Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-01 / 9. szám

a szabad versenynek kitéve egy szegény, egy a megoldatlan feladatok ezerféle tömkelegében vergődő protesláns egyház, melyet alamizsnával segélyez az állam a nemzeti kultura érdekében tett szolgálataiért, addig az 1868. évi LIII. t.-cikk eltörlését nem tévedésnek, de bűnnek tartanám nemcsak a protestáns egyház, de a magyar nemzeti szellem irányában is. Vagy talán érdekében van az államnak a protestáns egyházat gyengíteni ? Hiszen elég reámutatnunk a mostani törvényhozási küzdelmekre. Alig hogy reá lépeti az állam a szabadelvű alkotások terére, mindjárt szembe találta magával az ósdi szellemet és hogyha győzedelmeskedni tud fölötte, azt csakis a protestáns gondolkozástól áthatott közvélemény erejének köszönheti. Pedig úgy mondják, ezen alkotásoktól függ egy szabadelvű Magyarország jövendője. És most már méltó eljárás lenne-e az állam részéről, ha bajban, vészben hűséges küzdő-segítő társát, a protestáns egyházat, mint kicsavart citromot eldobná magától s az interconfessionális törvényt eltörölve, ellensége martaléka gyanánt dobná oda. Mit szólna az ilyen morálhoz a történelem? De szinte hallani vélem az ellenvetést, hogy ez a törvény úgyis csak szentelt víz, hiszen nincsen büntető szankciója. Ha a szülő akarta, elkereszteltethette gyermekét, mint számtalan példa mutatta és szuronyos karhatalommal ugyan kinek jutna eszébe valakit egyik vagy másik felekezetbe kényszeríteni? Hát hiszen ezt józan észszel senki sem akarja. De ne feledjük, hogy az evangélium törvényeinek sincs karhatalmi szankciója, s mégis ki meri kétségbevonni örök érvényüket. Csak azért, mert egy törvénynek a végén nincs ott a börtön, vérpad, vagy bitófa, hát azt mindjárt töröljük el a liberalismus nevében? Csak azért, mert szabályozza a jogrendet, megmulatja a szülőknek, hogy gyermekeik vallásos neveltetését illetőleg mihez kell tartaniok magukat, s elejét veszi a családi életben előfordulandó viszálkodásoknak; csak azért, mert útját vágja annak az undok lélekhajszának, mely a megundorodott hívőket az atheizmusba kergetné bele, hát most egyszerre dobjuk el, mint magát lejárt valamit, hogy ezáltal aztán teljesüljön a sötétség táborának törekvése s néhány fellegekben járó elmének álma. Háromszázados sebeket kötözött be ez a törvény, sok vér, sok köny hullt el minden betűjéért, míg létre jöhetett. Nem félnek-e, akik bántani akarják, hogy fölkel sírjából a mult s reájuk dörgi: »Vissza, ez az én vérem gyümölcse, nem engedem bántani soha!« Gáspár István. A vegyes vallású szülők gyermekeinek vallása. Az 1868. LtlI. t-c. 12. §-ának megváltoztatása. Az 1868: LIII. t.-c. 12. §-ának megváltoztatása, mint tudjuk, a kormány egyházpolitikájának oly lényeges alkatrészét képezi, hogy a nélkül igéretét be nem válthatja, sőt maga elé kitűzőit egyik célját, hogy a felekezeti villongásoknak véget vessen, el nem érheti. Jól tudom, hogy protestáns hitfeleim között sokan vannak, kik ez utóbbi állítást nem imák alá velem együtt, de hát nézetem szerint, majd a jövő dönti el, hogy melyik felfogás a helyesebb. Minthogy én abban a meggyőződésben vagyok. hogy a jelzett törvény ma absolute tart. hatatlan és okvetetlenül mással kell helyettesíteni . már csak azért is elmondom e tárgy körüli néze-' teimet, hogy az ellenkező felfogások egymás mellé kerülvén, bekövetkezik az állítás: »contraria iuxta se posita clarius elucescunt«; és ha így a felfogások és nézetek egymással ellentétbe is állíttatnak, lehet remélni, hogy ezáltal az igazság helyes kinyomozásának teszünk szolgálatot. Ez utóbbi remény adta kezembe a tollat, midőn most az 1868: LIII. t.-c. 12. §-ának tarthatatlanságáról kívánok szólani. Mindenki tudja ma már, ha csak annak idejében fülét be nem fogta, ^ogy a mostani egyházpolitikai kérdéseknek kiinduló pontja az 1868: LIII. t.-c. 12. §-ának végrehajthatlansága volt és a kötelező polgári házasság behozatalának terve lett felvéve azzal a szándékkal, hogy a kath. klérus sérelmes viselkedése folytán végrehajthatlan 68-iki törvény megszüntetésével annyi amennyi rekompenzáció nyujtassék azoknak, kiknek ama törvény, ha végrehajtható lett volna, védelmet is nyújtott volna. Igy, és nem megfordítva történt a fejlemény, t. i. hogy az 1868: LIII. t.-c. 12. §-ának eltörlése rekompenzáció a kötelező polgári házasságért a római katholikus klérusnak. Ama törvény védelmet nyújtott a protestánsoknak, sérelmes volt a katholikusokra nézve — legalább úgy vélték — mindaddig, míg ki nem tűnt két dolog t. i. hogy e declarativ törvény sanctiója csupán a hívek és méginkább a lelkészek jóakaratában, de semmi más egyébben nem volt; továbbá, hogy a törvény végrehajtása a modern technika legújabb vívmánya gyanánt tekinthető gyorsasággal előrántott dogmába ütközik a katholikus részről. Tény ugyan, hogy ha 1868-ban sanctióval látják el a törvényt, ma a világ egy dogmával szegényebb, de mint történni szokott, hazánk politikai és társadalmi helyzete nyugodtabb. De hát a multat visszaidézni nem lehet és ma