Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-26 / 17. szám

a bevett vallások melyikében akarják nevelni. Az ily szerződések minden esetben a magán kötlevelek és szerződések erejével bírjanak, és csak ott, a hol ily szerződés kötése nem sikerülne, vagy a felek ezen ellenkötési jogukkal élni nem akarnak, kövessék a gyermekek az apa vallását. Óhajtja Ő felsége, hogy a Rendek törvényjavaslatukat ezen elvhez alkalmazva módosítsák és mielőbb terjeszszék fel. Rögtön Klauzál emel szót. Politikus hibának tekintette — úgymond — hogy a kormány a vallásügyi föliratra már a mult országgyűlésnek nem felelt, igazolják felfogását a breve, a placetum és az áldás megtagadása. Hitte, hogy a kormány e hibáját jóvá teszi s morális ereje legyőzi az ármányt, mely a lélek szabadsága ellen támadott A kir. válasz béke helyett nyugtalanságot önt a keblekbe. Bő anyagot nyújt az, hogy a szónok szíve mélyében sértve legyen, de ily komoly és fontos tárgyban csak komoly szó és nyugodt elhatározás vezethet célhoz. A leirat szép szavai, szép és fényes köntös, de belseje métely, a mely a békítés szent céljához soha nem vezetne. A leirat eleje az 1790/1. XXVI. t. c. alapján meg akar szüntetni minden vallási viszályt. Ki kívánhatna szebbet, mint a vallási szabadság ? De néhány sorral alantabb oly külső héjjakba burkolja e magot, hogy lehetetlen inegfogamzania s megteremnie gyümölcsét: a vallási közbékét. Azt mondja a leirat: nem ellenzi, hogy a gyermekek atyjuk vallását kövessék; ez jó mag, hanem — burok gyanánt — előbb kisértsék meg a pacta conventákat. Mi ez ? térítvénv új nevezet alatt. Ügyesen keresett név, de tévútra vezetni nem fog. Mint áll ezek szerint a vegyes házasságok ügye ? Két egyén szeretvén egymást vegyes házasságra kiván lépni, ekkor az egyik kötelességből megkísérti: nem sikerül-e a leirásérintette pactum conventum ? t. i. hogy a születendő gyermekre nézve egyezkedésre lépjen ? De a reciprocitás elvénél fogva a prot. vőlegény részéről is azon kötelesség támad, hogy megkísértse : nem lehetne-e a születendő gyermeket saját vallására vonni? No ez által a kormány mintegy célul tűzvén ki a viszálkodást, a házasfeleket mindjárt a házasság kezdetén harcra szólítja. E javaslat elfogadása nevelné a viszálkodást, a mit megszüntetnünk szent kötelesség. De van a leiratnak örömre gerjesztő része is. Megmondjuk majd a Főrendeknek, hogy a kormány, a reciprocitás elvét állítván fel, elvágta mintegy ellenokaikat, midőn ha a protestáns akadály nélkül lehet katholikussá, a kölcsönösség elve szerint az ellenkezőnek is állnia kell. A leirat szép ruháját felfüggeszti a ruhatárba, de ezzel kívánja majd felruházni a Főrendekhez küldendő üzenetet. Nem mondja, hogy azok az urak. a kiknek tollából e leirat folyt, jezsuiták, de bizonyára meghallgatták szavaikat. A leirat elfogadásánál nagyobb akadályt a kiengesztelődés útjába nem gördíthetnének. A kath. dogmákkal — se téren kath. létére érzi oly erősnek, mint bármely egyházi — nem fér össze a lélekvásárlás. Nem foghatja meg: mint lehet a lelkeknek annyira örvendeni, hogy a papok készek vagyonuk egyrészét is feláldozni, csak hogy szerintök egy lelket nyerjenek meg a mennyországnak; ezért eszelték ki a térítvényeket s kötik le egy még nem létező lélek szabadságát. Igaz, az ily házasságokon gyakran nincs áldás s nem nyerhetik meg a lelket a mennyországnak, habár érte annyi törvényszegést követtek is el. így gondoltak a vegyes házasságok meggátlására s meg is tagadták az áldást. A leirat ajánlotta akadály sokkal nagyobb lenne, mint az áldás megtagadása. Természetes következése lenne a házasságot megelőző súrlódás, a mely, ha azt egyelőre elnyomná is a szerelem hatalma, később a házasságot a legsúlyosabb pokollá változtatná. Ezt látva a szülők, sohasem engednék meg, hogy gyermekeik vegyes házasságra lépjenek. De van a leiratban köntösül oly elv, a melynek a szónok csak örvendhet, de nem hiszi, hogy az egyháziak hasonló örömmel fogadnák. Ki van ugyanis nyíltan fejezve, hogy az eddig dogmának kürtölt az az elv, hogy a vegyes házasságoknál legalább a gyermekek egy részének katJiolikusoknak kell lenniök: nem dogma! hisz a kormány szerint e részben alkudozásnak van helye. Köszöni a kormánynak, hogy leirata által ez a dogma, a melyen a papság annyira nyargalt, füstbe ment; mert Ő felsége kormánya csak tudja, mi a dogma ? Oly államban, a hol vallási praedominium nincs, megadná a jogot, hogy a felek a házasságkötés után gyermekeik vallásos neveltetése iránt barátságosan egyezkedjenek; de nálunk, a hol vallási praedominium van, csak arra vezetne, hogy a hatalmasabb, a kath. rész győzne a protestánsfél elnyomásával. Klauzál szerint határozottan a felírásnál kell maradni. Ő sem pessimista, sem optimista, de a jót óvakodva reményű s a leirat néhány szavából azt következteti, hogy az a kormánynak nem ultimatuma. Ugyanis azt mondja a leirat: altéra etiam non minus salutaris et secura ratio stb.; elismeri tehát, hogy a Rendek feliratának elve is salutaris; továbbá: magis respondet: tehát a felirat is respondet. Ha meggyőzik a kormányt, hogy javaslata nem üdvös: hiszi, hogy a kormány nyomtatásban is kifejezett elveihez következetlen nem lesz. Végre azt mondja a leirat, hogy ez: desiderium Suae Majestatis, már a hol a kormány existálni akar, más kifejezést használ. Felírás intézendő tehát Ő felségéhez, a mely kifejtse, hogy a javaslott rendszabályoknál a Rendek tervezete salutarisabb, fejezze ki azon reményt, hogy Ő felsége még az országgyűlés kezdetén vigasztaló válaszával a Rendeket megörvendezteti. A kerületi ülés nagy éljenzéssel fogadta Klauzál szavait, más nem is szólván hozzá, magáévá tette indítványát, s a másnapi — július 8-iki — ülés már meg is hitelesítette a válaszfeliratot. A kerületi ülés azonnal országossá alakulván, a javaslat nem hosszú, de azért eléggé heves vita után itt is elfogadtatott. Ellene Szathmáry Antal kalocsai és báró Rudnyánszky S. esztergomi káptalani követek kérik, hogy mivel ők már nemcsak a felirat, hanem a kir. leirat elveit is a kath. egyház tanaival összeütközőnek találják, sőt azok az 1790/1. XXVI. t.-cikknek véget vetnek: mély fájdalmuk és szomorúságuk kifejezése a naplóba igazolásukra bevétessék. Természetes, hogy a káptalani követek eme felszólalása a követeket is szóra izgatta. Kállay Ö., Perezel M. és Szentkirályi M. hatalmas erővel utasítják vissza azok felfogását s a fájdalomérzetének erőteljes kifejezését ők is sürgetik, de abból a szempontból, hogy a kir. leirat tartalma az ország üdvének s a Rendek várakozásának ellenére ütött ki. Különben a felirat végleg megállapítva, a főrendekhez rögtön átküldetett. A Főrendek a feliratot szintén változtatás nélkül elfogadván, az a július 12-iki vegyes ülésből Ő felségéhez közakarattal felküldett s ezzel a fontos ügy első stádiumában befejezést nyert. (Vége köv.) Futó Mihály.