Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-21 / 25. szám

Bach és Mendelsohn egyházi zenészete iránt, hisz' a theologusnak — mint Luther mondotta — a zenében is otthonosnak kell lennie, s már Aristoteles is ajánlja az ifjúság nevelésénél »az ethikai melódiák és harmóniák* képző jellegét az emberi lélekre. E téren, sajnos, igaza volt IV. Frigyes Vilmosnak, hogy a protestánsok és pápisták agyonütik egymást s a zsidó csinálja hozzá a muzsikát. Az istentisztelet szolgálatában álló képző művészet, s kü­lönösen az építészet terén jeles tájékoztató Meurcr és Schultze V. müve, és Lübke művészettörténete. Schaden három előadását Leonardo, Rafael és Michelangelóról is sikerrel forgathatja a theologus. Végül a fejezet végén realistikus korunk újságolvasási mániája ellen küzd a szerző, mely ciszoktat a komolyabb irodalomtól. (Vége köv.) Dr. Szlávik Mátyás. iskolaügy. A felsőlövői ev. fiúnevelő-intézet új épüle­tének felavatása. Az 1894-. évi junius hó 3 a örökké emlékezete nap leend Felsö-Lövö történetében, mert e napon avattatott fel a tanintézetekkel kapcsolatos fiúnevelő-intézet újonnan emelt díszes, palotaszerű épülete. Az építésnek hosszú, fáradsá­gos munkája befejezést nyert s a fiúnevelő-intézet épülete a mellette levő tornacsarnokkal együtt készen állott, hir­detve a tanintézetek vezérlő férfiainak s az egész község­nek nemes buzgalmát, áldozatkészségét és Istenbe vetett bizodalmát. Az épület ugyan már hosszabb idő óta hasz­nálható karban volt s 1893. szeptember eleje óta tényleg nemes rendeltetésének szolgált, azonban még oly sok kisebb munkát kellett teljesíteni, hogy az ünnepélyes felavatással mind ez ideig várni kellett. Az ünnepélyre az egész köz­ség ünnepi ruhát iparkodott magára ölteni. A Felső-Eőr felé vezető utca szélein, mintegy varázsütésre, zöld fácskák jelentek meg s alig volt ház, a melyen ne díszlett volna a szép háromszínű lobogó. A község végén s a felava­tandó épület közelében impozáns diadalkapu ékeskedett, mely utóbbinak homlokzatán ez az üdvözlet volt olvas­ható : Isten hozott! A fiúnevelő-intézet épülete számtalan levélguirlandeokkal és virágkoszorúkkal volt feldíszítve s a második és harmadik emeleti ablakokban 5 hatalmas trikolort lengetett a szellő. Szombaton délután már megszólaltak a fiúnevelő­intézettel szemközt fekvő hegyen elhelyezett mozsárágyúk, mintegy arra akarván emlékeztetni, hogy az ünnepély közel van. Vasárnap, az ünnepély napján az idő igen kedvező volt s azért már a kora reggeli órákban száz­számra érkeztek a vidékről a vendégek ; az ünnepi bizott­ság egy része pedig, mely a tanintézetek néhány tanárából, az iskolai bizottság és a községi elöljáróság néhány tag­jából állott, a reggeli órákban Felső-Eőrbe rándult, a vasúton jövő vendégek fogadása végett. A bizottság itt Iirabovszky István ügyvéd, egyházmegyei felügyelőhöz csatlakozott, a -kit a vidék intelligentiájának számos tagja fogott körül. Félkilenc tájban érkezett meg a vonat Szombathely felől a szépen feldíszített felső-eőri pályaudvarba. A számosan érkező vendégek között volt Szentmártoni Radó Kálmán, v. b. t. tanácsos, Vas vármegye főispánja s a dunántúli ev. egyházkerület világi felügyelője, kit Hrabovszky István egyházmegyei felügyelő szép szavakkal üdvözölt. Az üd­vözletre nyert szívélyes válasz után a vendégek kocsira ülve, a szépen fellobogózott Felső Eőrről mintegy 30 kocsi­val hajtottak Felső-Lövő felé. Felső-Lövőn ezalatt nagyon megnövekedett az ün­neplő közönség serege. A felső-vasi egyházmegye néhány lelkésze, Stettner Gyula esperessel élükön, és a taninté­zetek igazgatója és tanári kara is helyet foglalt a disz­kapu mellett s nem sokára meg-megújuló éljen-kiáltások jelentették, hogy a várt vendégek megérkeztek. A vendé­geket, s köztük kiválóan Szentmártoni Radó Kálmánt Stettner Gyula esperes üdvözölte magyar és német nyel­ven, úgy is, mint a vármegye főispánját, úgy is, mint a dunántúli ev. egyházkerület felügyelőjét. Radó az üdvöz­letre magyar és német nyelven válaszolt, s magyar vála­szában kiemelte, hogy az ünnepélyre szívesen jött, és pedig nemcsak mint az egyházkerületnek felügyelője, hanem mint Vas vármegyének főispánja is, kinek a kul­turális, az egyházat és a hazát szolgáló intézeteknek jóléte a szivén fekszik. Az ünnepély a zsúfolásig megtelt tágas templomban Eitner János, intézeti tanár gyönyörű praeludiuma után a gyülekezet hatalmas énekével («Allein Gott in der Höh' sei Ehr«) vette kezdetét. Az oltári funkciót Stettner Gyula végezte, s utána Eitner vezetése alatt a tanítóképzőintézet növendékei a »Bis hieher hat der Herr geholfen* című motettot énekelték. Ennek utolsó hangjainál Ulreich Pál német-szentmihályi lelkész lépett a szószékre s Márk 7, 31—37. alapján tartotta meg az ünnepi beszédet német nyelven. Az alapigének e szavaiból indult ki: Effata, azaz nyilatkozzál meg s ezt az intést intézte a szívhez, a száj­hoz és a kézhez. Beszédének első részében arra intette az egybegyűlteket s különösen Felső Lövő lakosságát, hogy a célhoz eljutva, ne feledkezzék el arról, a ki a mun­kákra áldását adta, a kinek kegyelmét hirdeti minden egyes kő, minden egyes tégladarab, melyet az építésnél felhasználtak. A második részben különösen az intézet tanáraihoz fordult, azt kötve lelkükre, hogy a gondjaikra bízott ifjúságot lelkiismeretesen tanítsák s Isten félelmé­ben neveljék. A harmadik részben az összes egybegyűl­tekhez s a humánus intézetek minden barátjához fordult a szónok s megemlítve, hogy az épület ugyan elkészült, de az intézetnek még sok anyagi bajjal kell megküzdenie, felhívta őket, hogy szíves adományaikat, legyenek azok bár kicsinyek, a jó ügy oltárára letenni ne vonakodjanak. A beszéd végeztével magyar dal zendült meg, az »lma a hazáért«, s a szószéken Adorján Ferenc felső­lövői h. tanár, felavatott lelkész, jelent meg s Lukács 13, 18—19-en alapuló magyar beszédet tartott. Beszédében a felső-lövői tanintézetek kezdetét és fejlődését a mustár­maghoz hasonlította. Elmondta, hogy mennyit fáradt és küzdött Wimmer, míg végre sikerült híveivel egy tanító­képző-intézet létesítésének eszméjét megértetnie. Megem­lítette, hogy mennyit járt Wimmer házról házra, mindenütt magával vivén az alamizsnagyüjtő perselyt, s midőn egyházközségében, a hazában és a külföldön egy kis összegecskét sikerült összegyűjtenie, rendületlen hitétől ösztönöztetve a meglevő összegnél hatszorta többe kerülő épületet emelt a tudománynak. Majd rámutatott a szónok arra, hogy a kis mustármagból terebélyes fa lett. Ide is eljőnek a madarak : az ifjúság az ország minden vidé­kéről, sőt még a külföldről is szép számmal eljön s itt keres hajlékot. S a fiúnevelő intézetre térve, kiemelte, hogy ez az, a mely a növendékeknek az elhagyott otthon helyett otthont nyújt, a melynek az a szép célja van, hogy a különféle vidékekről összegyülekezett, különféle nemzeti­séghez tartozó, különféle nyelvet beszélő és különféle

Next

/
Oldalképek
Tartalom