Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-11 / 2. szám

20 2. s? ám De szólok a »Szellemi valláscc megindítójáról ós fő profé tájáról Schmitt Jenő doktorról, a ki a budai várból akarja a szerinte beteg és korhadt államot és társadalmat egy nemzetközi, lelki, vallásos szövetség által újjáteremteni. Schmitt Jenő egy névtelen zombori irnok volt, mikor egyszer, nem régen német pályamunkájával német földön díjat nyert, mely munkájával a hegeli philosophia alapos ismerőjének mutatta be magát. Ámde a ki Régéit átérti, méltán jöhet gyanúba, hogy elveszti lábai alatt a talajt. A Hégelt tanulmányozó Schmitt vallásos vizsgálódásokba bonyolódott és jobb sorsra érdemes tehetséggel, mint reformátor lépett fel. írt egy könyvet: Krisztus istensége a modern ember szelleméhen, mely e b. lap hasábjain is érdeme szerint méltatva volt, s mely, mint minden munkája egy forrongó, zűrzavaros elme benyomását teszi az olvasóra. E könyvnek azonban a külföldön (németül is megjelent) állítólag oly hatása volt, hogy az egy nemzetközi szövetség eszméjére vezetett, mely szövetség az egyértelműek szellemi vallását óhajtja megalakítani. A Felhívás erre a napokban küldetett szét az igazság és emberiség minden barátjához. Magában véve az örvendetes jelenség, hogy nemcsak theologusok foglalkoznak komolyan az egyház, hit, általán az egész keresztyénség belső bajaival. Pár év előtt M. von Egidy német ezredes vonta magára a figyelmet Komoly gondolataival. Kell tehát valaminek hiányozni a keresztyénség életéből, mely gyötri s gondolatokba mélyeszti a műveltebb elemeket. Bántó jelenségek fordulnak elő az államban és társadalomban, a hol a képmutatás, önzés, stréberség, szélhámosság mind nagyobb-nagyobb tért hódít. A reformáció tehát ránk fér. Az a bajunk épen, hogy elhagytuk a régi Istent, régi oltárt, régi hitet, mely egyedül képes boldogítani. Uj Istenre, uj hitre, uj vallásra nincs nekünk semmi szükségünk. Vajha a régit tudnók a maga teljességében visszaállítani ! Az a felfogás tehát, hogy a religió túlélte magát, merőben téves. Ezen alapszik pedig az ábrándos Schmitt Jenő összes törekvése. Elcsavarta fejét a hégeli philosophia és egy uj vallással akarja boldogítani az emberiséget. Csudálatos vallás lenne ez ! Igazi conglomeratum ! Összetákolva a keresztyénségbőí, a zsidóságból, a buddhismusból és mohammedanismusból. »A szellemi vallás istene — mint a Felhívás mondja — Izráel istene, ki az emberben jár ós lakozik ; a végtelen könyörület, melylyel Buddha a lények sokaságába elmerül; a paradicsom tisztasága, mely Mohamed lelki szemei előtt feltárult, a belső mennyország titka, melyet a mindenek teljessége Krisztus tanítványainak — az evangéliumok szerint — a homályban fülökbe sugott«. A Felhívás szépen van megirva, csak az a hibája, hogy nem nyújt positivumot. Gyógyítani akarja a beteg emberiséget, de nincs medicinája. Szellemi vallást akar, mintha bizony a keresztyénség, melyből kisarjad, testi, anyagi vallás volna. A vallásban egyébként is a szívé az első hely. Schmitt Jenőnél a gnósis kisért, mely már egyszer kimutatta a világ megerjesztésére képtelen voltát. Azoknak szövetségére épít, a kik az ő isteni lényük tudatára ébredlek és szellemileg szabadok. Szinte látj a az ember e tanból kibontakozni az aeonok hosszú sorozatát. De ha a Felhivás nem tájékoztat bennünket a Szellemi vallás tana és célja felől, megtaláljuk ezt Schmitt Jenő egy másik cikkében, mely az Élet cimü folyóirat ez évi 1-ső számában jelent meg Uj korszak név alatt s mintegy a Felhivás magyarázataképen tekinthető. Ebből a hit- és erkölcstant a következőkben hüvelyezhetjük ki: 1. Religio. A religio nem képzelt bálványban való hit: a religió az erkölcsi öntudat és a világnéziet • harmóniája, az egész, a teljes emberi lényeg összhangja önmagával. 2. Theologia. Isten a szellemek napja és a lények őslénye, a ki bemerülve mintegy az összes lényekbe önzéstelenűl, azokból kibeszélhetetlen dicsőségben újra előjő örökkön örökké, feltűnik minden valóságban, de legfőképen az emberben. 0 a mindent átölelő, mindenekben élő, mindent egyesítő szeretet eleven eszményképe: oly valóság, melyen kivül valóság nincs, mely a lények világát egybeforrasztja. 3. Anthropologia. Mi nem vagyunk pusztán az agynak vagy egyáltalában valami véges tárgynak öntudata, mi a végtelen mindenség, a végtelen gondolat és a mindent átkaroló szeretet öntudata vagyunk. Mindenki a maga egyéniségében: ez az egyaránt végtelen szellemi és eszményi öntudat. Különbözők az egyéniségben, egyek vagyunk a lényegben. A másik ember nem idegen hozzánk, hanem lényeg a mi lényegünkből. Egylényegüek — ófuüoücio i — vagyunk. 4. Soterologia. Az üdv az eleven eszményben, a religióban keresendő.