Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-01 / 9. szám

viperaként ólálkodnak körülte, hogy legyen küzdelme szellemi, tehát boldogító, keresztyéni, tehát a szeretetnek megfelelő. Látható tehát, hogy míg Buddha pessimista, addig Jézus optimista és míg egyik asketismusra hajt, a másik urává tesz a szombatnak is. E rövid összehasonlításból kettő látszik, hogy t. i Strauss fennebb idézett szavaiban nagyon sokat tulajdonít ugyan a buddhismusnak, míg Hegel felette mostohán bánik el vele, midőn a természetvallások csoportjába helyezi. A budhismus nem egyéb, mint az önmagát túlélt brahmanismus reformációja; alapítója keresi a váltságot és midőn ezt a lemondás tényében véli megtalálni, siet közölni másokkal is, mert új életet és nem új tanrendszert akart az embereknek adni és ha az új életet a Nirvánában találta fel, az — ellentétben sok tndós véleményével — nem lehet a teljes nihil, hanem az érzéki lét kialvása, melyben az egyéni szellem leveti az éntudatot. Erkölcstana nem lehet az atheismus, mert a Nirvána, Isten, mely mint ilyen absolut Én. az egyéni Én végső, néma nyughelye és így valóban nem egyéb sötét pessimismusnál a Buddha szeretete, mert az embert igyekszik felszabadítani a véges lét korlátai alól, hogy egyesüljön a Nirvánával, hogy olvadjon bele valami oly abstract forgalomba, mely kizár minden időt és tért, minden időben és térben létező dolgot, melyet tehát — ellentétben a szerető mennyei Atyával — az univerzumtól nem megkülönböztetni, hanem szorosan elkülöníteni kell. Ez a Buddha által hirdetett, új életelv, az absolut Én élete, tiszta, lélektanilag mély. de félelmetes, megdöbbentő, mert hiányzik belőle a munkás Isten. A véges lét nyomorai az ő szeretetét a halál princípiumává változtatták annyiban, hogy megszűnik minden véges, de azért még sem maga a halál, hanem egy a halál állapotával: egy új életnek, más létnek reménye és ennyiben egyezik a keresztyénség feltámadása lutével, midőn ama nagy napon mindenek új életre ébrednek és örvendenek az Istenben, megszabadulva az érzéki testtől, ennek minden ingerlő csábításaitól; ám azért mi keresztyének nem dobjuk el magunktól a földi életet, sőt megküzdünk vele, mert tudjuk, hogy az üdv birtokába csak a Golgotha keresztjén át juthatunk el. Buddha és Hegel, e két mély gondolkozó, mintha ölelkezett volna ebben az egy fogalomban, csakhogy Buddha mégis marad benne, mert ott találta fel a boldog életet, míg Hegel egész rendszert alkot a fogalomból, ennek segélyével hajtja végre az osztályozást: egyik megölte a szeretetet, tehát a vallás szivét, a másik ugyanazon okból hibásan osztja be a vallásos alakokat. Iszráel vallását Hegel, midőn a szellemi egyéniség oly vallásának tünteti fel, mely a végetlent is, mint végest állítja magával szembe, hasonló módon félreismerte. Hillél zsidó rabbiról mondja Strauss, hogy »a felebaráti szeretetet az egész törvény összfogalmát Jézus előtt egy emberkorral a zsidók között már tanította*, mely állítást — ismerve Iszráel vallását — általában tartozunk elfogadni, mert állításának van határozott, minden kétséget kizáró olyan alapja, mely a keresztyén vallásnak is becsületére válnék és ez a Deut. 6. részének 4—7. verseiben foglalt parancsok, az ú. n. zsidó »Hiszek egy Istenben«. íme az egész: »Halljad Iszráel: ami Urunk Istenünk egy Isten. Szeresd azért Uradat Istenedet eg sz szívedből, Egész lelkedből és egész erődből. Ez igék legyenek szívedben. Gyakorold azokat gyermekeid előtt; szólj felölök, mikor házadban vagy, mikor úton jársz, ha lefekszel, ha felkelsz*. Ott, hol a vallás ily velős parancsokat tartalmaz, a hívő nem bánhat el Istenével oly könnyelműen, mint a hogy Hegel osztályozása feltételezi. A mondottak után ezt az osztályozást sem fogadhatjuk el és főleg azért nem, mivel a mi meghatározásunk a vallásról homlokegyenest ellenkezik a Hegelével. Molnár Lörincz. BELFÖLD. A polgári házasság a képviselőházban. A képviselőház február 19-én kezdte tárgyalni a törvényjavaslatot. Az ülésterem és a karzatok szorongásig telve, a kedélyek egész az izgatottságig hangolva. A Sándor-utcán tenger nép hullámzik, tüntetve a javaslat hivei mellett és ellenzői ellen. Az első héti vitában a pártok felvonulása s elhelyezkedése, fegyvereik összemérése érdekes és tanulságos látvány. A javaslat pártolói egységesebb képet nyújtanak. A szabadelvű párt pártkérdéssé tette az ügyet s a kilépetteken s néhány pápista papon kívül a javaslat mellé sorakozott. A nemzeti pártból néhány erősebb liberális tag. a függetlenségi anyapártból a. nagy többség, az Eötvös-féle töredék teljes számban a kötelező polgári házasság mellett foglal állást. Indokaik között a liberális álláspont, a jogegység, a nemzeti szempont s az állami jogfelségnek érdeke a fontosabbak. — A javaslat ellenzői tarka képet nyújtanak. E táborban együtt vannak a nyilt klerikálisok, a bujkáló ultramontánok a magok reverzálisaival, kiknek semmiféle polgári házasság nem kell; továbbá a párt érdekbői ellenző Ugronisták, s végre az Apponyisták, kiknek csak a kötelező polgári házasság nem kell. a fakultativot s eshetőleg a szükségbelit azonban hajlandók volnának megzavarni. Már maga ez a »pártkavarodás« is mutatja, mily mélyen bele vág ez a kérdés a politikába és vallásba. Különösen vallási szempontból mutat érdekes képet a ház. Az ultramontán pápisták és papjaik mind a javaslat ellen vannak, a liberális katholikusok többnyire mellette. A mi embereink, a prot. vallású honatyák, szintén megoszlanak pro et contra, de a többség pártolja a javaslatot. Az ellenzők jobbára s egész termeszetesen az ellenzék különböző árnyalatiból kerülnek ki; de a mi nagyon jellemző, a politikailag ellenzékiek közül, még a nemzetipártról is, többen a javaslat mellé állottak. Csak Horváth. Lajost és Horváth Gyulát említjük itt fel. A szabadelvű pártból kilépettek közül a Péchy Tamás ellenzékieskedése tűnik fel sokaknak. A nemzeti pártból a gróf Bethlen Gábor, Bánó József, Szentiványi Árpád s különösen a Kovács Albert, oppozicióját veszik rosz néven protestáns hitfeleink. Mi nem osztozunk ezekben a hibáztató nyilatkozatokban, melyek még a sajtóban is viszhangot adtak. Mi tiszteljük a meggyőződés és vélemény szabadságát s már ebből az elvből sem kárhoztatunk. De talán egyházi szempontból sem oly nagyon hibáztatandó az ő állásfoglalások, mint némelyek feltüntetik. Mi csak az oly erkölcsi léhaságot tartjuk elítélendőnek, mely gróf Gyürlty 18