Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-01 / 9. szám

már a törvény épp oly kevés hatálylyal rendelkezik a vegyes házasságból származott gyermekek vallására nézve — eltekintve a reversalis beperelhetlenségétől — mintha nem is rendelkeznék. A szülék ott kereszteltethetik, abban a vallásban neveitelhetik gyermeiket, a hol és a melyben akarják: azaz más szóval, jelenben az 1868: LIII. t.-c. 12. §-a írott malaszt és jóformán nem egyéb, mint a szülék azon »szabad« rendelkezésének biztosítása, melyet a lelkész dirigálhat, ha a szülékre némi befolyása van. Az a törvény a végrehajtást biztosító záradék nélkül alig nyújt többet a semminél. És én nem is hiszem, hogy akadna csak egy protestáns ember, ki azt mai alakjában fentartani kívánná. Tudom, hogy azt mondják sokan, hogy fentartandó a törvény és végrehajtását biztosítani kell. Hát ez igen szép, de — ki merem mondani — kissé naiv felfogás. Különben, mivel a biztosításra nézve különböző vélemények vannak, hát lássuk ezeket és azután ítéljünk. Hát biztosítani kell a végrehajtást oly tormán — mondják némelyek — hogy erős büntetést kell a megszegőkre törvényben kiszabni. Pedig ha ez érne valamit, vagy egyáltalában lehető volna, akkor ma nem állanánk olt, hol állunk. Hiszen a hires februári rendelet megadta a törvényhez a sanctiót, de Yiiába, mert a kath. klérus a dogmára appellált. Hogy itt csak rendeletről van szó, az a dolgon mit sem változtat, mert ha. olyformában keletkezik, mint ez a februári rendelet, épp úgy végrehajtható, végre is hajtandó, mert legis vicém obtinet: mint maga a törvény. Ha törvényt hoznánk, még az sem változtatná meg a, kath. dogmát, már pedig ilt nem az a kérdés, hogy törvényben, vagy törvénypótló rendeletben történik-e a lex imperfecta végrehajtása iránti intézkedés, hanem, hogy egyáltalában végrehajtható-e az vagy nem. Az pedig ma már kétségtelen, hogy mivel e törvény végrehajtásában directe vagy indirecte a kath. lelkész szolgálata igénybe vétetik, a kath. lelkész pedig hitelve ellen cselekednék, ha a törvény végrehajtásához segédkezet nyújtana: a dogma folytán ama törvény bármily erős, bármily alakban megszabott büntetéssel sem volna biztosítva. Sőt a ma fennálló viszonyok között — sajnos ugyan, hogy Róma a dogmatizálásba belement — épen nekünk protestánsoknak, kik a lelkiismeret szabadságát hordjuk büszkén zászlónkon, nem lehet, nem szabad elveink megtagadásával a lelkiismereti kényszer statuálására törekednünk. Hiszen ha ránk parancsolna az állam, hogy a bábák kereszlelését mi ev. református vallású protestánsok ismerjük el érvényesnek: nem engedelmeskednénk, mint nem engedelmeskedtünk a múltban, mert ez dogma kérdése és ebbe semmi beleszólása az állami fenhatóságnak. De talán az egyszerű büntető határozatok mellőzésével is van út és mód e törvény érvényben tartására? Neves emberek mondják, hogy igen és pedig felettébb egyszerű t. i. a törvény megmarad úgy a mint van; lelkésznek az elkeresztelés vagy más vallásban nevelés esetében semmi beleszólása, hanem igen is a szülék kereskedhetnek, ha magukat az 1868: LIII t.-c. 12. §-a adta jogukban sértve érzik. Röviden e csodálatos panacae: »a szülék actorsága« neve alatt jelezhető. Nézetem szerint ez a felfogás, ha őszinte, még naivabb mint a másik; ha pedig olyan formán mondatik, hogy a ki mondja, meg van győződve sikertelenségéről: alig lehet a megtévesztési szándék gondolatától eltekinteni. Ha a törvény absolute végrehajtható, akkor annak érvényessége szempontjából mi különbséget sem tesz az actor személye és ez csak a subtilitas kérdése, hogy lelkész ne civódjék, hanem a szüle joggal követelheti vissza saját egyháza számára gyermekét. Csakhogy épen ott van a bökkenő, hogy a szülének ezen jogát is biztosítani kell ám, mert mit érne a szülének, hogy ő perelhet gyermeke vallásáért, de a törvény, mely neki jogot ad, végre nem hajtható. Hogy pedig a törvény absolute végrehajthatlan, az a fentebbiekből már önként következik. Nem az itt a kérdés, hogy ki perel, a szüle panaszol-e vagy a lelkész, hanem hogy egyáltalában kényszeríthető-e az a plébánus, ki a gyermeket anyakönyvelte, a kivonat áttételére avagy pedig nem. Hiszen az állam, mint ilyen és az állam közegei nem felekezeti színezetűek, még sem voltak képesek odahatni, hogy az anyakönyvi kivonatot az 1868: LIII. 12. §. szerint illetékes lelkész részére közvetíthették, mert a megkeresztelt gyermeknek más egyház részére való önként átengedése kath. felfogás szerint — akár állami közeg, akár szüle, akár a más felekezet lelkésze követelhetje is azt — dogmába ülköző dolog és egy egyház szolgájától sem lehet, azt követelni, hogy egyháza hitelveivel ellentétbe jöjjön s .azokat megszegje. A szülék actorsága tehát csak akkor segítene, de akkor is gyengén, a bajon, ha a törvény az ő érdekükben végre volna hajtható; de ha az ő érdekükben ez megtörténhetnék, akkor semmi sem állana útját annak, hogy csak egyszerűen sanctióval láttassék el a törvény, mert már az csak nem tenne különbséget, hogy állami közeg, vagy szüle juttatj a az illetékes felekezeti lelkészhez a kivonatot, avagy pedig ez a sok utánjárást elkerülendő, maga kéri azt. Minthogy a törvény absolute végrehajthatatlan, a perlekedő szüle épp oly kevéssé érne célt, mint n*