Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-18 / 3. szám

mozgalmakat, ifjúsági-, vasárnapi-iskolai, biblia-ismertető és. terjesztő társulatokat; addig mi rólunk csak annyi a jelentés, hogy a politikai hatóságok szivesen megadták a Társaság kolportöreinek az engedélyt, hogy a bibliarevizió még mindig az exodusnál vesztegel s hogy — ezt mintegy ösztönzőül mondják — remény van arra, hogy a Társaság nemes munkája a protestáns egyháznál is elismerésre és méltánylásra fog találni. Bizony pedig ez dicséretnek nem nagy dicséret! S hogy csak ennyit mondhatnak rólunk, azt nem lehet annak tulajdonítani, mintha a nagy távolság miatt nem venné észre a Társaság a nálunk talán egész csendben folvó munkát; mert az ő finom érzékszervei mellett reá nézve nincs távolság. Ott van ő figyelő embereivel mindenütt s nem történhetik csak valamirevaló eseméhy is az ő tudta nélkül. Nem kerülte ki figyelmét, hogy talán tavalyi felhívásunk következtében is. több egyház kis bibliákat osztott ki konfirmándusai között, hogy Budapesten a vallásos estélyeket szívesen látogatják, a kik Isten Igéje után sovárognak: hogy a pesti theologusok a város különböző iskoláiban a gyermekek részére vasárnapi iskolákat tartanak fenn; de mindez, ha szép és nemes is, még sem általános minden egyházunknál s nem minden, sőt igen kevés abból, a mit tennünk kellene. »Ezeken kívül még sok téren kellene keresztyén barátainknak erejüket kifejteniök* — mondja a Jelentés — s bizony nagyon igaza van. Pedig nagyon itt volna már az idő, hogy tétlenségünkből egyetemesen s egyen-egven kibontakozva munkához kezdjünk, mert a jelen válságos időkben csak az evangéliumnak a szivekben s lelkekben élő munkás ereje tartja meg egyházunkat. Egy részről megindult ellenünk a vakhit. épen nem kicsinyelhető erejével; más felől nem sokára meg fog indulni a felekezetietlen hitetlenség, talán még rombolóbb hatalommal — s vájjon feladatunk tiszta tudatának magaslatán állanánk-e, ha a fenyegető veszedelemmel szemben védtelenül, fegyver nélkül hagynánk erősségeinket? Mert ha eddig a vakhit és hitetlenség vagy tévhit ellenében appellálhattunk is az államhatalom védelmére — a mi, mellesleg megjegyezve, szintén csak saját gyámoltalanságunknak volt tanúbizonysága. — ezentúl azt sem tehetjük, mert az állam, megadván minden felekezetnek szabadságát s törvényesítve a félelmes reverzálist, többé nem fog segélyünkre sietni, hanem hagy kit-kit élni. kit-kit elveszni, a szerint, a mint a szabadsággal élni tud, vagy azzal élni elmulasztja. A vakhit és a felszabadulandó hitetlenséggel szemben egyetlen védelmünk csak az evangeliumi hitnek erősítése lehet, ezt pedig tenni a nélkül, hogy híveink kezébe oda ne adjuk a bibliát, nemcsak, hanem annak elveit a szorgalmas magyarázás által a lelkekbe be ne csepegtessük — teljes lehetetlenség. Híveinket csak ez altal tarthatjuk meg protestáns egyházunk részére; csak ez által erősíthetjük meg szeretetüket az iránt s buzdíthatjuk az anyagiakban is. nem kényszerített és átkos, hanem szívből jövő és önkéntes támogatásra is. Egy új. s egyedül jogos kapcsot kell teremtenünk, mely egyházunkat a bomlástól megóvja, s ez nem lehet más, mint az evangeliumi hitnek és szeretetnek ereje. Administráció, fokozatos adó-rendszer, kényszerítve összerakott közalap vajmi keveset segíthet, ha nincs meg a lélek, mely mindeneket áthat s keresztyéni nemes cselekedetekre ösztönöz. S mivel a Bibliaterjesztő Társaság épen azt adja népünk kezébe, a mi megtarthat bennünket a legzivatarosabb körülmények között is, azért esik jól lelkemnek évrőlévre végig lapozni jelentését,; de épen azért száll meg egyszersmind valami borongó fájdalom is. Hát mi mindig csak rajtunk kívül állóktól várjuk megsegíttetésünket ? Hát mi magunk nem tehetnénk semmit saját jobbvoltunkért?! Vájjon meghaltunk-e vagy aluszunk? Nem, nem! nem haltunk meg. csak aluszunk, de az az álom, mely lelkűnkön erőt vett. igen nehezen oszladozik. Már hangzik a harci riadó s mi mégsem ébredtünk fel, már közelget az ellen s mi mégsem vettük fel fegyvereinket. Oh ! serkenj fel te, a ki aluszol! vedd fel az evangelium törhetetlen fegyvereit s add azoknak is. a kik a nélkül szűkölködnek! Bibliát híveinknek, evangéliumot a lelkeknek, mert a veszedelem közel vagyon! Hamar István. ISKOLAÜGY. Debreczeni főiskolánk fejlesztése érdekében. Debreczeni ős kollégiumunk fejlesztése érdekében akciót indított a zsinat, a tiszántúli egyházkerület s legújabban Debreczen társadalma. A zsinat határozatát és felhívó szózatát annak idején egész kiterjedésében közölte Lapunk is. A zsinati határozat es felhívás arra irányult, hogy Kolozsvárit az egyetemmel kapcsolatban theológiai fakultás állíttassék. a debreczeni főiskola pedig tanárképzővel ellátóit filozoüai fakultással látassék el. Ilyen értelemben hangzott a tiszántúli egyházkerület elnökségének mult évi junius 1-ről keltezett, s az összes egyházmegyék és gyülekezetek elöljáróságaihoz a gyűjtés megkezdése érdekében intézett felhivasa is. Az első adakozások tényleg ebben az értelemben indultak meg. Időközben azonban a sajtó és egyes vezetők buzgói -kodása ujabb jelszót, nagyobb célt tűzött a mozgalom elé. Mult évi október 27-én Debreczen város tanácstermében tartatott meg az az értekezlet, mely a debreceeni főiskola egyetemmé fejlesztését tűzte zászlajára. Ennek a fontos értekezletnek lefolyását, az ott tartott beszédekel az értekezleti bizottság a zsinati és kerületi felhívásokkal egyetemben most kinyomatta s egy ujabb felhívásban az egész magyar társadalmat adakozásra hívja fel. A nekünk is megküldött iratok tartalmát következőkben ismertetjük. A mult évi október 27-én Kiss Áron püspök az értekezletet megnyitó beszédében többek között ezeket mondá: »Mig más városai az országnak törvényhozást, kormányt, trón zsámolyát keresve zörgetnek a harmadik egyetemért: itt a kálvinista Rómában a pelikán módjára fiaikat önvérökből tápláló reformátusok önerejükből, saját