Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-04 / 1. szám

KÜLFÖLD. Külföldi szemle. A német protestantizmust a theologiai pártharcok dúlják az egész vonalon. Bizonyítják ezt a porosz tartományegyházi zsinatok eltérő határozatai az agenda revidcálása ügyében. Az evangéliumi szabadság küzdött azokon a zsinatokon az orthodox szűkkeblűséggel. így a poseni zsinaton Saran superintendens az ágenda tervezetének tárgyalása alkalmából kijelentette, hogy a liberális theologiának nincsen jogosultsága a prot. egyházban. A brandenburgin pedig Plath tagadta azt, hogy az unió szülte heterodoxiának jogosultsága volna a prot. egyházban. Az úrvacsora tanában sem ? kérdi helyesen Beyscldag, s ha igen, akkor helye van a heterodoxiának mindazoknál a kérdéseknél, a melyek a hit s a dogma különbségére vonatkoznak. Be kell zárni a heterodoxia ajtaját, hangsúlyozzák némely német prot. egyházi körök, s vissza kell térnünk a XVTI. század orthodoxiájának álláspontjára! Akadtak olyanok is, a kik a gyermekkeresztelés mágikus felfogását vitatták. A liberálisok jogosan követelték a felnőttek keresztelésinél az Apostolicumra való kötelezettségnek a mellőzését. Jogosan azért mert Krisztus és az apostolok csak az Atya, Fiu és Szentlélekben vetett hitnek a megvallását kívánták a hívőktől, s mitsem tudtak a későbbi egyházi formuláktól, s hiszszük és valljuk, hogy sok jóravaló, igazán vallásos keresztyén található, ki távol áll az Apostolicum!! szószerinti vallásától. Hiába hangsúlyozta Wóltersdorf, hogy a konfirmándusok lelkiismeretét nem kellene terhelni érthetetlen formulák elmondásával. Annál erősebben hangsúlyozták az orthodox körök, hogy az »ellent mondasz-e a bűnnek« című tétel a régi ágendában nagyon rationalista, sőt Brandenburg és Szászország még magát az ördögöt is régi jogaiba ültette vissza. Pomerániában pedig a kihagyott Athanasiánumnak az V. század ez apokrypok hitvallásának ujboli fölvételét követelték, mely pedig — mint azt a Svmbolika tanítja — evangéliumellenes módon az üdvöt értelemellenes formulák elfogadásától teszi függővé, s egészen helyes, hogy kihagyatott az uj tervezetből. Szóval az Apostolicum kérdése egyházpolitikai sibbolethja lett a porosz tartományegyházi zsinatoknak, s annak a hiterőt gyengítő hydrája újból fölütötte a fejét, a mi csak természetes gyümölcse a vallásos hit és a dogma természetellenes összezavarásának ! Az evangélium egyházának legalizásával van itt dolgunk. Pedig a ki a protestántizmus egyházát oly formulához köti. mely még a reformáció nagy alapgondolatait sem foglalja magában és a hit által való megigazulás sarkalatos vallásos alapgondolatát az Apostolicum betűszerinti elfoga dásától teszi függővé, ez tuclva vagy tudatlanul többé nem evangéliumi prot., hanem római pápás utón van. Ezen állott Bvsckiel generálsuperíntenden is, a midőn a »Christl. Welt« krónikájának közlései szerint az apostolicumot és az evangyéliomot összezavarva előbbeninek a fölszentelendőkre vonatkozó kötelező jellegét azzal indokolta, hogy ezen az álapon megakadályozhatjuk a hitetlen embereknek a lelkészi hivatalokba való bejuthatását. Mert ha ez így van; ha az apostolicum szószerinti értelmében való kétkedés már hitetlenséggel azonos, akkor Schleier macher, Nitzsch és Hot he, századunk e nagy theologusai is a hitetlenség apostolai voltak. Annyira jutottunk tehát az orthodoxiával a XlX-ik század végén, hogy gf. Bismark-Bohlen szerint a kritika, a theologiának eme tisztító rózsája magának a sátánnak műve, s hogy a liberális theológia legkisebb befolyása az egyházra csupa kín és bűn! így tanítják azt az orthodoxusok Németországban, a prot. theológia klasszikus földjén s a reformáció szülőhelyen ! IJgv látszik, nem ismerik ott a megváltó szavát »a sónak megízetlenítéséről!« Pedig jam proxitnus ardet Ucalegon! A jezsuiták győztek a prot. német birodalomban. Dec. 1-én 173 szavazattal 138 ellenében eltörölték a német birodalmi gyűlésen azt a törvényt, a melynek értelmében a jezsuiták nagy Germániában nem telepedhetnek le. Ezentúl ismét megtelepedhetnek, mivel ők a nép jogainak s a trónoknak támaszai s a béke egyedüli biztosítói. Jól mondotta Lisler, a német ultramontanismus ez a komikus hőse, hogy a birodalmi gyűlés soha sem ért még nagyobb napot, mint azt a napot, a melyen a jezsuita törvényt meg fogják szüntetni. Nem segített az irodalom, a sok prot. petitió, a »Kulturkampf«-nak ez az utolsó maradványa is a prot. néppárti képviselők élhetetlensége következtében eltemettetett. Kudarcot vallott a Bismark-féle büszke jelszó: Canossába nem megyünk! S az »őrállók« ezzel szemben mit csinálnak ? Theol. pártharcokkal gyengítik a protestantismus erős várát Bóma nagy örömére és gyönyörűségére! Fölnyitották az ősi gonosz ellenség előtt a kapukat, a melyeken most már kényelmesen rést törhet. S különben is az ultramontanizmus elbizakodása nem ismer határt. A lombárd és velencei zarándokok tiszteletére mondott mise alkalmával a szegény vatikáni fogoly magasztalta a pápaság amaz emberfeletti képességét, a melynél fogva mindenkoron meggyógyította s fölvirágoztatta a beteg nemzeteket. S ha Olaszország — igy folytatta tovább a szentatya — hallgatna a pápa szavára, sokkal elébb tudna uj életerőre és dicsőségre szert tenni, mint gondolja. De mivel tanácsait gúnyolja és intő szavára nem hallgat, nem marad más hátra, mint közös imádsággal kérni ki a szerencsétlen, elzüllött Olaszország számára az isteni könyörületességet. Mily nagy adag fenhéjázás és tudatlanság szükséges az ilyen pápás enunoiátiókhoz! Egy évezreden át hátráltatta a pápaság önző világuralma Olaszország nemzeti és politikai emelkedését, ugy hogy már Machiavelli is mondotta, hogy Olaszország legnagyobb ellensége maga a pápaság. Anyagilag és erkölcsileg oly annyira tönkretette, hogy nemzeti újjászületéséről csakis a pápasággal való radikális szakítása óta lehet szó. S miért nem érvényesíti ez a pápás farizeismus a maga természetfeletti erejét Franciaország, Belgium. Spanyolország és Délamerika beteges népeinek a gyógyítására? S ugyancsak köztudomásu a pápaságnak az atheista francia- s a nihilista Oroszországgal való politikai kacérkodása. S mégis ugyanaz a cár, ki a pápával kokettiroz, másrészt a legszélsőbb zsarnoki rendszabályokhoz nvul a kath. Lengyelország leigázására. A nemes Franciaország ellenben csupa politikából agyonmuhamedánizálja Algériát, s tervszerüleg megsemmitíti az észak-afrikai keresztyénség utolsó maradványait. A francia kormány rendszeresen űzi ott az ujabb keresztes hadjáratot, és saját pénzével fizeti azokat a kabvl törzseket, a melyek a muhamedanismusra térnek át. Ezek tehát XIII. Leo pápa ama kedves barátjai és természetes szövetségesei, a kikkel a német prot. világ ellen következetesen konspirál. Csak egy ponton tudja a pápa is méltányolni a protestantismust. Mint a német sajtóból értesülünk, száz millió márkából álló törzsvagyonát a protestáns Angliában helyezte el a pápa, mivel nem bízik a kath. országok forradalmi természetű viszonyaiban. így bizonyít maga a pápa is maga ellen s a protestantismus erkölcsi tisztasága mellett!...