Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-15 / 11. szám

e tárgyban, hanem még a külföldön oly híressé vált »Természeti törvény a szellemi világban* című munkát sem ültettük át eddig irodalmunkba. Pedig hát ebben a műben az az igen elvont és megfoghatatlan tan, a szentháromság tana az újabb lélektani és élettani tapasztalatok alapján van ám érthetővé, kétséget .kizáróvá téve. Az újabb psychologiának u. i. első tétele az, hogy külön szakasztott tehetségek lelkünkben nincsenek, hanem van csak háromféle tevékenység; gondolkozás, érzés és akarás, mely hármat a személyiségnek jellemzője, az öntudat kapcsol össze egygyé. Tehát a lényeg egysége ina erősebb, mint valaha. Az összehasonlító élettani megfigyelések azonban azt mutatják, hogy minél alantabb áll valamely állat a fejlődésben, sőt maga az ember is minél fejletlenebb, annál inkább összefolyik ez a három tevékenység. A gyermek csak érez és cselekvései szinte ösztönszerűleg kelnek ki az érzésből. Később már gondolkozik cselekvése fölött: fejlődöttebbkorában, értelme uralkodik akarása és érzelme fölött; máskor meg fordítva érzelme parancsol neki, úgy hogy egy embernél, ki igazán nemeslelkű, mind a három tevékenység úr a maga határán, pedig egy közösségben vannak, az öntudatnak közösségében. Ha most már Istent nem valami elmosódó lénynek gondoljuk, hanem egy valóban létezőnek hiszszük. ki úgy a létnek, mint a szellemiségnek tökéletessége, akkor lehet-e róla másként gondolkoznunk, mint úgy, ha felteszszük hogy benne a három tevékenység egészen személyes önállóságúvá lett, a nélkül azonban, hogy az összekapcsoló öntudat ereje is meglazult volna. Igv tehát az Atyát a végtelen értelemben, Krisztust a személyessé vált érzelemben. a Szentlelket az örök akarásban; a háromnak egységét pedig az összefűző öntudatban nem találjuk-e fel? Vájjon emelhetne'e ezen dolog ellen egyetlen psychologus szót, sőt azok kik talán a hagyományos formulázástól idegenkednek, nincsenek-e ezzel a nézettel lefegyverezve ? Hiszen az előbb felhozott fejlődési processusnak csak egy röpke pillantást kell szentelnünk, hogy be lássuk, miszerint az értelmi erő fokozatos fellépte az, mely első sorban külön létet ad az érzelemnek, tehát az Atyától születik a Fiú és mielőtt az akarás felszínre jönne, az értelmi erő egyezik meg az érzelemmel, tehát az Atyától és Fiútól származik a Szentlélek. Ne gondolja azt senki, hogy a mai kísérletező lélektannak ama tétele, hogy minden szellemi tevékenység az agyvelőnek valami állapotváltozásához van kötve, nekünk valamit árthat, bármily materiálisnak látszik is a dolog. Sőt én hiszem, hogy a mint valamely életirányzat az ember testi szerveinek nagy mértékben alá van vetve, úgy, midőn ez az életirányzat — tegyük föl — megjavul, akkor ott szervezeti változásnak is kellett bekövetkezni. Ez azt hiszem egyenesen következik a tudományok mai álláspontjából, ha pedig ez így volna, kérdezhetném mindenkitől, hogy hozott-e föl alaposabb bizonyítékot Krisztus eme szavai mellett: »Ha újjá nem születtek, semmiképen nem mehettek be az Istennek országába*. Pedig ezt a bizonyítékot csakis a természettudományok nyújtják. Ez ugyan itt csak analógiának tűnik föl, de én igérem az olvasónak, hogy e lap kedvezéséből rövid időn beigazolhatom állításomat, midőn az újjászületésnek egy külön cikket szentelhetek. Kérdezhetném az olvasótól azt is, hogy tettúnk-e mi csak parányi kísérletet, is arra, hogy beigazoljuk a világ előtt halál utáni létünknek tökéletesedbetését? Nem szólunk-e még mindig a jövő életről úgy. mintha az valami puszta váradalom lenne? Pedig hát a természettudományok igazolják, hogy szervezetünk nehézkessége a földi körülményektől van, a légnyomástól, nehézségtől: de míg ezt megmutatják, utalnak egészen természetes körülményekre, hol ezek az akadályok nincsenek meg. Igy például az oly csillagokban, melyeknek forgása és a nap körüli keringése gyorsabb, ott a röpítő-erő hatása folytán az anyagi világ veszít súlyából, tehát kisebb a légnyomás, kisebb a nehézség, tökéletesebb a szervezet. Tehát a mi váradalmaink semmi, de semmi természetellenest nem tartalmaznak, sőt mondhatjuk, hogy hitünkben még azon dolgok is, melyeket mi magunk is, természettudomány nélkül valami különlegeseknek, csodáknak tartunk, ilyen világításban még azok is egészen rendes menetűeknek látszanak. Mert például, hogy a legvégsőre hivatkozzam, Krisztus természetfölötti fogantatásáról egyetlen egy hívő merne-e úgy nyilatkozni, hogy ott minden rendellenesség dacára természeti erőknek kellett működni ? Azt azonban ma már senki sem vonja kétségbe, hogy például az anyaméh, a here- és dolgozó méheknek petéit ugyan hím hozzájárulásával rakja le, de az új anyának petéje szűznemzés (hím hozzájárulása nélkül) útján jön létre. Pedig hát ez a dolog mutatja, hogy a természetben meg van a lehetőség, csak valamely fogva levő erőnek kellett hatékonynyá tenni az elébb még szunnyadót. A mint pedig a méh szervezetében ezt a képességet természetes erő hozza létre, úgy a fenforgó esetben is lehetőnek tartható, hogy erők hatottak közre. fin tehát midőn hallom a panaszt a hitetlenség miatt, midőn keresem az orvosságot, nemcsak a pásztori gondozás miként való folytatására tekintek, hanem főként arra, hogy ilyen alkalommal mi által szüntessük meg azon szakadást, a mi van a mai világnézet és a hit között. Midőn a vallástanításban reformokat kívánok, az érintkezéseknél természettudományi argumentomokat sürgetek, ne higvje senki, hogy nézetem szerint mi hitet vagyunk képesek teremteni. Távol legyen tőlem minden ilyen gondolat, hiszen önmagamhoz volnék hűtlen, de annyit már mondhatok, hogy egyedül ezen az úton ejthetjük gondolkodóba azt. ki most természetismeretére támaszkodva kicsinyli a vallás igazságait Hiszen nem csak tapasztalati tény az, hogy megállapodás nem jöhet létre addig, míg hasonló alapra nem helyezkedünk ellenfelünkkel, hanem erre maga az Idvezít.ő tanított minket, hogy igy járjunk el. Nem látjuk e nála, hogy midőn farizeussal beszél, azt a törvény nyel cáfolja meg; ha földmives jő hozzá, a természetből veszi képét, szóval mindig az nála a kiindulás, a hol az illető áll, a kivel beszél. Pia mi közönségünkkel a vallásnak igazságait az evangeliomból vett idézetekkel törekszünk elhitetni, bizonyítunk-e előtte valamit? Hiszen ha az argumentufnot hinné, akkor arra szükség sem lenne, mert minden tételünk úgyis az evangeliomból van véve, rá sem gondol tovább megy. Ha azonban mi is természettudományi alapon állunk — bár hitet nem tudunk adni, de godolkozóba ejtjük az illetőt, talán keresni, kutatni fog ismereteiben, tehát egy kis küzdelem keletkezik lelkében, keresni fogja a Istent, már pedig az Idvezítő azt mondotta: »Keressétek és megtaláljátok*, »Zörgessetek és megnyittatik néktek*. Ezen az alapon sürgetném én a természettudományi ismereteket. Megvagyok u. i. róla győződve, hogy ha azok, kik nálunk sok-sok tudománynyal. éles látással meg vannak áldva és a hitnek is nagyobb erejét nyerték meg nálamnál, oda fordulnának ezen parlagon heverő térhez és azok hirdetnék ilyen formán az igét, akkor az az ige »nem térne meg üressen«. Vásárhelyi József.