Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-12-28 / 52. szám

Szeptember 25-ike a vallások egyesülése eszméjé­nek volt szentelve. Schaff Fülöp is beszélt, a ki most már a halottak között van. Azt mondá ő, ha már Wesley­nek, Topladynak, unitárius és római katholikus költőknek a hymnusait felveszszük énekeskönyveinkbe, mért ne tehet­nénk más engedményt is egymással szemben, hogy a gonosz legyőzésében sikeresebben munkálkodhassunk? A mit eddig elmondottam, mutatványul elégnek tar­tottam. A vallási parlament minden beszédéről kimerítő tudósítást adni nem célja Lapunknak. A ki bővebben érdeklődik iránta, megkaphatja a gyűlés jegyzőkönyvét, a mi egy vaskos kötetet fog alkotni. Akár sikerült a parlament, akár nem, annyi bizo­nyos, hogy az összehasonlító vallástudománynak hasznára volt. Tény továbbá, hogy ez a parlament nem volt egyéb, mint annak bebizonyítása, hogy Isten nem hagyta magát seholsem bizonyság nélkül. Balogh Elemér. IRODALOM. ** Dőre Márton és Józan Áron beszélgetései. Irta Papp Albert. 1893. nyomatott Ottinger Ede gyors­sajtóján, Nagykőrösön. 63 1., ára 10 kr. — Párbeszédes népies polémia. És pedig elég ügyes. Dőre Márton és .Józan Áron vitatkoznak benne a keresztyén vallás felett. Dőre makacs pápista, Józan erős és értelmes kálvinista. A hitvitázás a Józan győzelmével végződik. Józan bibliát ad a Dőre kezébe, ez szorgalmasan olvasgatja s ezen a közös alapon foly az eszmecsere s a capacitatio. A beszél­getés hangja, modora népies, néhol éles, de sehol sem pórias és nem illemsértő. Sorban traktálják a hagyomány, az úrvacsora, a papnőtlenség, a házasság, a pápaság, a mise, a szerzetesség, a szentek, Szűz Mária, a búcsú­járás, a képek, az utolsó kenet, a purgatórium, a gyó­nás stb. hitcikkeit és intézményeit. Nyomon járó. népies érvekkel, szilárd bibliai alapon, több helytt megkapó szellemességgel faggatja-gyóntatja Józan uram az ő Dőre szomszédját, mig az egészen kapitulál. — Szerencsés gondolat volt szerzőtől, hogy ily népies és épen párbeszé­des formát választott. A hitvitázás a társadalom alsóbb rétegeiben tényleg foly. Az időknek, a vallásos ébredésnek a jele ez is. A vallásos nevelőnek irányzásra, erősítésre és építésre kell használni ezt az alkalmat. Másfelől a hitálmosság és hitközöny egész rétegeken erőt vett. Ezt fel kell rázni. A dráva szabolcsi fiatal káplán megértette a kor intő szavát: jól szerkesztett beszélgetéseivel fegyvert adott a nép kezébe, melylvel hitét védelmezheti, a közö­nyösöket ébresztheti, a hithűséget és egyháziasságot erő­sítheti. A Józan Áron-féle értelmes keresztyénnek nem csavarja el eszét se a pápista, se a baptista lélekhálászat. A rendkívül olcsó és elég formás füzetet melegen ajánljuk a nép között való terjesztésre. ** A magyar szabadságharc történetéből. Gracza György díszes munkájából megjelent a második füzet. Folytatva van benne a március 15-diki dicső események leírása: hogyan állapították meg a tizenkét pontot, hogyan olvasta fel Petőfi a »Talpra magyar«-t, hogyan készült a szabadsajtó első terméke stb. Ezt a füzetet is érdekes és jól sikerült képek díszítik. Mindjárt a füzet elején ott van Jókai fiatalkori arcképe, melyet Vachott Imréé követ; a többi képek: a Landerer és Heckenast-nyomda 1848-ban, a pesti nemzeti szinház 1848-ban, Egressi Gábor, a Talpra magyar dallama, ugy a mint azt 1848. márc. 15-én Kálozdi János megkomponálta, a szabadsajtó első példá­nyának fölmutatása a nép előtt, a nemzeti muzeum előtti népgyűlés, Táncsics Mihály arcképe, egy 1.848-diki guny­kép: Kard és Czopf*. a »Talpra magyar« hatása c. nagy allegorikus kép, a budai helytartósági épület 1848-ban és végre az állam foglyok kiszabadítása. Végre van e füzetnek is külön melléklete: a közcsendi bizottmány első prokla­mációja a közönséghez, még pedig ugyanolyan papirosra és ugyanolyan betűkkel nyomatva, mint az eredeti. E füzet is, mint az előző, 30 kr.-ért kapható. A munkára elő is lehet fizetni: 6 füzetre (negyedév) 1 frt 80 krral, 12 füzetre 3 frt 60 krral, 24-re 7 frt 20 krral. Az előfizetési pénzek Lampel Róbert (Wodiáner F. és Fiai) könyvkiadőhivatalá­hoz, Budapesten. Andrássy-ut 21. sz. a. küldendők be. A kiadóhivatal minden hét gyűjtött példány után a 8-ikat tiszteletpéldánykép küldi. Kívánatra a tiszteletpéldány helyett annak bolti árát is megküldi a kiadó cég. ** A Garzó-féle Gyakorlati Bibliamagyarázatok szeptember—októberi füzetét a napokban kaptuk. Tar­talma : az apostolok cselekedeteiről irott könyv, melyet Gerok után Garzó Gyula gyomai lelkész magyaráz, a következő alcímek alatt: Az apostol pünkösti látogatása Jeruzsálemben. Pál elfogatása Jeruzsálemben. Az apostol önvédelme. A félbeszakasztott önvédelem. A megszégye­nült orgyilkosság. A kivonulás Jeruzsálemből. A magya­rázatok hitépítők és tanulságosak. A vallásos melegség­gel és erővel szerkesztett szakfolyóirat előfizetési ára egész évre 4 frt. ** Theologiai Ismeretek Tára. Zoványi Jenő theol. magántanárnak és kolozsvári lelkésznek dr. Antal Géza, Révész Kálmán és dr. Tüdős István közreműködé­sével szerkesztett hézagpótló müvéből a 111. füzet hagyta el a sajtót. Cikkei a »Böjt—Czeglédi István< közötti anyagot ölelik fel, az első füzet megjelenésekor általunk már ismertetett modorban. Tömören, de világosan, szabatos encyklopédiai rövidséggel vannak benne kidolgozva az egyes cikkek. Nagyobb cikkei: Chiliasmus, Christiologia Cisterciták, Coccejus, Coelibatus, Concordatumok, stb. Magyar vonatkozású cikkei is számosak s ezek kidolgo­zására különös gond van fordítva. Nevezetesebb magyar tárgvu közleményei: Brassai Sámuel, Brassóban a refor­máció, Brassói magyar ev. esperesség, Buchholtz György, Budai ref. zsinat, Budapesti ev. zsinat, Budapesti ref. zsinat, Bugyii conferentia, Carolina resolutio, Gomenius Ámos János, Cordatus Konrád, Czeglédi István stb. Az öt íves füzetekben megjelenő vállalat belső értéke füzet­ről-füzetre növekedik. A III. füzettel a kiadást is Zoványi vette át, ki igéri, hogy az ezutáni füzetek gyorsabban követik egymást. A f. év végéig belépő uj előfizetők az eddigi árért vagy 5 írtért kapják az egész munkát, a jövő évtől kezdve azonban csak 6 frttal lehet előfizetni, a bolti ár pedig ennél is magasabb lesz. Az egész mű 14—15 ötíves füzetből fog állani. Megrendelések a szerkesztő­kiadóhoz Kolozsvárra cimzendők. — A theol. ismeretek szerzéséhez és gyarapításához nélkülözh etlen munkát melegen ajánljuk a művelt közönség pártoló figyelmébe. ** A Pallas Nagy Lexikonának füzetes kiadásá­ból megjelent az 53., 5í. füzet, vagyis a IV. kötet 8. és 9. füzete, a Ciro és Collordo, illetve a Collot és Corpus

Next

/
Oldalképek
Tartalom