Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-17 / 33. szám

nénk arra, hogy a katechizmusokból szerzett tudás ne csak az emlékezet lomtárát gazdagítsa, hanem a szív és akarat rugójává, az élet iránytűjévé legyen. A népiskolai vallástanítás a konfirmációval nyer befejezést. Hazánkban általános szokás, hogy a népiskolát, elhagyó és felsőbb intézetekbe nem lépő gyermekek 12 éves korukban konfirmáltatnak. Egyházi törvényeink is a 12-ik évet jelölik meg a konfirmáció idejének minimumául. Jól tudom, hogy nagyon sok ok szól eme megcsontosodott és az egyházi törvény által is helybehagyott szokás mellett, de az is bizonyos, hogy nagyon kevés gyermek éri még el a 12-ik évben azt az érettségi fokot, hogy hitéről, meg­győződéséről önállőlag vallást tegyen; pedig ebben állana a konfirmáció lényege. Külföldön 15, 16 sőt 18 éves korukban részesülnek az ifjak konfirmációban és a leg­nagyobb gonddal folytatott népiskolai vallástanítás mellett is, a konfirmácio ünnepélyes aktusát félévi, sőt nem ritkán még ennél is több időre terjedő oktatás előzi meg. Mi ellenben elegendőnek tartjuk a húsvét és áldozó csütörtök közötti 40 napot az előkészítésre. Sőt sok helyen, az egy­házi törvények világos rendelkezése ellenére, az előkészí­tést még mai napig is nem a papok teljesítik. Ha már kénytelenek vagyunk gyermekeinket 12 éves korukban konfirmálni, pótoljuk, amennyire lehet, az érettség hiányát az előkészítés alaposságával. Terjeszszük ki leg­alább egy félesztendőre a konfirmációi oktatást. Összegez­zük, bővítgessük és egészítsük ki ez idő alatt a gyermeknek népiskolai pályája alatt szerzett vallásos ismereteit. Meleg kedélyt, vallásos lelkületet és theologiai szakképezettséget kiván a konfirmáció sikeres előkészítése: épen ezért vezes­sék ezt mindenütt a papok, mert ők birnak e munkára hivatással és amidőn ezt a legnagyobb lelkiismerettel telje­sítik, lelkipásztori működésük sikerének legbiztosabb alap­jait rakják le. És azután végezzük a gyermekek kikérde­zését és konfirmálását nyilvánosan, a gyülekezet jelenlété­ben minél nagyobb ünnepélylyel; a nyilvánosan végzett és részletekbe ható kikérdezés a gyülekezet tagjainak vallási ismeretét évről évre felújítja, a szokatlan ünnepé­lyesség pedig oly maradandó benyomást tesz a gyerme­kekre, hogy arról évek múlva is kellemes érzéssel emlé­kezik meg. Én hiszem, hogy ha tanítóink meggyőződéssel tanít­ják a vallás tárgyait, papjaink rendszeresítik a bibliai órákat és lelkiismeretes buzgósággal vezetik a konfirmációi oktatást: nem fog elmaradni az a megelevenítő lélek, mely népiskoláinkat újra az egyház veteményes kértéivé avatja fel. Marton Sándor. TÁRCZ A. A veszprémi reformált egyház múltja. (Folytatás.) Ötödik ellenvetés. Képtelenség volna, ha azon város­ban, melyben a püspöki szék Szent István király fundál­tatásától fogva fennáll, és a hol ama dicső Szent Imre herceg hamvai nyugosznak, ha ott és azon a helyen a helvétiai valláson levőknek isteni tiszteleti hely engedtetnék. Felelet. Hogy a veszprémi püspöki szék Szent István király által alapíttatott-e avagy nem ? a reformátusok annak igazságát, mint reájuk nem tartozót, nem vitatják; ha mindazonáltal igaz lesz is ezen püspöki széknek Szent István király által való alapíttatása, ez semmi következést sem von maga után, mivel az ő alapítványa és a folya­modók kérése között semmi ellenkezőt nem lehet észre­venni. annyival is inkább, hogy mind a két hitfelekezet 100 esztendőnél tovább egymás mellett fent is állott, de meg azért is, hogy mind Szent István király alapítványá­nak, mind a folyamodó reformátusok kérésének főtárgya az, hogy az Isten evangéliumának prédikáltatása terjesz­tessék. Ide járul még az is, hogyha Szent István királyt magát ezen fenforgó kérdésben biróvá tennék is, hogy ezen mondott és általa alapított városban a reformátusok érdemelnek-e istenitiszteletre való helyet, vagy a zsidók a J ézus Krisztusnak fel feszítői és tagadói, kik istenitiszte­letük gyakorlásában legkevésbbé sem háborgattattak: minden kérdésen kivül inkább a reformátusokra, mint a Szentháromságnak és az Ur Jézus Krisztusnak igaz tisz­telőire adná szavazatát. Hatodik ellenvetés. Minthogy 0 felségének a vallás dolgában olyan rendelete jött, hogy a hol a kérvényezők lakhelyéhez egy óra járásnyi földre vallásukon levő temp­lomok vannak, ott a könyörgök kérésüktől elüttessenek, már pedig Veszprémhez félórányira sincs Kádárta, Rátót, Vilmos, Szentkirály- Szabadja, sőt Felső-Örs is csak egy óra. Felelet. Midőn Veszprém városa az ő úrbéri perében a földes ur ellen azért panaszkodott, hogy marháinak nincs elég legelője: akkor az uraság azt állította, hogy a város ötezer darab marhájának elegendő és szélesen kiterjedő legelője van, melynek megmutatásával az ura­ságok nyertesek, a városiak ellenben vesztesekké lettek. Az a nagy, tágas marhajáró föld tehát, melyen ötezer darab öreg marha elegendőt ehetett s megfordulhatott, a mi kérésünk alkalmával hogyan szoríttatott ugy össze, hogy oly közel van Kádárta és Rátót, hogy nehezebb egyik város végéről a másikra menni, mint a megirt helységekbe? Itt több okokat is hozott fel az ekklézsia mentségül, nevezetesen, hogy az egy óra járásnyira eső templomok ügyében kiadott parancsolatot, a veszprémiek folyamodásuknak előbb történt beadásával megelőzték; de különben is a türelmi parancs, semmi kivételt nem tesz az egy óra járásnyi messzeségről, hanem csak azt rendeli, hogy a hol elegendő számmal és tehetséggel vannak a kérvényezők, a vallásgyakorlat megadattassék: már pedig folyamodók mind számra, mind tehetségre nézve alkalmasak, ugy a szükséges épületek elkészítésére, mint a prédikátor és mester eltartására.1 Ezen apológiából is látni való, hogy a róm. kath. klérus mily keresett fogásokkal avatkozott bele a vesz­prémi reformátusok kérvényébe, csakhogy szabad vallás­gyakorlatukat meghiúsítsa. A város református lakosai szívepedve várják azt a boldog órát, melyben ismét szabad lesz az Urnák házában imádni az Istent, csakhogy hitük, türelmük próbára volt kitéve még egy kevés ideig. Nem is biztak már sem a vármegyében, sem a helytartó­tanácsban. hanem minden reménységüket, a szabad szel­lemű, felvilágosult fejedelembe vetették, ehatározták tehát, hogy Tatay Imre újólag menjen fel Bécsbe, s ügyükben kihallgatásért esedezzék. A derék táblabíró engedve a közbizalom kívánal­mának, Bécsbe utazott, a hol kihallgatást nyervén 1782. október hó hó 1-én benyújtotta a veszprémi református egyháznak szabad vallásgyakorlatért esedező folyamod­ványát a felség kezeihez, és mint már egy alkalommal tevé, ez úttal sem mulasztá el, hogy fel ne jegyezze azon érdekes kihallgatás lefolyását, melyet ismét közlök én is szószerint. »Végrehajtatott-e már a vizsgálat tinálatok?* kérdé a felség. »Végrehajtatott Felséges Császár!* felelt 1 Tatay Imre feljegyzése a veszprémi ref. egyházmegye levél­tárában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom