Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-01 / 9. szám

talán később még megtudná azt, is hogy testi szerveinknek egyes szövetei csupán ezen nyomás alatt állnak elő: akkor sokkal szivesebben hallgatná azt, másfelől meg egész más világnézete volna a dolgok felöl. A természetrajz már a célosságban föltárná Istennek jóságát is. Maga az a tény, hogy az állatok bámulatos ösztönökkel vannak megáldva, mennyi sok szép reflexióra szolgáltathatna alkalmat, de tankönyveinkben nincs ebből csak egy mákszemnyi sem, pedig itt az egyes állatokról csak úgy nyerne egységes képet, ha legalább kiemelnénk a fajoknál azokat a sajátságokat, melyek épen jellegzetesek és a melyekből könnvü átszállni a teremtő jóságára. Igv az élet céljai szerint felmutatható különbségek — tudom magamról — soha nem enyésznek el, míg minden mesterséges összefoglalás kirepül a gyermek fejéből. Hogy a történet és a többi tárgy is mennyi anyagot szolgáltatna erre, azt nem is kell bizonyítani, hiszen a történelemnek, különösen pedig a magyar történelemnek végtelen sok eseménye önmagától is fohászt csal az ember lelkéből; az a sok küzdés és örökös remény mintha csak mutatná, hogy az Isten akit szeret megdorgálja, de mindig elé tárja azt is: »Ne félj, mert én veled vagyok*. Az kétségtelen tény, hogy ezt elmulasztottuk és ezzel lehetővé tettük azt. hogy midőn a gyermek az iskolából kikerül, rabjává lesz oly magyarázatnak, mely a valóságot megsem közelíti, vagy ha tovább folytatja tanulmányait, megszokja, hogy Istent csak a bibliában keressen, a tudományi pedig és vele a gyakorlati életet is tekintse ügy, mint a minek semmi köze a valláshoz, mint ezt napjainkban szomorúan kell tapasztalnunk. Ha azonban ilyen törekvések nincsenek is, megnyugtató lehetne az a körülmény, hogy iskoláink felekezetiek, tehát ezekben, ha a hittudat erősítésére nern használtatnak is fel a tanított tárgyak, de talán gyengítésére sem. A dolog azonban nem mindenütt van így, sőt éppen az oly helyeken, hol legtöbb szüksége volna az embernek a vallás támogatására a sok csábítással szemben, mint pl. a fővárosban, ott épen községiek az iskolák. Ha már most ezekben nem nyílik tér a vallásos világnézet alakítására, önként következik, hogy itt a szoros értelemben vett vallástanításnak kellene olyan erős hitet adni, a mely ne alkudjék meg mással, csak azzal, melyet hittudata sem kárhoztat. De ha felteszszük a kérdést, hogy vájjon alkalmas-e jelenleg használt módszerünk erre, tagadó választ kell adnunk. Én ugyanis határozottan állíthatom, hogy vallás-tanításunk, ha látszólag haladt is valamit a reformáció óta, tényleg a változott körülményekhez képest sikertelenebb, mint volt a régi. Nem mondom én, hogy most nem tanítunk többet, és hogy az egyes előadások talán nem haladtak paedagogiai szempontok szerint előbbre, de azt már határozottan mondhatom, hogy maga a rendszer egy tévedésen alapszik, mely a régi rendszerekben a körülmények által pótolva volt. Tekintsük meg u. i. milyen a mi módszerünk. Vallás-tanításunk feloszlik három fokra: előkészítő, történeti és katekismusi fokra. Ha közelebbről szemügyre veszszük az előkészítő fokon használt, beszéd és értelem gyakorlatokhoz hasonló vallásos beszélgetéseket, látni fogjuk, hogy azokban a gyermek megkapja azon alapköveket, melyekből felépül a dogmatika,. erkölcstan. Vagy még néha az egyház történelemnek is tisztázva van ebben egy némely gondolata. Szóval ez az »Isten-ismertetés* ugyan az a vallás tanbeli részére, ami a beszéd és értelemgyakorlat a többi tudományra nézve. Ha most már a vallásnak pusztán csak az értelem megvilágításából kellene állani, akkor kétségkívül ez elegendő lenne, csakhogy a dolog úgy áll, hogy ez a tanbeli rész nem egyéb mint szavakba foglalása azon érzelmi követelményeknek, melyek lelkünk mélyén honolnak: tehát hitet akkor támasztunk az illetőkben, ha ilyen érzelmi követelmények állnak elő lelkükben, melyek őket közösségbe hozzá Istennel. Miután tehát a hitnél ez a közösség érzet az alap, melyből a dogmatika tételei szinte abstraháltatni látszanak, azért úgy tetszik nekem, hogy az előkészítés el van hibázva, mivel az csak a tanbeli részre, de nem magára az alapul szolgáló érzelemre segíti a növendéket. Vásárhelyi J. TÁRCZ A. A vallások osztályozásának kérdése. (Folytatás.) Sokan alapított és lett vallást különbözteinek meg és az osztályozásnak ez a módja még meg is állaná helyét, ha ki tudnók mutatni, hogy egyik vallás alapíttatott, a másik pedig lett. Úgyde csak kevésnek ismerjük alapítóját s bizonyosan igaztalanságot követnénk el, ba a kevés kivétellel a többit mind lett vallásnak nyilvánítanék. Egyébként is a vallás nem úgy nő, mint a fü, mert vallásos alanyt igényel, embert, ki ha a maga vallásos érzelmeit mások szívébe is átplántálhatja, azonnal vallásalapítóvá lesz. Igy állott elő még a schamanismus is, csak épen az első schaman nevét nem ismerjük és így akármelyik vallás. Tehát nem lényeges az a kérdés, hogy valamely vallás alapíttatott-e, vagy lett, de lényeges egy másik, t. i. hogy az illető vallás, illetve vallásos nyilatkozat mennyiben felel meg az eszmének és mennyiben felelhet meg a jövőben ! ? Van olyan osztályozás is, mely a vallásos irodalom kérdésén épült fel, következőleg a szerint osztályozza a vallásokat, a mint szent könyvük van, vagy nincs és így nagyon általános. Az ev. prot. keresztyénség (mint neve mutatja) alaki fóelva szerint az igaz keresztyénit a szentírásból ismerjük meg, de e főelv a római kath. egyház nézetével áll szemben, mely a szentíráson kívül más iratoknak, sőt a szájhagyományoknak is szabályozó tekintélyt tulajdonít. Tegyük fel, hogy hiányzik a szentírás, tehát az a fundamentum, melyre a reformáció tömör épületének kövei rakódtak: vájjon lehetett volna-e és lehetne vallástisztításról szó? Erre a kérdésre először azt felelhetjük, hogy a reformáció nem az egész újszövetségen, hanem annak csak egy bizonyos részén épült fel, azon, mely Jézus szellemét a leghívebben tükrözi vissza; másodszor, habár a reformátorok a szentiratokból látták is azt, hogy a keresz(t)énység eltért isteni alapítójától (ne mondjuk: meghamisíttatott), azért még nem abban a tényben kell keresnünk az indító okot, hanem a szív vallásos kegyességében,, mely tiltakozva utasította vissza azt, a mi épen a kegyességgel nem fért össze és mivel más látható alapja protestációjának a szentíráson kívül nem lehetett, mint szabályozó tekintélyre csupán arra támaszkodhatott. Azt mondja Kálvin, hogy »a hit egy jelentésű a bizalommal, mely inkább a szív, mint a fő, inkább az akarat, mint az értelem tulajdona*; Zwingli szerint is »a vallás nem beszéd, nem tudomány, hanem a szívben élő erő és gyakorlati életirány. A keresztyén élet az ártatlanságban áll: a keresztyén vallás pedig nem egyéb, mint erős remény Istenben a Krisztus által és ártatlan élet a Krisztus példájára, melyre az erőt Krisztustól nyerjük,* tehát a két hatalmas reformátor is mellettünk beszél, mert a mit mondanak, egy előbbi élet kegyes tudatából merítik támasz-