Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-15 / 7. szám

fordítások létesítésére törekedtek. A negyvenes években Vinet buzdítására több svájci theologus a zsoltárokat és az új-testamentumot adta ki új fordításban. E fordítást általános tetszéssel fogadták. Miután azonban az eddigi fordításoktól eltérőleg a fejezetek és versek beosztásánál egészen új eljárást követett, az olvasók hidegen fogadták, és valószínűleg ez egyik oka annak, hogy e fordítást általánosan soha nem használták. Oltramare tanár, genfi theologus egészen új fordításban szintén kiadta a bibliát. Ezen teljes fordításon kívül megjelentek a bibliai egyes könyvei különböző fordítóktól. így pl. Mestrel A. zsoltárfordítása francia Svájcban általános elterjedésnek örvendett. Nagy sikert aratott a müveit körökben Sccond genfi tanárnak 1885—1886-ban megjelent fordítása előkelő és folyékony nyelvezetével. Hogy vájjon mennyire felelt meg e fordítás az eredeti szövegnek, arról nem szólunk; de tény az, hogy különösen az ifjabb lelkészek mindenütt szívesen fogadták, sőt Bersier hires párisi lelkész gyakran ebből választá textusait. A mi a fejezeteknek és különösen a verseknek beosztását illeti, lényegesen eltér Osterwald és Martin fordításaitól, melyek e tekintetben tudvalevőleg teljesen egyeznek Luther fordításával. Second tehát a versbeosztást megváltoztatta. És bármennyire elismerte is a szakértő sajtó az ő kiváló érdemeit, mégis — úgylátszik — fordítása nem minden tekintetben felelt meg a követelményeknek. A »Semaine Beligieuse«, »Journal Religieux*, »Témoignage«, »Chrétien Evangélique«, »EvangiIe et Liberté« és több más tudományos folyóirat alaposan tárgyalta e kérdést. Úgy az államegyház, mint a szabadegyház zsinatain egyre jobban érezték egy új revíziónak szükségét, a mely munkában való részvételre felszólították a lutheránus zsinatot is. A mult évi október havában La Rochelle-ben tartott zsinaton épen a revízió kérdése képezte a legfontosabb- tárgyat. Vermeil Fr. a bibliatársulat volt titkára alapos, áttekinthető tudósítást adott erről. Már három előbb tartott zsinathoz nyújtottak be teljesen kész terveket, de ezek ismét visszaküldettek a bizottsághoz. Ezen újabb, 1886 óta működő bizottság tagjai a legkülönbözőbb irányú theologusok voltak, köztük a positiv irányú Bersier, Francziaország legkitűnőbb egyházi szónoka. Képviselve voltak itt a lutheránusok, reformátusok, wallonok, az államegyház, szabadegyház, a francia svájciak, hollandok s belgák. Malter A. lutheránus tanárnak jutott ama fáradságos feladat, hogy a felmerült óhajokat és kívánalmakat tekintetbe vegye, és a mennyiben ezek jogosak és helyesek, azoknak érvényt szerezzen. E terhes munkában nagy segítségére voltak Monod W. és Stapfer E. párisi lelkészek. Ők hárman terjesztették azután a kész munkát a La rochelle-i zsinat elé jóváhagyás végett. Az egész munkán látszott, hogy a revízió alapos és mélyreható volt. Tekintettel voltak a variansokra, a különféle széljegyzetekre, az eltérő versbeosztásokra, punktációkra; az elavult kifejezéseket megfelelőbbekkel helyetesítették, az irályt simították, szóval tekintettel voltak mindenre, a mi csak egy jó biblia fordításánál kell. hogy figyelembe vétessék. A bizottság azután engedélyt kért a zsinattól az új-testamentom kiadására. De ez ellen a konzervativek hevesen felszólaltak. Szerintük a revízió nagyon is radikális, előttük veszedelmesnek látszott ilyen erős és feltűnő változásokon átment bibliát a gyülekezetek kezébe adni s igen könnyen megeshetik, hogy egyesek hite ily módon ferde irányt vesz stb. Hosszas vita után megállapodott a zsinat abban, hogy a bizottság tetszésére bízza, hogy saját felelősségére kinyomassa és kiadja az új-testamentomot. És rövid idő alatt ez meg is történik. Elismeréssel kell lennünk a franciaországi protestánsok amaz előrelátása és eszélyessége iránt, mely nem engedte, hogy ily fontos dolog felett elhirtelenkedett határozat hozassék. Vájjon a mi bibliareviziónk mikor jut odáig, hogy használatba vétele egyházhatósági intézkedés alá kerüljön?! Müller Lajos. RÉGISÉGEK. Alvinczi Péter, a kassai magyar pap. (Folytatás.) VII. A béke-alkudozások. A fejedelem papi vigasztalást keres és magához hívja Alvinczit. A nikolsburgi béke 1621. jan. 1 Gróf Thurzó Imre halála. Temetésére követül és Tokajért alkudozni Maghi s Alvinczi küldetik. A béke-tárgyalások a szó teljes értelmében alkudozásokká váltak. Nagy lelki erő kellett hozzá, hogy Bethlen annyi eredményt is kitudjon vívni a nemzetnek, a menynyit környezete dacára kivívott. Elkeseredésének eleven kifejezése Alvinczi Péterhez 1621. nov. 24. ugyancsak Magyar-Bródból írott levele. A lehangolt fejedelem érezte nemcsak a hü tanácsos, hanem a vallásos vigasztal ásnak hiányát is. »Mi uram fejenként ebben az idegen országban papok nélkül vagyunk; bocsássa meg Isten, mint valami oktalan állatok.« A mely ifjú embert, Alvinczi küldött, három hét múlva, betegsége miatt el kelle bocsátani. Érsek-Ujvárból hozatott egyet; mert Morvában nem talált (kálvinista) papot, »ki pápista, ki luteránus.« Azt hitte karácsonyra Kassára mehet; de a béketárgyalás húzódott s hogy a németek gyomrát megimelyítse tatárokat hozat, de hogy az Alvincziék »háládatlan országát kártételektől a Fátrán és a Tiszántúl oltalmazza« a szolnoki hídra (törökterületre) hozatja őket. De ha karácsonyig meg lenne is a béke, fél hogy a tótok közt reked és (lelki) tanító nélkül lesz az ünnepen. Szeretettel inti Alvinczit, jöjjön fel hozzá az ünnepre, maga mellé vévén egy jó tanítót (ki Alvinczinek segítene) a Tisza mellől, vagy Gelejit vigye magával. A kassai kamara gondoskoskodjék fogatokról Trencsénig, onnan saját lován viteti őket. Szeretné »ha az tractának (béketárgyalásnak) végbemeneteli előtt érkezhetnék« hozzá, »mivel a vármegyék követi csaknem mindnyájan németek, szintén annyit kell veszekednie velők, mint az ellenséggel, ha nem többet. Ha pedig Alvinezinak a fölmenetelhez nem lenne kedve, vagy