Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-10 / 19. szám
barátjai a verses imáknak és fohászoknak, elvileg csak a gyermekek verses imáit helyeseljük, hol a ritmus és a rím mintegy segítségére megy a gyermek emléző tehetségének. A kézalalti gyűjtemény is mutatja, mily sokszor kénytelen az író a tartalmat feláldozni a formának. Nagy Lajos e mellett még a fordítás követelte tartalmi s alaki hűség által is kötve volt szabadságában. E sokféle nehézséggel nem mindig sikerült megküzdenie, mert verseiben idegenség, nehézkesség és laposság is maradt. De vannak zengzetes, könnyen folyó versikéi is. A kis füzet kapható szerzőnél Dabronyban. ** S. Szabó József »Egyházi dolgozatok« című művére vonatkozólag következő értesítést kaptunk. Junius hó elején jelenik meg kiadásomban S. Szabó József kisújszállási ev. ref. lelkész és gimnáziumi tanárnak »Egyházi dolgozatok*"című műve. Szabó József neve nem ismeretlen a protestáns lelkészi kar előtt Ünnepi és közönséges imái s beszédei gyakran megjelentek a protestáns közlönyök hasábjain s minden egyes dolgozata köztetszésben részesült A kötet 8—9 ívnyi terjedelemben 25 különféle egyházi dolgozatot tartalmaz, melyeknek címei következők: Halotti ima. Összeomlott kisvilág. Rövid örömre hosszú bánat. Három talizmán (beköszöntő egyházi beszéd). Isten kezdet és végezet. Az evangélium könyve hivő pásztor, hivő nyáj. A keresztyénség a munka apotheosisa. Az élők dicsérete. A szomorú emausi út. Három hajlék. Élet és halál az úr kezeiben van, s még több halotti s templomi beszédek. Különös figyelmet érdemel a szerző előszava az olvasóhoz, mely maga is egy kis tanulmány és pedig oly mezőn, a mely a magyar protestáns irodalomban csaknem egészen műveletlen. Az előszó oly sok szükséges ismereteket nyújt úgy a lelkésznek, mint a hittan hallgatóknak, hogy csak ezen körülmény nagyban fokozza a mű érdekét. Ritkák a magyar protestáns egyházi irodalomban az úrvacsora osztási beszédek is. A mű öt jeles úrvacsora osztási beszédet tartalmaz. Az egyházi dolgozatok előfizetési ára postai bérmentes küldéssel 1 forint. Bolti ára 1 frt 30 kr. lesz. Gyűjtőknek 10 példány után egy tiszteletpéldánynyal szolgálok. Kérem az előfizetési pénzeket címemre Miskolczra küldeni. Kitűnő tisztelettel vagyok Miskolczon, 1894. április 28-án. Ferenczi B. protestáns egyházirodalmi könyvkiadó hivatala. * A kassai jubileum emlékkönyve. Megjelent »A kassai református egyház által fennállása 250 ik évfordulóján, 1894. március 25-én húsvét első napján tartott örömünnepély Emlékkönyve*. Az egyháztanács megbízásából szerkesztette Révész Kálmán lelkész. — A könyv tartalma: I. Előkészületek az ünnepélyre. II. Az ünnepély lefolyása (Révész K. imádsága és prédikációja, Kenessey Béla urvacsorai beszéde). III. Az emlék-kehely. IV. Óda, irta Kovács Zsigmond. Mellékletül a kassai ref. egyház lelkészeinek névsora s a kassai reform, egyház elöljárósága 1894-ben. — A füzetben közölt ünnepi imádság, alkalmi beszéd, urvacsorai beszéd, és óda érzésben s tartalomban az ünnep emelkedett hangulatához és íróikhoz méltó dolgozatok. A Révész prédikációjának egyháztörténelmi vonatkozásait az aljegyzetekben közölt felvilágosító adatok történeti becsűvé is teszik. A 48 lapra terjedő füzet kedves emléke a kegyeletes ünnepélynek és értékes adalék a kassai egyház történetéhez. Ára nincs jelezve. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. A mosonyi ág evang. egyházmegye esperesévé a szavazatok nagy többségével Bodiczky Kálmán zurányi lelkészt választották meg a gyülekezetek presbyteriumai. —- Zoványi Jenő Tisza-Földvárra választott lelkész, a »Vallás és Egyház* szerkesztője, május elsején költözött át Kolozsvárról uj gyülekezetébe. — Csűrös József kolozsvári kollégiumi köztanító és lelkészjelölt Nagy-Almásra, a kolozskalotai egyházmegye egyik legjövedelmezőbb gyülekezetébe rendes lelkészszé választatott. A jeles készültségű lelkészt, budapesti theol. akadémiánk kitűnő növendékét örömmel üdvözöljük a rendes lelkipásztorok sorában! * Egyházi gyűlések. Ág. ev. egyházuhkban május hónap folyamán a következő gyűlések tartatnak : május 15 —16-án a dunáninneni egyházkerület Tréncsénben, 16-án a pestmegyei esperesség Budapesten, 16 —18-án a tiszai egyházkerület Miskolczon, 21—22-dikén a bányai egyházkerület Budapesten, és 22—23-án az egyetemes egyház Budapesten. — A Magyar Prot. írod. Társaság közgyűlése is május hó végén lesz Budapesten. * Konfirmáció Budapesten Budapesti református egyházunkban a Kálvin-téri templomban május 6-án tartatott meg a konfirmáció. A konfirmándusokat az idén Papp Károly lelkész oktatta s ő kérdezte ki május 5-én, szombaton. Most vasárnap az ünnepélyes vallástétel, megáldás és úrvacsorázás volt. Ezeket megelőzőleg dr. Szabó Aladár theol. tanár prédikálta az evangéliumot, hatalmasan, hitteljesen, méltóságosan. Krisztus e szavait fejtegette: »Maradjatok meg az én szeretetemben*. Beszéde nagy hatást keltett, szavaiból az ige velőkig ható ereje sugárzott ki s lelkünk érezte, hogy az evangélium Istennek hatalma. A 138 ker. növendéknek konfirmálását, megáldását és megúrvacsoráztatását Papp Károly végezte Kurdi Béla segédkezése mellett. A konfirmáció emlékére az egyháztól minden növendék egy-egy kis bibliát kapott ajándékba. Az istenitiszteleten a tanuló ifjúsági énekkar szép zsoltárt énekelt Szotyori N. Károly vezetése alatt. Az ünnepély alkalmából a templom zsúfolásig tele volt, de presbytert — fájdalom — csak hármat láttunk — a 75 közül. — Budán Haypál Benő h.-lelkész, Kőbányán Tóth József h.-lelkész tanították és konfirmálták a növendékeket. * Iskolai értesítés. A sárospataki ev. ref. főiskolában levő, s az 1894/5. iskolai évre kiosztandó családi ösztöndíjakra a pályázati folyamodványok, kellően felszerelve, folyó évi junius 10 napjáig adandók be a főiskola közigazgatói hivatalához. Sárospatak, 1894. május 1. Az igazgatóság. * Tanító képesítő-vizsgálat. A tiszai ag. hitv. evag. egyházkerületi eperjesi tanítóképző-intézet ben az ezidei tanítóképesítő-vizsgálatok június hó 26-án kezdődnek. A kellően felszerelt folymodmodványok (keresztlevél, tanulmányi, működési és erkölcsi bizonyítványok) a tanílóítő-vizsgálati bizottsághoz címezve a tanítóképzőképesi