjanak érette ! és arassák fáradozásuknak nemes és csakis önkényt termő gyümölcseit! Ne kívánják, hogy az állam vigye a híveket hozzájuk ; hanem keltsék fel, tartsák ébren a hívekben azt a vallási érzést, a mely őket az egyház elé vonzza. A bensÖség ezen kincseit semminemű állami kényszer nem csak pótolni nem képes, de még a kárpótlás illúzióját sem képes gondolkozó emberekben felkelteni. Ő főmagassága, Schlauch bibornok, azt hozza fel: ime az állam bevallja, hogy ő nem képes a házasságnak minden oldalát kimeríteni, mert hiszen maguk ezen intézmény pártolói mondják, hogy a házasság vallási oldala az egyházaknak van átengedve, ott az állam sem szabályokat nem állít fel, sem semmiképen nem intézkedik. Ezt ő főmagassága az állam alkalmatlan voltának tulajdonítja. A mi felfogásunk szerint ennek más az oka és más a neve. A mi felfogásunk szerint ezt úgy hívják, hogy ez a jogállamnak a felfogása, ezt úgy hívják: a vallás- és lelkiismereti szabadságnak a biztosítása, ezt úgy hívják: az állami és egyházi hatáskörnek helyes elkülönítése, ezt úgy hívják: az állam uralma a polgári jogrend felett, a vallás teljes szabadsága a vallási élet terén! A lelkiismeret, a vallási érzés körébe nem avatkozik az állam, ez nem az ő tere. Itt még akkor sem teremt maradandó jót, ha jót akar, ha célja nemes. Kívánjuk, hogy utánozza őt az egyház és a polgári jogviszonyok szabályozását ne követelje magának, mert ez még nem az Ő tere, mert ez nem a vallásosság érdeke, azzal csak lepleztetik, ez hatalmi érdek érvényesítése az egyház részéről oly téren, hol ma már hivatása nincs. De ha mi ezt máskép is így nevezzük, jól tudjuk, hogy annak a tannak, a mire ő főmagassága célzott, melyet úgy nevezett el, hogy az állam hű kísérője az egyháznak, ennek is van jó értelme, más neve, mint az állam tökéletesebb volta; ismerjük ezt az ellenkező rendszert is.