Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-01 / 9. szám

kodva a szentírásra, mint biztos alapra, Valóban, vallástisztításról szentírás nélkül is lehetett volna és lehetne szó, noha más módon s más alapon, hiszen a róm. kath. egyház amúgy is megveti a mi szentírási argumentumainkat, mert másképen értelmezi, de nem vetheti meg a szív kegyességét, mely törekvéseinek mindenha opponálni fog; Jézus is nem a szentírásban, de a szívben élő eszménykép, vallása igazságait nem leírta, hanem hirdette, holott jól tudta, hogy idők folytán sok változásnak leend kitéve; Pál apostol — ki Jézust nem látta, apostoltársaitól semmit át nem vett — prédikálta az evangéliumot és a keresztyénség második alapítója lett, mert Jézus vallásának parancsai szivének hustáblájára vésődtek be — hallomás után és volt ereje ama szentirat birtokában poroszlók közepette, megbilincselt kezekkel írni Filippi híveinek: «Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüijetek«. Vagy nézzük meg őt akkor, midőn az efesusi versenytér korlátaihoz támaszkodva, végig suhan tekintetével a görög ifjak harczrakész sorain, kik várják a kezek jeltadó tompa csattanását, hogy megkezdjék a viadalt földi jutalomért: csak egy pillanatra köthette le a nagy apostol figyelmét a küzdő tér fakó homokján kifejlett tusakodás a győzelmi pálmáért, már a második pillanatban megcsendül szívében az Úrnak elhivó beszéde és az előtte kitárult látványból írja korintbusi híveinek ezt a gyönyörű hasonlatot: »Minden, ki küzdeni kész, mindenben mérsékli magát: ezek ugyan azért, hogy romlandó koronát nyerjenek, és mi, hogy romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra, úgy harcolok, hogy ne csak a levegőeget hasítsam«. Úgyde nem mindenki lehet Pál apostol, sőt gyermekek vagyunk mindnyájan, kiknek eledelük csak tejnek itala lehet és e tudatért sem vitathatjuk el a szentiratok horderejét, hiszen azok nélkül a szív ideálját nem realizálhatnék ; történeti alap nélkül millió lélek epedt volna el a valóság utáni kutatásban, mert kevesen vannak, a kik nem látnak és mégis hisznek; azokból tudjuk meg, hogy a zsidóság a keresztyénségben legyőzte a világot és különösen Máté evangéliumából, hogy Jézus nemcsak élt, de nagy és dicső volt, csúcspontja a prófétáknak, ki ha nem is hagyott volna reánk más örökséget e kijelentésnél : Isten minden embernek szerető atyja, akkor is örökre ragyogó betűkkel írta volna be a Messiás szót a szívekbe, mert megmentett a tébolytól és kétségtől, mert kibékítette a világot Istennel. Ha egykor mindannyian Pál apostolok leszünk, nélkülözhetjük a szentiratokat, de addig azokkal csak a felvetett osztályozás jogosultságát vitassuk el. Lássuk ezek után Hegel osztályozását. Hegel szerint az embert emberré a gondolat és a szellem teszi, mely mindannak kiindulási pontja, a mi az embert boldoggá teheti, melynek végső egyesülése a vallás: az absolut szellem nyilatkozata képzet alakjában, tehát székhelye nem az állati élettel közös érzelem. A képzet a vallásnak már magasabb alakja ugyan, de a legmagasabb fokozaton mégis az absolut szellem tudata a véges szellemben, tehát absolut tudás, mikor a fogalom egy lesz önmagával és ha ezen egy fogalmat kifejtjük, megtaláljuk a módszert. A fogalom mozzanatai szerint pedig a végetlen élete a végesben, vagyis a vallás, bárom módon történik : A) általában ; B) különös nyilatkozatában; C) abban, mikor a fogalom egy lesz önmagával. Ez a három mozzanat az összes vallásalakokat három főosztályba sorozza: a természet, a szellemi egyéniség és az absolut vallás főosztályába. A) A természetvallásban három alosztály van : a) scbamanismus, hol a természet és szellem még egy; b) a három keleti vallás: a chinai, a brahmanismus és a buddhismus, melyben természet és szellem közt különbség van ugyan, de hiányzik az egyéniség tudata, mert az ember az objectiv hatalom előtt rabmódon hajol meg; c) Zarathustra vallása, a syro- feniciai és az egyptomi, midőn az egyén a természetin már felül áll, de még küzd az általánossal. B) A szellemi egyéniség vallásai ezek: iszráél, görög és római, mikor az egyén a végetlent is, mint végest állítja magával szembe. C) Absolut vallás a keresztyén, melyben az absolut szellem nyilatkozik. Természetesen, Hegel osztály ozását csakis egész bölcsészeti rendszerének ismertetése után vehetnők szoros bírálat alá, de mivel itt annak helye nincs, csak az utánnézést tartjuk fenn, egyes vonásokban téve meg észrevételeinket. Hegel — mint látható — a vallás fogalmánál perhorrescálja az érzelem jogait, tehát epen azt, melyre mi a legfőbb súlyt fektettük, a mi nála az érzelem nemismeréséből származhatott. Hegel az érzelmet is tudásnak, sőt a tudás tökéletlen alakjának veszi, pedig az érzelem kedélyi állapot. Hogy a vallás a végetlen élete lenne a végesben, nem a subjectiv szellem tulajdona habár a legmagasabb alakban is ? — ezt a nézetet Schleiermacher óta föltétlenül tartozunk elvetni, mert a vallás érzelem, az absolut; lét közvetlen tudata, oly szemlélet, mely által mindent, magunkat is nem a mulandóban, hanem az örökkévalóban látjuk és tudjuk. A vallás élet Istenben, a nem pantheisticus értelmű egymíndenben; nem tudomány, nem ismeret, de mindkettő tárgya lehet, mert nyilatkozik és ekként a szemlélet körébe lép. És Hegel mégis elég találóan fogta fel a mozzanatokat, mert subjective — lehet akaratlanul — elismeri, hogy a vallás az $gyén élete Istenben és idáig a fejlődés fokozatain jut el. de hogy objective a három mozzanatban Isten jutna önmagának tudatára: el nem fogadhatjuk sőt a vallásos lélek megrémül e gondolattól, mert előtte Isten változhatatlan eleitől mindvégig. Nagyon bajos előleges megállapított fogalomból indulni ki akkor is, ha vallás és bölcsészet között nem látunk valami nagy különbséget; akkor is megvan a tapasztalati ismeret, a mely Hegelnél eléggé hiányos, mint osztályozása mutatjá. A buddhismust természeti vallásnak mondja, melyről így ír Strauss: »A szelídséget és könyörületet nemcsak minden ember, hanem általán minden élő lény iránt Krisztus előtt már öt századdal ajánlotta a buddhismus*. Valóban, nem lehet tagadni, hogy Buddha és Jézus közt nagyon sok rokonvonás van. Buddha is a szeretetet hirdette, egész élete annak megtestesülése; a társadalom azon osztályát kereste fel, mely utálat és megvetés tárgya volt. A Buddha szeretete azonban más, mint a Jézusé, mert forrása, iránya, hatása és célja egészen más. Nála a szeretet e Nirvánába vezető erények forrása, mely forrásból sötét pessimismus, gyógyíthatatlan életundor ömlik ki. A Jézus által vallott szeretet az absolut szeretet viszfénye, mely mindenben, mint öröm és megelégedés nyilvánul, mely ezer áldozatot hoz és nem tudja, hogy ezer sebből vérzik; keserű harcot küzd és szelíd mosolylyal ontja könyeit, ostorral csapdossa a hideg hálátlanság akkor, midőn áldólag nyújtja ki karjait. A Buddha szeretete a halál princípiuma, mert keresi a megsemmisülést, mint legfőbb jót, a Jézusé életelv, mert az örök élet koronáját keresi, melyért' futnak és fáradnak az eligáltak és soha el nem lankadnak, hiszen az ő terhük könnyű és az ő igájuk gyönyörűséges. Ama legmagasabb jutalom reményében a keresztyén is leigázza testét, hogy csirájaban fojthassa el a szenvedélyeket, melyek mérges