Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-22 / 12. szám

kinek szíve mindig a legtisztább felebaráti szeretettől dobogott, kinek jellemén az erkölcsi ingadozásnak még csak árnyéka sem volt, s kinek beszédeiben a felemelő, vigasztaló gondolatoknak oly kimeríthetetlen gazdag forrása maradt reánk az evangéliumokban ! Minő boldogító túlvilági öröm tölthette el Mária szivét, midőn Jézus lábainál ülve, leste ajkairól a mennyei igét; s minő megnyugtató hatást gyakorolhatott Jánosra, midőn keblére hajtva fejét, úgy hallgatta szive dobogását! Ebben az érzésben, ebben a boldogságban van a barátságnak igazi erkölcsi értéke. Sokan elég gyöngédtelenek azt állítani, hogy a nők az igazi barátságra képtelenek, mert nincs meg bennök a léleknek az a fegyelmezettsége, hogy komoly, válságos körülmények között tanácsot adni képesek volnának, és sokkal nagyobb bennök a kiváncsiság;

mint a titoktartás. Nem állítom, hogy ne volnának ilyenek is, sőt azt is megengedem, hogy általában szeretnek sokat beszélni; de ezen nincs mit csudálkozni, hiszen már Pharao arra biztatá a pórból felemelt nejét: »te csak beszélj, beszélj, hogy halljam hangodat, rezgése szűmön végig árjadozzon. Akármit mondasz, mindegy; oh ki kérdi: mit énekel a kismadár; azért édes sejtéssel halljuk hangjait (Madách).* Az új-testamentumban is van reá példa, hogy a nők a korinthusi gyülekezetben túllépték a kellő határt, midőn vallásos összejöveteleiken annyit és egyszerre annyian beszéltek, hogy Pál, a pogányok nagy apostola, a nők irányában köteles tisztelet mellett is, kénytelen volt. azon udvariatlan utasítást adni, hogy az asszonyok a gyülekezetben hallgassanak. De azért a nőket a barátság tiszteletreméltó köréből mégsem lehet kizárni. Oly sok felemelő példáját látjuk a történelemben, s a mindennapi életben a nők önzetlen barátságának, hogy a legnagyobb igazságtalanságot követnők el, ha őket a barátságra képteleneknek állítanók. Hányan találtak erényes nők barátságában vigaszt a fájdalmak és csalódások között, s mily sok szép és nemes tetteknek volt kezdeményezője a nők barátsága ! Az evangéliumok szerint is Jézus bizalmas baráti körében számosan voltak a nők közül, s hogy épen Mária és Mártha mily odaadó barátsággal viseltettek irányában, köztudomású. (Vége köv.) Petri Elek. KÖNYVISMERTETÉS. A Neveléstan Kézikönyve tanítóképző intézetek számára szerkesztette M. Joó István a debreczeni ev. ref. tanítóképezde igazgatója s a ^theol. akadémián a neveléstan tanára. Budapest, 1894. Kiadja Hornyánszky V. 258 lap. Ára 3 frt. Nem mondunk nagyot, azt állítván, hogy a nevelés a legfontosabb tudományok egyike. Olyan az, mint a fundamentum, a mely ha nem erős, hiában építünk arra bármily díszes épületet, minden percben ki van téve az összeomlásnak. Nézetem szerint a nevelés nem teremt ugyan tehetségeket, de a velünksziiletett hajlamokat, tehetségeket oly irányban fejlesztheti, módosíthatja, hogy azok a fejlettség legmagasabb színvonalára emelhetők. Ki kell annak terjeszkednie a testi s szellemi élet legparányibb mozzanatára. A jelentéktelen kicsinység ezelőtt egyaránt nagyfontosságú, mert olybá tekintheti azt, mint a növényt tápláló hajszálgyökeret. Nem lehet csodálnunk, ha erre ősidőktől kezdve nagy súlyt fektettek a bölcsészek s a nevelési irányok fölött az egyéniségekben képest heves viták fejlődtek ki. Az egyoldalúság mindig megboszulta magát. Voltak, a kik nagy súlyt fektettek az induktív irányzatra, míg némelyek a deduktív rendszer barátai gvanant léptek föl. De csak akkor zökkent az vissza a rendes kerékvágásba, mikor ezt a kettőt egymással szépen egyeztetni, kibékíteni tudták. Ily fontos ága lévén a tudománynak s ezzel együtt az emberiség képzésének a nevelés, oly széles mezőt foglalván a határai közé, azt sem csodáljuk, ha a nevelés irodalma nem valami gazdag, azt meg még kevésbbé, ha e téren ezer meg ezer akadályokba ütköztek e tudomány mivelői. Mert hiában, az emberiség képzésének anyagi és szellemi titkait mintegy dióhéjba foglalva közölni másokkal, igazi sokoldalú ösmeretet, a testnek és léleknek ösmeretét föltételezi. Aztán meg az is igaz, hogy az egyik ezt a mélységes tárgyat nagy általánosságban öleli föl, nem köti magát bizonyos irányelvekhez, míg egy másik bizonyos célt tüz ki maga elé, p. o. nem általános, hanem közelebbről keresztyéni szempontból indul ki s arra törekszik, hogy az ő neveléstudománya necsak jó embert, de hű keresztyént vagy hitbuzgó protestánst képezzen. Ez utóbbihoz csatlakozik Joó István. Az ő határozott s kitűzött célja az, hogy tankönyve a tanítók szivébe s értelmébe egyaránt meggyökereztesse annak érzetét, hogy ők nemcsak embereket hivatvák képezni, de lelkiösmeretes kötelességök az embereket a keresztyénség s közelebbről a protestantismus elvei szerint nevelni. Ez az elv vonul végig az ő nagybecsű művén mindvégig s ily szempontból kell azt elbírálni. Előtte az a tudatos cél lebeg szüntelen. hogy az ő neveléstanát olyanok tanulmányozzák, kik nemcsak az emberiségeknek, de a hazának s abban a protestáns egyháznak nevelnek buzgó és hithű tagokat. Lehet, hogy azok, a kik e művet a rideg bölcsészet bonckésével hasgatják, találhatnak ebben oly tételeket, melyek az ő nézetükkel teljesen ellentétesek s dedukcióban nem nyugosznak meg, de ez még növeli művének belbecsét azok előtt, a kik szándékát, beösmerik s méltányolják. 0 át van hatva annak tudatától s mély érzésétől, hogy ő nemcsak erkölcstanár, de egyúttal hitbuzgó protestáns s mint ilyen, azt óhajtja, hogy a vezetése alól kikerült növendékek is átörököljék, az iskolába és az életbe is kivigyék, foganatosítsák az igazi vallásosság nagyfontosságú elveit. Nézetünk szerint csakugyan ilyen neveléstani kézikönyv való tanítóink kezébe s azért örömmel üdvözöljük e munka megjelenését. I. Nézzük most már a mű berendezését. Itt meg kell jegyeznünk, hogy szerző a régi cbablonszerü felosztást tartja meg. Azzal szakítani talán azért nem akart, mert így az egyes kérdéseket világosabbakká s könnyebben felfoghatókká teheti tanítványai előtt. Igaz. hogy így a fokozatos átmenet tételről tételre könnyebben átlátható, de másfelől a mi lényegileg egymástól elválaszthatatlan, mintegy közfal által van elkülönítve. Hát meg kel! vallani, hogy ez az eljárás tankönyveknél különösen, hol szerző úttörő szerepre vállalkozni nem akar, nemcsak igazolt és indokolt, de helyeselhető is. Joó István neveléstana e szerint két részből áll, s ezt a bevezetés előzi meg. Az első