Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-28 / 26. szám

szülők külső törvénytisztelete eleget tett is a törvénynek a gyermek 18 éves koráig, nem elvesztettük-e ezen határidő után mindazokat, kiket csak a törvény tisztelete tartott meg addig külső tagokként számunkra? Az olyan törvény pedig, melyet meg nem tartanak, melyet száz és száz úton kijátszhatnak, mindenesetre eltörlendő, mert különben megingatja a törvények iránti általános és szükséges tiszteletet és bizalmat. Emellett azt se feledjük el, hogy minden látszat dacára is, bár talán legméltányosabb, de nem a legjobb eredményeket szülő módja a kérdés megoldásának a sexus sexum sequatur elvének felállítása. Vannak ugyan kevés számú és tiszteletreméltó kivételek, de én azon családokban, melyek úgy a szülőkben mint a gyermekekben két vallásra oszolvák, vagy minden vallás iránti színtelen közönyösséget vagy ellenkezőleg egymás gunyolásává és versengéssé fajuló túlbuzgóságot, sőt bigotteriát láttam, mely utóbbinak ismét csak az lett a vége, hogy az erősebb fél assimilálta a gyengébbet. Ha már törvény által lehetne és kellene meghatározni a gyermekek vallását, szerintem legcélszerűbb lenne azt kimondani, hogy a vegyes házasságból származó gyermekek az apa vallását követik. Az apa adja gyermekeinek a nevet, a rangot, legtöbbször a vagyont is, miért ne határozhatná meg gyermekeinek vallását is, oly formán, hogy az övét kövessék. De hát az igaz szabadelvüség csakugyan nem engedi meg azt, hogy e kérdés feltétlenül törvény útján oldassék meg. Amint nem szabhatja elébem a törvény, hogy én milyen vallást kövessek, ép úgy nem szabhatja reám, hogy gyermekeimet milyen vallásban neveltessem. Ennek meghatározása legelső sorban a szülők elvitázhatatlan joga. Ha apa és anya egy ugyanazon egyház hívei, a kérdés magától elesik, mert a gyermekek természetesen követik szülőik vallását ; vegyes vallású házastársaknál pedig az illető felek szabad, tehát illetéktelen tényezők által nem befolyásolt megegyezése van első sorban hivatva a gyermekek vallási hovatartozandóságának megállapítására. Újabb kérdés aztán, hogy ez a megegyezés a házasság megkötése előtt, vagy után történjék-e meg s az utóbbi esetben megint mely időben; hat hónapon belől-e, az első gyermek születésekor-e, vagy pedig mikor vallásos neveltetésének ideje eljő stb. A törvényjavaslat — sok vita után — a házasság megkötése előtti megegyezést proponálja. Sokan vannak, kik ez indítvány ellen erkölcsi vagy illem tekintetéből emelnek szót. Legközelebb is olvasom egyik lapunkban e tárgyról szóló lelkésztársam tollából: »KüIönben rendkívüli érdeklődéssel nézek eléje amaz új kornak, midőn a szemérmes hajadon és a szerelmes ifjú, az eljegyzés boldog percei után, születendő gyermekük vallása felől tanakodnak«. Előre kell bocsátanom, hogy én az itt megtartandó határokat talán túlszigorúan is, oly nagy mértékben megtartom, hogy p. o. az esketési beszédben vagy imában, eltérőleg használatban levő agendáinktól, a születendő gyermekekről, azok neveléséről soha egyetlen szót sem szólok, kifejezetten gyermekekért nem, hanem csupán átalánosságban a házas élet áldásaiért könyörgök az új pár számára; mindemellett azonban nem vagyok képes érteni a fentebb idézett kifogásban nyilvánuló piruló szemérmeteskedést. Ezek a jó erkölcsbírák csak két dologról feledkeznek el. Egyik az, hogy a házasság megkötése előtt szokás megkötni az ú. n. házasssági szerződéseket, melyekben szintén van szó a születendő gyermekekről; másik pedig az, hogy az a szemérmes hajadon és szerelmes ifjú bizonyosan nem a házasság megkötése után nyernek fogalmat arról, hogy a házasság nem csupán szerelemből, csókból és ölelésből áll, hanem — legtöbb esetben gyermekek is származnak belőle! E szempontból tehát a javaslat ellen semmi nehézséget nem látok. Ha pedig azt nézem, melyik esetben tartható inkább távol az illetéktelen befolyás és melyik esetben kerülhető el a felek benső békéjének felzavarása: megint határozottan a házasság megkötése előtti megegyezés mellett kell állást foglalnom. Azt szokták legtöbbször mondani, hogy a szerelmes iljú, a jegyes állapot boldog napjaiban igen könnyen beleegyezik inkább befolyásolható menyasszonya óhajtására annak kívánságába. Vagy hű az a férfi egyházához és vallásához, vagy nem. Ha hű, sem a házasság előtt, sem a házasság után le nem veszik lábáról. Ha nem hű, ha könnyen megingatható: vájjon a jegybenjárás korszakában van-e erősebb kísértéseknek kitéve, vagy pedig akkor, midőn gyöngélkedő felesége pirulva súgja meg neki az édes titkot s midőn a gyöngéd férj előtt nejének minden legkisebb kívánsága parancs, mintha az már nemcsak egynek, de kettőnek óhajtása volna! Részemről a legszerencsétlenebb megoldásnak tartanám a megegyezést a házasság megkötése utánra hagyni; igen sok esetben valóságos pokollá tenné ez a különben békés és boldog házas életet. Aztán meg azt se feledjük el, hogy a jegyesek, meglehet hogy nagyobb részben, nem is látják szük-