Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-31 / 22. szám

338 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 22. szám. ban vallás-erkölcsi intézmény a lelkek üdvözítésére, az emberek nemesítésére; benne tehát a szeretet és békesség lelke a főtörvény, nem pedig akár a szenvedély, akár a hatalom szava. Az egyház nem politikai institutio, tehát első sorban se nem nemzetiségfentartó, se nem nyelvterjesztő kényszerhatalom, hanem Krisztus lelke által a lelkek és szívek felett uralkodni hivatott erkölcsi hatalom. Az egyház fegyverei nem e világ fegyverei, tehát se nem a szenvedély, se nem a hatalom fegyverei, hanem ama »lel ki fegyverek«, melyek megtartják a léleknek egységét a békességnek köteléke által (Eféz, 4 : 3.), melyek felruháznak minden alázatossággal és szelídséggel és lelki kegyességgel, elszenvedvén egymást a szeretet által (Eféz. 4: 2.). Kérlek azért benneteket a Jézus Krisztus szent nevére, hagyjatok fel ezzel az ádáz küzdelemmel. Vegyétek eszetekbe, hogy ebben az áldatlan dulakodásban legérzékenyebben szenved és legtöbbet veszít ez a szegény protestáns egyház, ennek hitereje, gyümölcsözésre hivatott lelke, megfogyatkozott életereje. Sz. F. Egy korszerű kérdés. Vájjon igaz-e, hogy Európában a míveltség zászlóvivője a róm. kath. egyház? Ezt vitatják most, vitatták régtől fogva a róm. katholicismust védelmező sajtó emberei. Ezt vitatják a szabadelvüség letiprására fegyverbe öltözött, keresztes vitézei, meggátolni igyekezvén minden oly szabadabb intézményt, mely a féltékenyen őrizett egyházi jogokat csak a legkisebb mértékben is csorbítani látszik vagy tényleg csorbítja is. Hát jó lesz szembe nézni ezzel a merész állítással. Most különösen, mikor a hatalmas papság és szövetségesei még a politikai kormányzat szabadelvű irányzatát is minden áron meg akarják fékezni, jósolgatván a rettenetes jövőt, ha a Regnum Marianumban nem az ők szája íze szerinti törvényeket alkotnak. A humanismus erős harcot vív a romanismussal. Kezembe került a minapában Taillandier levelezése az ő fiához, melyben azt írja, hogy a létező vallások közül egyedül a róm. kath. vallás mozdíthatja elő a valódi miveltséget, ez a vallás a gondviselésnek legmagasztosabb áldása, a kormányoknak legbiztosabb támasza. E nélkül a despotismus vagy másfelől az anarchismus üti föl fejét mindenütt. Parancsai az egyetértés biztos zálogai gyanánt tekinthetők. Úgy tetszik, mintha e francia tudós elveire s nézeteire támaszkodva beszélnének s agitálnának mindazok, a kik az idő jeleit megérteni sehogysem akarják. Mintegy szent privilégium gyanánt foglalják le maguknak nemcsak azt, hogy egyedül a róm. kath. egyházban lehet üdvözülni, ele még azt is, hogy egyedül ez az egyház a míveltség szilárd fundamentoma. Ilát az első állítás eldöntését bízzuk az embereket szerető Isten jóságára. A mi pedig a másodikat illeti, bármennyire hangoztassák is az egyház békéjét védelmező harcosok, mi annak hitelt nem adhatunk, sőt annak megdöntésére a történelem tanúságát hozzuk föl. Ellenében kétségbe vonhatlan tényekre hivatkozhatunk. Elvitázhatlan tény, a mit talán még azon ősi egyház tudósai sem vonnak kétségbe, hogy a róm. kath. egyház gyökérszálai nem hazai talajban ágaznak szét. Róma és a Haza nem is coordinált fogalom. A Haza mindig subordinált. Egy internationalis egyház, megvallom, rendkívül művészi szerkezettel, nagyszerű kormányzattal. A nemzeti ügy csak másodsorban következik. Es mégis azt állítják, hogy a róm. kath. egyház az államnak legerősebb támasza. Igenis az, ele csak addig, míg az az állam Róma elveivel s tanaival összeütközésbe nem jő. Mihelyt azonban az állam függetleníteni akarja magát a római bilincsek közül, a mint ezt száz meg száz példa világosan igazolja: megvan a szakítás, sőt a római egyház részéről az ellenséges támadás. A kormányformával mit sem törődik. Egyetlen célja az, hogy akármilyen kormányforma alatt is államvallássá nőjje ki magát. Hogy célját elérhesse, szívesen szövetkezik a köztársasággal a császárság ellen; vagy ha más oldalról fuj a szól: a császársággal a köztársaság ellen. Es meg kell adni: vezérférfiai igen ügyes taktikusok; csakhogy átlátunk ám mi is a szitán. Nagy elfogultság azt állítani, hogy egy olyan egyház, mely idegen hatalomtól nyeri instrukcióit, annak engedelmeskedni köteles, hogy egy olyan egyház a nemzeti aspirációkat támogatná s ápolná első sorban. Igen, buzgón kardoskodik azok mellett, míg Róma fényét növeli, mihelyt azonban e fényből csak egy sugaracskát ki akar oltani: nem ösmer irgalmat és kegyelmet. Róma mindenekelőtt s azután a Haza. Ez a róm. kath. egyháznak sarkelve, ennek köszönheti úgynevezett világuralmát, de ez fogja egyszer akkor előidézni végbukását is. S eljő az idő, mikor a nemzetek is követelik a magok jogait, mikor az állam is kibontakozik a róm. kath. klérus nyűgeiből. A prot. egyház, mint ilyen, hitelvi tekintetben nem vegyül a politikába. Engedelmes a felsőbb hatóságok iránt s az állam törvényeivel, míg azok az alkotmányt s lelkiösmereti szabadságot nem sértik, ellentétbe, nyilt vagy alattomos harcba nem bocsátkozik. A szabad gondolkozás jogosultságát elösmervén: az állami szabadabb intézmények keresztül viteléhez