Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-04 / 1. szám
hitvallású lelkészek egész rendjét nem kímélte; teszi pedig ezt azért, hogy a jók jövőben ezt a szennyes kátrányt elkerüljék. Ha azonban e közben valamit nyersebben szólana — akarta ellenére is — az ne neki, hanem a kihívónak tulajdoníttassák. Ezután jő a >Resultatio* a verésnek visszapattantása magára a verekedőre, azon rendben, a mint a verekedő üres gőggel és önteltséggel tortúráját felállította, miközben majd poroszló, majd bíró akar lenni s hogy pedig minő jogon, majd ki fog tűnni, 1. Az első ütés már magában »a kálvinista könyvecske « címében van, melylyel a Machiavellizatiót illeti, midőn a theologicumokat. a politicummal minden áron összezavarni törekszik. 2. A második ütés pedig a »felelet nevében« rejlik s vissza is pattan a verekedőre; mert a Macbiavellizatio tulajdonkép nem felel senkinek, hanem nyilvánosságra hozza a fölfedezett csalást. 3. A harmadik a verekedő léhán bitorolt címében rejlik, midőn magát választott boszniai püspöknek és pozsonyi prépostnak nevezni. No lássátok a szolga nélkül való urat, a nyáj nélkül való pásztort! Ne kérjem e helyesen szólva a visszakergetett boszniai püspököt, a letett pozsonyit, (vejectum episcopum bosznensem, et depositum posoniensem,) hogy csak a saját sípján sípoljon?! A Balásfi ajánló levelére megjegyzi, hogy abban bohóságnál, képzelt meséknél, hazug ráfogásoknál és szitkozódásoknál — az olvasó — egyebet nem talál; de ezzel is csak magát ostorozza a verekedő: mert nem az az alávaló, a ki hallja a szidalmazást, hanem a szitkozódó. Abban van valami csekélység, hogy a MachiaTM vellizatio homlokára nem irta oda nevét Alvinczi; de ezt nem azért tette, hogy valaha megtagadja, mert nem restelli és nem szégyenli e munkát (a MachiavelUzatiot) sem, habár felettébb gyenge. (Folyt, köv.) H. Kiss Kálmán. IRODALOM. ** A »Protestáns Pap« 1893. évi 12-ik száma a következő tartalommal jelent meg. I. Karácsonkor. Szabolcska Mihály. 2 Néhány szó a belmisszióról. Materny Imre. 3. Karácsom beszéd. Gerok után Lágler Sándor. 4. Karácsom beszéd. Jóba József. 5. Év utolsó vasárnapján. Gerok után Módra Imre. 6. Uj-évi beszéd. Thébusz János. 7. Uj-év utáni vasárnapom beszéd. Szigethy Dániel. 8. Evang. és epist. perikopák. Uj-év-böjt. Ladányi. 9. Siri beszéd ifjú felett uj-évkor. Máthé Elek. 10. Törvények és rendeletek tára. Kund Samu. 11. Különfélék. 13. Egyházi tiszti választások. Papjelölések. Papválasztások. Halálozások. 14. Tartalomjegyzék. 1893-ról. A »Protestáns Pap« 1893 ik évi XIV. évfolyama közölt 12 vallásos tartalmú költeményt; 18 cikket, a gyakorlati lelkészet köréből; 57 ünnepi és köz vasárnapi egyházi beszédet: négy szertartási és 14 halotti beszédet; ezeken kívül még rendes rovatai a »Törvények és rendelések tára* »Irodalom « »Különfélék* (Kérdések és feleletek a gyakorlati lelkészet köréből) »Vegyesek* Választások, jelölések halálozások. A »Protestáns Pap* az 1894-ik évvel a XV. évfolyamba lép. Programmja marad a régi. Előfizetési ára egy évre 4 frt (8 korona), fél évre 2 frt (4 korona), negyed évre 1 frt (2 korona). Az előfizetések a szerkesztőkhöz (Lágler Sándor. Kálmán Dezső) Kölesdre küldendők. (Tolna vármegye). ** »Jókai Mór. Ünnepi olvasmányok az ifjúság és magyar nép számára* címen szép füzetet szerkesztett és adott ki az »Eötvös-alap orsz. tanító-egyesülete*. A negyedfél ives füzet 25 olvasmányt foglal magában, melyek mind Jókaira vonatkoznak. Mindenik cikk azt célozza, hogy magyar ifluságunk lelkét a haza koszorús irója iránt való tiszteletre buzdítsa. A füzet alkalmas arra, hogy az iskolai örömünnepeken olvasókönyv gyanánt használtassák. Elterjesztését a vallás- és közoktatási kormány rendeletileg ajánlja. A füzet bolti ára 30 kr. Iskolák által megrendelt példányok 25 krajcárba kerülnek. Tiz példány után egy ingyen füzetet szolgáltat a »Singer és Wolfner könyvkereskedő cég Budapesten. Andrássy-ut 10. sz.«, hol a füzetek megrendelhetők. A befolyó tiszta jövedelmet az »Eötvös-alap orsz. tanító egyesülete« a »Tanítókháza* alapjának gyarapítására fordítja. Melegen ajánljuk. ** Vallás és Egyház a címe annak az uj evangéliumi protestáns lapnak, mely Zoványi Jenő kolozsvári ref. lelkész szerkesztésében és kiadásában megindult. Első és mutatvány számában Vallás és egyház című költemény olvasható Sántha Károlytól, Álomlátások című irány- és programmeikk Zoványi Jenőtől, Jókairól, mint protestánsról csinos jellemzés indul S. Szeibó József tollából, Jákőb megtéréséről Csengey Gusztáv fest élénk bibliai képet; Irodalmi szemle, Egyházi élet és Szerkesztői üzenetek zárják be az elég tartalmas és jó irányú lapocska mutatvány számát. Az uj lap ugy látszik, főleg az intelligens elem olvasmánya akar lenni, melyet a szorgalmas szerkesztő vallásosságrá indító, építő irányban, de egyúttal oly módon kiván szerkeszteni, hogy az egyházi élet eseményeit és irodalmi mozzanatait híven visszatükrözze. Kétségtelen, hogy ebben az. irányban hézagot pótol s e tekintetben az a fontos hivatás vár reá, hogy az egyház intelligens elemeit vallásos érdeklődésre és nagyobb tevékenységre buzdítsa. Segítse az Isten! — A »Vallás és Egyház « megjelenik minden hónap közepén, tehát havi közlöny, ára egész évre 1 frt. Előfizetések a lap szerkesztő és kiadóhivatalába Kolozsvár, Külsőmagyar-utca 16. sz. küldendők. ** Evangéliumi Elmélkedések, irta DicsÖfi József debreceni lelkipásztor. E füzetenként közrebocsátott bibliai elmélkedésekből megjelentek a befejező ívek (23. 24. és 25-ik) is. Az evangéliumi példázatokat fejtegetik ezek is, még pedig a két adósról (38. §.) a gaz adósról (39. §.) az irgalmas szamaritánusról (40. §.) az első és utolsó helyről (41. §.) a szolgáról (42. § ) a hűtlen sáfárról (43. §.) a hü szolgákról 44. §. a bölcs és bolond építőmesterről (45. §.) a tiz szűzről (46. §.) a búzáról és konkolyról (47. §.) a gyalomról (4-8. §.) a keresztyén Írástudóról (49. §.) szóló példázatokat. Az utolsó füzetekkel tartalomjegyzék és szines boríték is küldetett az előfizetőknek. A 25 ívre terjedő munka bolti ára 3 frt. Megrendelhető szerzőnél vagy Telegdi K. Lajos könyvárusnál Debrecenben. ** A »Mi Atyánk«. F. Freemann Clarké után. Ára 20 kr. Az »Unitárius Kis Könyvtár* 54—57-ik füzete. — Az Ur imájának velős, tanulságos magyarázata. Hatvan lapon egész bányája a magvas és szellemes vallás-erkölcsi eszméknek. Az unitárius felekezeti színezet és a racio-