Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-12 / 2. szám

nus, TremelUus és Boguin helvét hitvallású tudósokkal tölté be az egyetemi tanszékeket s bevitte birtokaiba a genfi egyházi szervezetet is. Az ő rendeletére készítették 1562-ben Olevianus Gáspár és Ursinus Zakariás a Heidelbergi Katekhizmust, mely nálunk is bevétetett symbolikus könyvül. Fia, VI. Lajos választó épen olyan ellensége lett a kálvinizmusnak, a minő barátja volt annak az ő atyja. János Kázmér alatt 1584-től, ismét a kálvinizmus jutott uralomra. Ennek utódai, IV. és V. Frigyes alatt aranykorát érte a heidelbergi egyetem, hogy a fehérhegyi csata után, 1622. csakhamar ismét enyészet szélére jusson. E rövid aranykorban Pareus Dávid, Tossanus Pál, Scultetus Ábrahám, Sóim, Periscus, Stenius Gruterus, Melissus tanárok tündököltek a heidelbergi egyetemen.1 Ezek között Pareusnak igen nagy befolyása volt a magyar tanulókra, kik közül Bethlen Gábor fejedelem többeket taníttatott ott, mint ez a nevezett tudósnak a fejedelemhez intézett leveleiből kitetszik. Méltó, hogy e jeles magyarbarátról kissé bővebben szóljunk. Pareus Dávid 1534. december 30. Felső-Szilézíában, Frankensteinban született; atyja, Wangler János, ott tanácsos (ülnök) volt. Elsőben gyógyszerésznek, aztán cipésznek szánták s végre is — kemény mostoha anyja ellenére, — 1564 —1566-ig Melanchthon egy tanítványánál, Schilling Kristófnál tanult, Hirschbergen. Itt aztán német nevét (Wange = xapsta — xapeto?) Pareusra változtatta. Itt kedvelte meg a régi nyelveket és a versírást. Tanítóját innen az ambergi gimnáziumba követte. Innen Heidelbergbe ment 1562-ben az egyetemre. Theologiai tanulmányait befejezvén, 1571-ben schlettenbachi prédikátor lett Weisenburg mellett; aztán a heidelbergi pedagogiumban tanító. 1573-ban újra prédikátor lett Hemsbachban a Bergstrassén; de Lajos választó — mint kálvinistát elűzte 1576-ban. Most Kázmér János pfalz-gróf'hoz menekült — 111. Frigyes kisebbik fiához, ki előbb Oggersheimban, majd 1580-ban Witzingenben alkalmazta lelkészül. Kázmér János — mint unokaöcscsének, IV. Frigyesnek a gyámja — visszaállítván 111. Frigyes intézményeit, 1584-ben Heidelbergbe hivta Pareust, hol aztán haláláig — 38 éven át — lakott. Az első 14 év alatt, mint a Sapientia-Kollégium elöljárója, az egykori augusztinus kolostorban berendezett alamnium és semináriumban működött. Ugyanitt 1598-óta, mint a theologia tanára elsőben az ó-testamentom; 1603-óta, mint az uj-testamentom magyarázója és primarius professor. 1587-ben az úgynevezett neustadti Biblián dolgozott, mely a Luther-féle biblia-fordításnak ujabb adalékokkal, jegyzetekkel és fejezetfeliratokkal való kiadása volt. Ezért megtámadták a túlbuzgó lutheránus tbeologusok, különösen Andrea Jakab, mi csak a neustadti Biblia elterjedését mozdította elő. A sapientia-kollégiumból az egyetemre menvén át, 1598. munkássága tetőpontját érte el; sok külföldi, különösen magyarok, lengyelek, franciák és németalföldiek keresték felolvasásait és konviktusát, melyet a Várhegy alatt > Pareanum* név alatt rendezett be. Pareus tudori promóciója ünnepén, 1593-ban, a krippto-kálvinizmus miatt Szászországból kiűzött filippisták (Melanchthon Filep követői) s az ifjú IV. Frigyes választó is részt vett. E választó az 1594-iki birodalmi gyűlésen azon munkált, hogy a kálvinista és lutherista érdekeket s fejedelmeket kibékítve, a protestantizmust egy szilárd hatalommá tegyék Németországon. Fejedelme ezen irenikus (kibékítő) terveit 1 Szeremlei József »Közlemények a heidelbergi egyetem és könyvtára történetéből.* Sárospataki füzetek 1862. folyam 452— 567. lap. lehetőleg követte Pareus is, kit fejedelme már 1562-ben a fejedelmi konzistoriumba is fölvett. Ily irenikus tendenciájú több theologiai munkája. 1604-ben azon fáradozott, hogy a kálvinista tannak az ó-lutheri tannal való rokonságát bebizonyítsa. 1615-ben — V. Frigyes alatt — egy zsinatot óhajtott tartatni, melyet a protestantizmus egyesítése céljából az angol-, vagy a dán király hivott volna össze, s a melyen a német fejedelmek is megjelentek volna. E célból könyvet is irt,1

melyben az egyesülésre, a kiindulási alapul az ágostai konfessiót ajánlotta. Az egyesülésből semmi sem lett; a fehérhegyi csata elveszett (1620. november 8.) s 1621. január 29-ikén V. Frigyes pfalzi választóra kimondá II. Ferdinánd császár a birodalmi átkot: 1621. őszén bevonult bajor Miksa FelsŐPfalzba, a spanyol sereg Alsó-Pfalzba és Pareus 1621. szeptemberben Zweibrückenbe futott Amweilerbe. 1622. januárban már beteg volt és fiához vonta magát, ki Neustadtban (am Hardt) a kasimirium igazgatója volt. Itt egy végrendeletet tett, melyben hitéről is vallást teszen. Ebben elveti Krisztus testének mindenütt jelenvalóságát és annak szájjal való élvezését, reményét fejezi ki az egyház jövendőbeli egysége és győzedelme felett s fájdalmának ad kifejezést a Németalföldön és Németországon újra éledezni kezdő pelagianizmus felett. Végül Heidelbergben, az ő kedves »Pareanumában« óhajtván meghalni, felhasználta az utolsó harci szerencsét, melyben V. Frigyest gróf Mausfeld részesíté: visszatért Heidelbergbe. És itt 1622. julius 9-ikén. pünkösd első napján, a Szent-Lélekegyházban, a választó fejedelemmel s az egész közönséggel részt vett az urvacsorában s azután lefeküdt, hogy meghaljon. Meghalt, barátit s magát vigasztalva, 1622. junius 15-ikén.2 Ilyen ember volt Heidelbergben Alvinczi Péter tanára, mondhatni példányképei A miként Pareus a protestáns felekezetek kibékítésében és szoros uniójában látta a protestantizmus biztosságát Németországon: épen ugy a magyar protestáns felekezetek egyesülésében látta a legbiztosabb védfalat a katholicizmussal szemben Alvinczi Péter is, és ennek létesítésén fáradozott a maga körében, s ebben látta a magyar nemzet biztosságának erös várát is. Azon szives viszonyból, melyben Pareus és Alvinczi későbben is állottak, lehet következtetnünk, hogy Alvinczi Pareusnak jó indulatában részesült és hihetőleg az ő »Pareanumában« lakott Heidelbergben, több magyar társával együtt. A közöttük ekkor fennállott szives viszonyra Pareus még 1611-ben is hivatkozik.3 Pareus ugyanis a magyar tanulókat kiválóan szerette; értekezéseiket, (1599—1609) — habár kivonatosan is — a más nemzetbeliekével együtt, kiadta. Egy kiadványában, mely »Dávid is Parei collegiorum theologicorum . . . decuria una . . . Heidelbergae . . . 1611címet visel, egyenesen a magyarországi orthodox egyházak espereseinek és pásztorainak van ajánlva. E könyvben az Alvinczi Péter értekezése ezen címet viseli: De bonis operibus. Elsőben is indokolja, hogy miért értekezik e tárgyról. Elmondja nevezetesen, hogy előtte legközelebbről, 1601. január 24-ikén, Thuri György De lege Dei értekezett. Minthogy pedig az Isten törvénye 1 Pareus idézett műve eme címet viseli: Irenikum sive de unione et synodo evangelicorum concilianda, liber votivus paci eclesiae et desideriis pacificorum dicatus. Heidelberg, 1615. Németül kijött Frankfurtban ugyanakkor. 4-rét. 2 Henke: lieal-Éncyklopedie für protestantische Theologie und Kircbe, von dr. Herzog. 103—108. lapig. 8 Emerici Katona Ujfalvini »Tractatus de patrum auctoritate* előszavában. 4 Ez a könyv a sárospataki ev. ref. főiskola könyvtárában feltalálható.