Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-12-07 / 49. szám

A temesvári püspökség. Pár évvel ezelőtt több izben volt szó a tiszántúli egyházkerület kettéválasztásáról s többen határozottan Szatmár-Németit jelölték ki, mint óhajtandó uj központot. Az eszme ma már legalább is szunyád, azonban kétségtelen, hogy rövid idő múlva ismét szóba kerülhet már csak azért is, mivel a tiszántúli kerület közel egy millióra menő lélekszámával, mely az összes reformátusok számának egy harmadát jóval felülhaladja, egyházi közigazgatás tekintetében a modern kor kívánalmainak épen nem felelhet meg. Engedjék meg nekem, hogy egy — nézetem szerint — legalább is megvitatásra érdemes véleményt kockáztassak azon óhajtásom kifejezésével, hogy a tiszántúli egyházkerület egykor biztosan bekövetkező megoszlásánál a székhely ne Szatmár-Németiben vagy más északkeleti városban, hanem Temesvárt legyen. Nem ismételem azokat az okokat, melyeket egy e lapban nemrég közzétett felszólalásomban kifejtettem arra vonatkozólag, mennyire szükséges volna az egyházi központokat nagyobb helyeken létesíteni s itt csak a tényleges helyzetből kivont érveket említem fel. Debreczen. a tiszántúli egyházkerület székhelye, legalább is másfél század óta társadalmi központja volt Magyarország északkeleti vidéke nagyobb részének s jelenleg is oly szoros összefüggésben áll Szatmármegvével, hogy egy itt központosított uj egyházkerület Debreczennel szemben sem kellő önállóságot, sem az egyházi közigazgatásra mulhatlanul szükséges békét nem nyerné meg egyhamar. De ezenkívül fontosabb tény még, hogy, mivel az uj kikerekítésnél nemzetiségi viszonyainkat is tekintetbe kell venni, egy uj északkeleti püspökségnek e tekintetben igen jelentéktelen missziója lehet, összehasonlítva a déli részekkel, mert bár Bereg, Nagybánya, Máramaros-Ugocsa esperességek körében is sok megerősítést igénylő pontok vannak, de Délmagyarországnak azon részében, melyek a tiszántúli egyházkerület körébe tartoznak, jóformán az egész ilyen. Tény, hogy a debreczeni püspökség esperességei között a békés-bánáti a legkiterjedtebb s egyúttal a legnépesebb. Kerekszámmal 200.000 lélek tartozik ide, csaknem annyi, mint a tiszáninneni és dunántuli egyházkerületek népessége. S tény az is, hogy ennek az esperességnek székhelye már hosszú idő óta Köröstarcsa, egy falusias jellegű község, melynek vasúti állomása sincs s a honnan Nagybecskerekre vagy Pancsovára menni egész utazás. Végül tény az is, hogy az egykori Bánátban a protestáns etem évről-évre jelentékenyen szaporodik s ez a szaporodás egyúttal a magyarság izmosodása is, melyet kultúrpolitikai szempontból nem lehet közönyösen nézni. Vegye bárki maga elé a térképet s egy pillantás meggyőzheti arról, hogy abban az esetben, ha a tiszántúli egyházkerület kettészakításáról lesz szó, vagy általában uj püspöki székhely alkotása esetén a józan ész és öntudatos politika csakis azt helyeselheti, hogy az uj kerület székhelye délen legyen. Megengedem, hogy itt délen lehetne más központról is szó. Békés, Makó s különösen Hódmezővásárhely fontos pontjai a református egyháznak, de a magyar kultura szempontjából alig lehet szó másról, mint Temesvárról, mely történeti, társadalmi s fizikai okokból állandó központja az egész vidéknek s melynek jövő fejlődése az élő élet lüktető erejével emelné s gyarapítaná a protestánsokat s ezzel együtt a magyarságot itt e fontos vidéken. Ha már most a tiszántúli egyházkerületből csak a békés-bánáti s nagyszalontai egyházmegyéket vennénk is az uj püspökséghez, több mint harmadfélszázezer lélek volna itt, teljesen elegendő egy püspökség alá s a tiszántúli egyházkerület ebben az esetben kompaktabb egész lenne s 6—700,000 hívővel még mindig első helyen maradna egyházkerületeink között. A népszámlálás szerint az evang. ref. hivők száma a déli megyékben a következő volt: Arad 20,787 Krassó-Szörénv 3,053 Békés 91,339 Temes 6,269 Csanád 24,751 Torontál 10,504 Csongrád 57,785 Ez összesen 215,488 lélek. Hozzáadva ehhez Bihar nem teljesen magyar vidékeit (belényesi, élesdi, magvarcsékei, nagyszalontai, tenkei, s vaskohi járásokat), melyek részben szintén Délmagyarország felé gravitálnak s melyekben 38,466 ev. ref, volt a népszámláláskor, igen szép számot nyernénk egy uj püspökség számára. Temesvárt, hol római katholikus és keleti görög püspök van, a város örömmel áldozna a püspöki székesegyház és más kulturtényezők megalkotásához, annyival inkább, mert az ott lakó, közel kétezer főre menő református nép már tart fenn anyaegyházat. S ez az alkotás valósággal galvanizáló erővel hatna a Délmagyarországon oázisként szétszórt protestánsokra és magyarokra. A ki olvasta a történetet s emlékszik többek közt Rácz Károly rajzára az elpusztult zarándmegyei protestáns magyar egyház virágkoráról, a ki tudja azt, hogy Belényes veszélyes helyein ma maroknyi magyarság küzd az oláh tenger közepén, de egykor ott csak magyar szó hangzott, a ki látja azt a lelkesedést, melylyel Nagybecskereken, Verseczen s Temesvárt előre törni kész a magyar elem: az nem fogja kicsinyelni a jelszót: Legyen református püspökség Temesvárt! Én elmondtam. Szidjanak érte, megfelelek, csak kérve kérem az öntudatos reformátusokat, ne hallgassák az eszmét agyon. Nemcsak protestáns ember irta ezt, hanem olyan, ki első sorban magyar s nemzete sorsán aggódva tűnődik. György Aladár.