Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-23 / 12. szám

Az idézett és hasonló röpiratokban bő anyagot találhat mindaz, a ki községében valláserkölcsi előadásokat akar tartani és rendezni. De bőséges anyagot nyújt maga a szentirás is, továbbá a magyar egyháztörténelem is, melynek köréből nap nap után ujabb részleteket hoz felszínre a történelmi buvárlat; végül a szőnyegen forgó egyház-politikai kérdések elvi természetű és vallásos vonatkozású elemei is alkalmas tárgyul szolgálhatnak vallásos összejöveteleink előadásaihoz. Egy szóval tárgy van elég; fő dolog az, hogy megkezdjük a munkát, melynek folyamában gyűjtendő tapasztalatok ujabb és ujabb tanácsot és tervet fognak nyújtani, mert gyakorlat teszi a mestert! Szepes-Béla. Weber Samu. ISKOLAÜGY. Az autonom felekezeti középiskolák régibb tantervei. Dr. Klamarik János: »A középiskolák ujabb szervezete« cimü munkájából. A midőn Mária Terézia királynőnk az iskolaügyet államilag rendezni kezdte, az autonom felekezeteknek annyi tantervük volt, a hány iskolájok. Amint egy kiváló, újításra és tervezésre hajlandó egyén külföldi tanulmányai után mint. tanár egy ily iskolához haza került, azonnal megadta az impulsust a rendszerbeli és tantervi reformokra, ugy hogy még ugyanazon iskola rendszere is folytonosan változott. Az aulonomikus szervezetnek nem is lehet hivatása, egyetemesen kötelező rendszereket alkotni s talán autonom felekezeteinknek nem is jutott volna soha eszökbe, általánosan kötelező tanrendszereket és tanterveket készíteni, ha a Ratio Educationis által teremtett helyzet őket erre nem kényszeríti. A Ratio Educationis, melyet Mária Terézia minden iskolára nézve kötelezőnek jelentett ki, fenyegette a protestánsok autonómiáját, de még inkább a protestáns szabad szellemet, sőt a szegényebb iskolák existentiáját is; nem csoda tehát, ha a Ratio Educationisnak magukat alávetni vonakodtak. A SZÍVÓS vonakodásra a szabadelvű II. József engedékenységet mutatott s 1789-ben felhívta a felekezeteket, hogy maguk Entwickelung Jesu von Dr. Willibald Beyschlag in Halle« stb. Ilyen alkalmas, szellemes és tanulságos eló'adások még ezek is: »Vortráge für das gebildete Publikum, herausgegeben von Berg, Diestel, Cosack, Disseldorf, Krummacher, Elberfeld. Verlag von R. L. Fridrichs.« Az egyes eló'adások cimei: »Schleiermachers Jugendleben von Professor Kosack. Das Leben der Seele im Traume von Róbert Berg. Die apostolische Synode zu Jerusalem von Hermán Krummacher. Bluts- und Geistesverwandte in der Welt und Kirchengeschichte von Dr, J. P. Zange. Göthe's Faust und Iphigenie. Zeugnisse für den Glauben v. Julius Düsseldorf. Das Tag- u. Nachtleben des menschlichen Geistes. Das Lebensbild Melanchtons von Emil Taube. Christus vor Pontio Pilato von Dr. Steinmeyer« stb. W. S. készítsenek maguknak tanterveket, természetesen kellő alkalmazkodással a kormány tanterveihez. A Ratiótól való menekülhetés hitében létesítették tehát azon tanrendszeri és tantervi kísérleteket, melyekkel az autonom felekezeteknél a múltban találkozunk, de a mely tervek csakis tervek maradtak, mert általánosan soha sem léptek életbe. Nem léptek életbe azért, mert az ily dolog ellenkezik az autonomia természetével. Centralisztikus kormány-szervezet csinálhat egyetemesen kötelező rendszereket vagy terveket, és pedig jókat, mert erejének bőségét egyik helyről átviheti a másik helyre, hol t. i. az erő gyöngébbnek mutatkozik, ami átlagos jót szülhet; de az autonomia csak példányképeket állíthat, t. i. szabad fejlődéssel kitűnő iskolákat ott, hol nagy erővel rendelkezik, példaadásul oly helyeknek, hol kisebb az erő. így is volt. A protestánsoknak voltak kitűnő iskoláik, melyek a többi nem kis számú gyönge iskoláknak vezérekül szolgáltak, de összes iskoláik egyenlők nem lehettek. Az autonom egyházegyetemeknek a legcsekélyebb tagja is törekedett arra, amit erejével elérhetett. Az ev. reformátusokat veszem például: iskoláik nemcsak hogy nem jártak el egyöntetűen, sőt rivalizáltak egymással tanrendszerük és tantervük különbözőségével (Debreczen, Sárospatak, Nagy-Enyed). Nemcsak a felekezet egyeteme volt autonom, hanem maguk az egyes hitközségek és iskolafentartók is autonom-módon jártak el. De még ugyanazon iskola sem maradt sokáig híve saját rendszerének, tantervének, mert a nagy versenyben nyugtalanul mindig magasabbra és magasabbra tört. Az autonom felekezeti középiskolák, tanterveiknek épen ezen szerfeletti különbözősége és ingadozása miatt, nem is voltak, nem is lehettek meghatározó befolyással állami tanterveink jelenlegi alakulására. Megfordítva volt a dolog; az autonom felekezeteknek — az ő folytonos protestatiójok mellett is, hogy t. i. az állami tantervet nem fogadják el, s azon hajlandóságuk mellett is, melylyel a protestántizmus emlői, a protestáns nyugat-európai nagy iskolák iránt viseltettek — mindig meg volt az a hazafias ösztönük, hogy osztozkodtak a nemzet többségének sorsában s többé-kevésbbé alkalmazkodtak az állami tantervek által teremtettt situatióhoz s igy az állami tantervek voltak az ő tanterveikre befolyással, mit megkönnyített azon összetalálkozás, hogy az állami tantervek sem tagadhatták meg a nyugati kultura befolyását. Nem tekintve bizonyos politikai és vallási momentumokat, melyek a szabad gondolkodás fejlődésével hovatovább mindinkább értéküket veszítették, tanügyünk fejlődésében két érdek állott tehát egymással szemben. Az állam érdeke és az autonomia érdeke. Az állam ellensége a gyönge iskoláknak, mert az iskola jót vagy rosszat, nemcsak az egyesnek és felekezetnek, hanem mindezek összességének, az álllamnak is adhat vagy okozhat. Az autonomia pedig minden, még leggyöngébb iskolájában is fennállásának támaszát látja. Ezt az ellentétet Mária Teréziától egész 1883-ig nem tudták kiegyeztetni. Pedig a megoldás igen egyszerű, miként azt megmutatta az 1883. évi XXX. törvénycikk 23*