Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-28 / 26. szám

élénken festette hazájának jelen egyházi és vallás-erkölcsi viszonyait. Szépen megállották helyöket az önképzőkör által kitűzött pályatételekre beérkezett munkák is. »A természetfelettiség mint a vallási és erkölcsi élet szükségképi alkatrésze* cimü dogmatikai tételre kitűzött 20 frt jutalmat Elekes Imre III. éves theologus nyerte el, »Jeremiás élete és művének tartalma« ciinű biblikai tétel 25 frtnyi jutalmát Biberauer Bichárd III. éves theologus, »Biogenesis a természetben és a szellemvilágban* cimű bölcsészeti tétel 15 frtnyi jutalmát Hegyi Károly IV. é. theologus és a Vásárhelyi hitoktató úr által esketési beszédre kitűzött 15 frtot szintén Hegyi K. IV. é. th. nyerte el. Ennyit ez idei önképzőkör életéről. Minthogy azonban a theologusok egy-kettő kivételével az önképzőkörnek mindnyájan tagjai, említést tehetek ez alkalommal a theologusoknak az önképzőkör keretén kívüli működéséről is. A theologiai ifjúság ugyanis szoros összeköttetésben állt a szép fejlődésnek indult »Reform, ifjúsági egyesület«-tel és ennek ünnepélyein úgy az egyesek, mint az énekkar mindig kész örömmel működtek közre, s mondhatom, nem volt az egyesületnek nyilvános ünnepélye, melyen a theologusok közül egy-kettő ne szerepelt volna. Számosan vállalkoztak továbbá a vasárnapi iskolai oktatásra, többek közt: Szűcs Kálmán, Szalay Antal, Müller Lajos, Vass Árpád, Szász Béla, Csűrös István, Molnár Sándor, Bácsy Gyula, Glöckner Károly stb. Látható tehát, hogy volt a kör tagjainak elég alkalma és tere az önképzésre, tehetségeik érvényesítésére és a mint e rövid vázlatból kitűnik, volt is kedvök és akaratjok a kínálkozó alkalmat és eszközöket megragadni szívok és lelkök nemesítésére és tehetségeik fejlesztésére. Hidasd, 1894. június 20-án. Müller Lajos, titkár. TÁRCZ A. Baksay István. (Az utolsó professzor, és az utolsó professzori jubileum.*) Nincs már több professzor Magyarországon, csak ő, mert a kik ezt a munkát folytatják, azokat tanároknak hívják. És ötvenéves jubileum sem lesz többé, sem tanári, sem professzori, mert egy tanárt sem fog ott érni tanári kathedráján az ötvenedik esztendő. Van eszük, hogy ott vénüljenek, meg, holott harminc esztendei szolgálat után teljes fizetéssel mehetnek nyugalomra saját lugasaik alá, honnét még vicispánságot is vállalhatnak ötvennégy esztendős fővel. — De hát van valami különbség tanár és professzor között? — Legalább is annyi, mint egy vasúti mozdony és egy hattyú között. * Ez érdekes cikket, a » Vasárnapi Újsággal* egyidőben leendő' közlés végett kaptuk Baksay Sándortól s érte e helyen is köszönetünket fejezzük ki Szerzőnek. Szerit. — Már hogy az egyik fekete, a másik fehér? — Az is, meg más is. Tudjuk, hogy a mozdony biztosan, gyorsan és nagy erővel halad a síneken, de csak a síneken; és a síneken is csak úgy, ha állandóan jól tartják tűzzel és vízzel. Ha elindult, nem törődik vele, ki megy vele, ki maradt le. Ki van szabva, hány paragrafust, — akarom mondani hány kilométert kell neki befutni óránként. Naponként három óránál többet nem köteles szaladgálni. De jaj neki, ha a sínekről kiugrik, egy lépést sem tehet többet; bukfcnczet hány és belefúródik a földbe. Ha idő előtt megrokkan, beteszik az arzenálba, ott a sebeit kötözgetik borral és olajjal. •• : Ellenben a hattyúnak nem kell csinált út és vas sín; bátran szegdeli a levegőt minden irányban Strymontól Kaystros vizéig; a szárazon is lépeget, nehézkesen kissé, de biztosan; pompás kerengő utakat tesz a sík vízen, néha lebukik a mélybe is az eledelért; nem kézből várja a táplálékot (nem a városliget hattyúiról van szó), megkeresi maga, magának is, libáinak is; nem is hagyogatja el az apróságot, hanem maga körül gyűjtve vezetgeti, a maradozóért visszaevez, a lipántyosra nagyobb gondja van, mint az élelmesebbre. Napkeltétől naplementig jár a libáival, s nem szabja magát órákhoz. Ha megrokkan, akkor haldokolva félre ül egy rozmarin-bokorba, hogy senki se lássa. Ha az Isten megtartja az egészségét, járja tovább a maga vizeit, évről-évre új falkát vezet; legfeljebb ha ötven esztendő végén elmondja hattyúénekét, a mely hattyú-nyelvről magyarra fordítva ilyen formán hangzik : Légy ítélőm, uram, Mert hűséggel jártam Igen. A mai tanár szakember és síneken jár, rendszerint egyvágányú vasútján; a kétvágányú már ritkaság, a háromvágányú már képtelenség, a még ennél is több vágányát már megfigyelés alá teszik, a mindenféle, — mondjuk, — universalis vágányzatról pedig ki van mondva, hogy az a körnégyszegítéssel és örökmozgóval egy tekintet és elbírálás alá esik. Hogyan! Hogy német, latin, magyar, földrajz, történelem, természetrajz, természettan, számtan, mértan, vallás egy fejbe bele férjen! Olyan fej nincs a XIX. század végén! Szakállas, vagy kopasz fejet értünk, mert gyerekfejbe bele muszáj férni kétannyi félének is. De ne is adja Isten, hogy a földrajz tanárát katonai szemlére behívják, mert az iskolatanács azonnal kétségbe esik, hogy egy egész nemzedék fel fog huzalkodni a nélkül, hogy meg tudná mondani, merre esik Norvégiától a Skandináv félsziget. A professzor ellenben egyetemes tudományosságú egyéniség volt. Soha semmiféle szakra nem mondta, hogy ő arra nem készült; legfeljebb annyit vallott be bizalmasan, hogy ha ő csak felét tudná is annak, a mit ő tanít, ő lenne a világ legtudományosabb embere. Tanított mindent, válogatás nélkül. Igaz ugyan, hogy a latin nyelven és a hazai történelmen kívül másra kiterjeszkedni nem igen volt szokás; de a kor kívánalmai (diák nyelven: pátrónusok) időről-időre űjabb követelésekkel állottak elő, és a professzor egyikre sem mondta, hogy olyan nincs. »Egy kis német nyelv!* ... »No persze, az szükséges is.« »Egy kis fizika!« »Igen is; holnapra beszerzem a bodzabelet és spanyolviaszkot a gyantával együtt.* »Egy kis természetrajz!* »Az bizony! holnap kimegyünk botanizálni.« »Egy kis algebra!* »Meglesz.« »Egy kis logika!« »Még e héten készen leszek a kézirattal.« »Egy kis egészségtan!* »Egy kis illemtan!* »Biz arra szükségünk van, magam is belátom.* »Egy kis harmónia! Sőt egy kis zene! flóta, hegedű,'"gitár!« »Hogyne! hiszen úgy is lab-