Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-28 / 26. szám

lett Thomasiust, ki a dogma fejlődésében Hegelre emlékeztetőleg benső logikát látott. Harnackot nem szereti, mivel Engelhardt nyomán a dogma keletkezését és kifejlődését antik philos. elemek befolyásának tulajdonítja. Méltó befejezése az egyháztörténeti résznek a »Der Gang der Kirche.« cimű szakasza, mely igen szépen tünteti föl az egyházi történet tanulmányozásának belső indokait. ,A keresztyénség, mondja L., nem mint forradalom lépett a világba, hogy az élet külső sociális rendjét felforgassa, hanem mint az érzület világát átalakító belső élethatalom, mely belülről kifelé nyitja meg az élet külső alakját. Az egyháztörténet tanulmányozása bizonyára csakis akkor üdvös és tanulságos, ha azt ilyen szempontok mellett kezdjük. »A rendszeres theologia« az erős ellentéteknél fogva legnehezebb a theologusra. Schleiermacher Encyklopádiája és Hittana, Weissenbom és Bender művei alapján itt ütbaigazítólag hat. A symbolikus könyvek közül — a melyeket itt tárgyal — az Augustana. az Apologia és a reformációbani hitviták alapján a Formula Concordiae olvasását ajánlja. Az újabb hittani irodalomból ajánlja Voigt, Nitsch, Domer, Thomasius, Sartorius, Martensen, Kahnis, Philippi művét és saját kompendiumát. Bitschl Moráltheologiájával igen röviden végez, de azért az újabb pro és contra irodalomra nézve is tájékoztat. A metaphysikának a hittan köréből való kizárása s annak tisztán a történeti kijelentés körén belüli fölépítése képezi itt a kontrovers kérdést. A belső prot. különbségek megismerése, az ú. n. komparatív dogmatika terén Schneckenburgert ajánlja, a polemika terén egészen helyesen Chemnitz Examenjét s Hase polemikáját. Tchaclcert művét nem említi, míg Schultze V. vázlatának túlságosan nagy jelentőséget tulajdonít a Zöckler-féle Handbuch-ban (III. 349—460). Szerintünk helyesebb a Svmbolica-polemikát a történeti theologián belül tárgyalni. Az ethika terén még kevésbbé megállapodottak az eredmények, mint a hittanban. Fájlalja szerző, hogy Harlcss erős orthodox izű ethikáját mellőzik, ajánlja Wuttlce alapos, Martensen szellemes, Domer és Bothe spekulatív és Hofmann egyházias jellegű műveit. Az ethika rendszerének és történetének rövidebb rajzát szerző a Zöckler-féle Handbuch-ban (III. 461 s köv.), kimerítő leírását legközelebb megjelent nagy müvében adta. Zieglert és Gasst nem említi. A socialethika megállapítója Öttingen hírneves morálstatisztikája, a melyben az erkölcsi világrend belső törvényszerűségére utalt. Az ethika önként vezet át a gyakorlati theologiára, a melylyel szerző utolsó levelében foglalkozik. Az ethika a ker. ember gyakorlati életével foglalkozik, s ez a praxis egyúttal tárgya a pastoráltheologiának. Az ethika közelebbről a ker. ember erkölcsi cselekvésével, a gyakorlati theologia az egyházi hivatalt viselő egyén cselekvőségével foglalkozik az egyház szolgálatában, tehát itt az egyház, ott a ker. ember a feltételező. Schleiermacher érdeme, hogy az egyház eszméjét (persze túlságosan) előtérbe helyezte a theologiában. Őt követték: Nitzsch, Harnack és Zezwitzsch. Ajánlja a homiletikai és katechetikai semináriumok szorgalmas látogatását, Theremin Beredsamkeit-jának, Stahl egyházjogának, Puchta romanista müvének és Harms Claus pastoráltheologiájának tanulmányozását és rövid összefoglalásul: Zöckler Handbuch-jának i. v. részét. A históriai -alap: a prédikáció, cultus, egyházi ének és zene története itt is a fődolog. Korholja a theologusnál a sok prédikálást s a »különféle Manier«-ek megszokását, s általában igen üdvös gyakorlati tanácsokkal látja el gazdag tapasztalatai alapján kezdő theologusát. Az újabb gyakorlati theol. irodalmat (.Aehelis, Krauss, Bassermann stb.) nem érinti. Sok jót mond a kül- és belmisszióról, a nálunk is oly annyira szükségessé vált evangelizációról, s ajánlja Baumer padagogikáját s a nyilvános előadások látogatását, a melyek ma az apologétikai tevékenység szolgálatában állanak, az istentiszteletet, az imát stb. slb. Végül az »oratio, meditatio és tentatio« hangsúlyozásával fejezi be igazán élvezetes és tanulságos leveleit. Hogy a mű hibája főleg az újabb kritikai kérdések terén szerzőnek szűkebb felekezeti hittani álláspontjában keresendő, nem szorul hosszabb magyarázatra. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. iskolaügy. Néhány szó a budapesti ev. reform, theol. önképzőkörről az 1893/94-ki tanévben. Az önképzőkör a tanév elején megalakulván, Kenessey Béla tanár-elnök úr és Pataky Dezső ifj. elnök vezetése mellett buzgón teljesítette feladatát egész éven át. Habár a szorosan vett önképzőköri tevékenység az előző évekhez képest némileg csökkent is, mindazonáltal a tanárelnök és dr. Szabó Aladár tanár uraknak a kör iránti érdeklődése és buzdításai következtében a tagok sokkal szélesebb körű működést fejtettek ki. mint bármely más évben. A rendes gyűlések működéséről nem szólva, megemlítem, hogy a kör a reformáció emlék-ünnepét és március 15-ét ez évben is nem a maga szűk körében, hanem nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében ünnepelte meg; továbbá május hó 8-án Petri Elek igazgató úr és tanár-elnök úr vezetése alatt testületileg kivonult az ifjúság Kossuth L. sírjához és lélekemelő ének ima és beszéd kíséretében koszorút helyezett a nagy halott sírjára. Dr. Szabó Aladár úr, ki a kör és az ifjúság érdekeit mindig szivén hordta, ez évben is két, eszmékben gazdag és tanulságos szabad előadást tartott; első alkalommal beszélt az orthodox, modern és evangéliumi theologiáról, másodízben a belmisszióról, mint a ker. valláserkölcsi élet nemesítésének legfőbb eszközéről. Ugyancsak az ő felszólítására jelent meg a körben Gjessing Raguwald svéd lelkész, ki tanulságos beszédben ismertette a reformáció történetét és küzdelmeit Svédországban és