Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-15 / 7. szám

állami egységes és minden honpolgárra valláskülönbség nélkül alkalmazandó jogszabályok uralma alá helyeztessék. Kétségtelen, hogy a házasság, mint valláserkölcsi intézmény is kiváló fontossággal bir, hogy a házasságnak, mint valláserkölcsi intézménynek gondozása az egyházak feladatát képezi s hogy a valláserkölcsi érzés istápolása az államra nézve nem lehet közönyös. De ebből nem az következik, hogy az állam a jogi intézmény szabályozása tárgyában őt kétségtelenül megillető jogát ne érvényesítse, hogy e jogával karöltve járó fontos kötelességének teljesítését elmulaszsza; hanem csak az következik, hogy a házasságnak, mint jogi intézménynek az állami céloknak megfelelő, egységes és a hitfelekezeti szempontoktól eltekintő önálló szabályozása mellett, az egyházak jelzett feladatának teljesítése elé ne csak akadályokat ne gördítsen, hanem a mennyiben az állami jogrend követelményei megengedik, az egyházaknak a házasság mint valláserkölcsi intézmény ápolása körüli üdvös törekvéseit tőle telhetőleg támogassa és előmozdítsa. Ha elvont szempontból kiindulva is a fentebbi eredményre jutunk, akkor a hazai konkrét viszonyokat tekintve a házasság állami, egységes szabályozását még inkább mellőzhetlennek kell tekintenünk. A jogtörténelmi fejlődés eredményeként jelenleg nálunk hitfelekezetek szerint különböző, részben egyházi, részben állami anyagi és alaki jogszabályok vannak hatályban. A bíráskodást, házassági ügyekben részben egyházi, részben állami bíróságok gyakorolják Ennek a jogtörténelmi fejlődésnek alapja nálunk is az, a mi a művelt keresztény államokban a házassági jogfejlődésnek alapját képezi A középkor művelt keresztyén államainak jellegét a keresztyén katholikus vallásnak akkor még kizárólagos uralma adta meg. A keresztyén katholikus vallásnak hitelvei és tanai az akkori viszonyok közepette döntő befolyást gyakoroltak általában véve is az állami intézmények fejlődésére. Igen természetes tehát, hogy akkor a katholikus egyház elöntő befolyása alatt álló államokban, melyekben a házassági jog állami szabályozásának semmi szüksége nem forgott fenn, a kizárólag uralkodó államvallás tanai a házasságjog terén feltétlenül érvényesültek. A keresztyén katholikus kánonjog e korszakban az állami jogrend alakulásának egyébként is bőséges kútforrásává vált; a házasságjog terén tehát természetesen teljes mérvben érvényesült. Az egyházi bíráskodás e korszakban a tisztán polgári bíráskodás köréből is széles hatáskört tudott magához ragadni. Nem csoda tehát, ha a házassági jog terén feltétlen és kizárólagos uralmat vívott ki magának. Igy volt ez Európa minden keresztyén államában, így volt nálunk is. Első királyainknak. Szt-lstvánnak, Szt-Lászlónak, Kálmán királynak azon törvényei, a melyek a magyar törvénytárban olvashatók s melyek jelentékeny részben egyházi zsinatok végzeményeinek s külföldi keresztyén államok törvényeinek, jelesen a frank királyok kapituláréinak, mint jó részben szintén egyházi jogforrásokra visszavezethető jogszabályoknak átvételét tartalmazzák, megérthetővé teszik és a törvénytárunkban található e korbeli törvényeknek hosszú sorozata kétségtelenül mutatja azt, hogy a többi keresztyén államok törvényeinek behatásásától törvényhozásunk el nem zárkózva, az akkori kor követelményeinek teljesen megfelelő álláspontot foglalt el akkor, midőn a házassági ügyekben a katholikus kánonjog szabályait emelte érvényre és a házassági ügyeket az egyházi bíráskodás hatáskörébe utalta. Addig, míg a keresztyén katholikus vallás kizárólagos uralmát tényleg fentartotta. ez a jogállapot visszásságot egyáltalán nem idézett elő. A mint azonban a reformáció tért foglalt, meg lön ingatva az az alap, a melyen a keresztyén katholikus vallás házasságjogának kizárólagos uralma s a keresztyén katholikus egyházi bíráskodás kizárólagossága nyugodott. A fokozatos fejlődés történelmi mozzanatainak kifejtését feladatunk körén kívül esőnek tartva, elégnek tartjuk rámutatni az általában ismert és a törvényjavaslat kimerítő indokolásában részletesen ecsetelt jelenlegi állapotra. Ma nálunk vallásfelekezetek szerint különböző, részint, egyházi, részint állami anyagi házassági jogszabályok s részben az egyes vallásfelekezeteknek egymástól eltérő eljárási szabályai, részben megfelelő törvényhozási szabályozás hiányában nem eléggé szilárd birói gyakorlaton alapuló állami eljárási szabályok vannak hatályban. Házassági ügyekben a különböző felekezeteknek egyházi bíróságai és az állami bíróságok egymás mellett vannak hivatva eljárni. Általánosan tudva van. hogy minő viszszás tényleges állapotok teremtettek, minő bonyodalmakat szültek az egymás mellett hatályban levő ezek a különböző házasságjogi szabályok s azoknak különböző részben állami, részben egyházi bíróságok által való alkalmazása, különösen kapcsolatban az 1868: XLVIII. t.-c. 1. §-ánnk és az 1868: L1I1. t.-c. 8. §-ának ama rendelkezéseivel, mely szerint a házassági kötelék érvényességét és az ideiglenes elválást, vagy a végképi felbontást tárgyazó vegyes házassági perekben mindenik félre nézve egyedül saját illetékes bíróságának az illető fél saját hitelvei alapján hozott jogerejű ítélete kötelező és az áttörtnek az áttérés utáni minden cselekményei azon egyház tanai szerint ítélendők meg, a melybe áttért. Különösen bőséges kút forrását képezi a házassági jog terén létező nagymérvű bonyodalmaknak és kirívó visszásságoknak a fent idézett törvénycikkel kapcsolatban az, hogy míg a katholikus kánonjog szabályai szerint a házasság felbonthatatlan, addig a többi felekezetekre érvényben levő, bár a bontási okokra nézve egymástól lényegesen eltérő jogszabályok szerint a házasság felbontható. A katholikus kánonjog nem csak a katholikusok között létrejött házasságot tekinti felbonthatatlannak, hanem ezen egyházi jog álláspontja szerint a katholikus és nem katholikus házasfelek között létrejött házasság, úgyszintén az a házasság is, a mely nem katholikus keresztyén férfi és nő között érvényesen létrejött, felbonthatatlan és akkor is fennállónak tekintendő, ha azt az illetékes egyházi, vagy világi bíróságok jogérvényes ítélettel felbontották. Ez képezi alapját a katholikus kánonjog sajátlagos bontóakadálynak, mely »impedimentum chatholicismi* név alatt ismeretes s melynek egyik visszás folyománya az, hogy az egyik biróság jogerős ítélete szerint házassági kötelékben többé nem álló egyénnek újabb házasságát, a szintén állami hatályú bíráskodási joggal felruházott, de a katholikus kánonjog szabályai szerint ítélkező katholikus egyházi bíróságok semmisnek tekintik. Ez az a merev szirt, a melyen különböző vallásfelekezetek házassági jogának igazságos egyeztetésére irányuló minden törekvésnek hajótörést kell szenvedni. .Ez a ledönthetetlen válaszfal, ez a kiegyenlíthetlen ellentét szüli leginkább azt a nagymérvű visszásságot, melyet mai házasságjogunk felmutat, hogy a vegyes házasság az egyik házastársra nézve felbon tátik, a másik házastársra nézve pedig a kötelék fenmarad. A törvényjavaslat indokolása által híven ecsetelt tarthatatlan helyzet, a házasságjogunk terén fennálló bo-U*