Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-16 / 46. szám

püspöksége is, melynek teljes megfejtése — ha ugyan megfejthető — a jövő feladatát képezi. A bizonyos, a mit e nagy emberről a Szegeditől megválása utáni időkből mondhatunk, csak az, hogy Tolnán működött még 1559-ben is, s azontúl egészen Laskóra visszameneteléig; és kétségkívül zsoltáraival, melyek munkássága első éveiben készültek, egyházi tanításaival, melyekkel az egész istenitiszteletet magyar nyelvűvé tette, nagy varázst gyakorolt nemcsak Baranya, hanem Tolna népére is. Egyházi beszédei nem maradtak reánk, de hogy voltak olyanok, melyeket nemcsak elmondott, hanem közhasználatra ki is bocsátott, bizonyság Szenei Molnár Albert, ki a Skultétitől fordított Postillákban a magyarországi reformáció munkásairól szólván, ezt írja: »Magyarországban Sztárai Mihály az, a ki sok ekklézsiákat reformált, azokba prédikátorokat ordinált és tulajdon kezével postillát irt eleikben, és az sakramentumok kiszolgáltatásának formáját leirta nekiek*. Talán a jövő napvilágra hozza majd ezeket is, mint a legújabb időkig ismeretlenül lappangott egyéb müveit. Földvdry László. BELFÖLD. Evangelisatio in eapite. Nagytiszteletű Szerkesztő ur! Becses Lapja az ujabb időben evangélizáció jelszó alatt igazán fáradhatatlan kitartással, becsületes és bátor nyíltsággal harcol egyházunk, egyháztársadalmi életünk felvirágoztatásáért. E jelszónak nagy varázsereje van; méltó a remény, hogy tábor alakul körülötte. Tábor, mely a jelszónak egész tartalmát magáévá teszi. A siker egyik eszköze, hogy az. a ki világgá bocsátotta : hű legyen hozzá mindenha ! És én egész örömmel vallom meg, hogy e hűségnek megannyi tanúbizonyságait látom e lap minden egyes számában: még azokban a cikkekben is, mikben némelyek talán megbotránkoznak, mint Urházi a Fraxinopolitanuséban. Szeretem én nagyon s szívesen olvasom dr. Szabó Aladár meg Hamar István lelkes buzdításaikat, de szívesen olvasom dr. Kecskeméthynek jóval keményebb beszédét, sőt Fraxinopoltánusnak egyházunk igaz jólétéért, nagyságáért buzgolkodó feddőzését, majd szemrehányását. Szép védőbeszédét irt Úrházi az igaz, de egy cseppel se nagyobb igazsággal, mint Fraxinopolitánus. Mert ez nem állította,hogy egyátalán mindenütt elszomorítók a körülmények, ama meg, hogy mindenütt egyformán kielégítők. Én becsülöm Fraxin., de nagyra becsülöm szerkesztő urat is, hogy ebben a nagyon elfinoinodott izlésü világban olyan nyers kálvinista — bár határozottan jóindulatu — szemlének helyt adott. Ez már az időnek egy jele! Ugy látszik, lassan-lassan megunjuk már a kiáltó fogyatkozások agyonhallgatását. Helyes. Hisz ha Kálvin is Genfben csak ugy suttogott és sóhajtozott volna a bűnök felett, ha mintegy metsző késsel ki nem vágta volna az erkölcsi rákfenét, soh' se lett volna Genf a kálvinizmus erős várává. Az evangelizáció bajnokainak se szabad az általános, tehetetlen sóhajtozásnál megállapodni: rá kell mutatni nyíltan és bátran a veszedelmes sebekre, sőt ki kell azokat metszeni, bármilyen nagy legyen is a fájdalmas felszisszenés! Azok, kik egyházunk jövőjét minden lehető módon biztosítani akarják, egyszer erre a hathatósnak ígérkező eszközre, űtra módra mutatnak rá, máskor meg amarra. Ujabban dr. Szabó Aladár a felső-szabolcsi esperessel igen melegen ajánlja a diakonusi intézmény életbeléptetését. Nekem — kivált a nagyobb városokra gondolva — az indítvány és annak megvalósítása ellen egy árva szavam sincs. De engedjenek meg az igen tisztelt említett urak, én ennek az intézménynek esetleges felállításától se sokat várok. Annak is csak annyi hasznát vennénk, mint ma a presbyteriumnak sok helyen. Lerajzolnánk szépen a diakónusban megkívántató kellékeket, mint a hogy igen szépen megállapítottuk a presbyterek, lelkészek, tanítók, esperesekben megkívántató tulajdonokat — de. hogy ékeskednek-e azokkal valósággal, arra kevés gondunk van. Megállapítanánk a diakónus hivatalos teendőit, de hogy teljesíti-e azokat, ezt a kényes kérdést már nem igen bolygatnánk; akarom mondani, sok helyen nem bolygatnák. Én hát ugy gondolom, hogy mielőtt egy ilyen uj intézményt létesítenénk, a most meglevő szerveink működését kellene előbb egészségessé és teljessé tenni. Mert kérdem: presbyteriumaink azok-e valósággal, miknek lenniök kellene? Betöltik-e azt az igazán nemes hivatást, mit egyházi törvénykönyvünk elibök szab ? Hiszen ha azt jól betöltenék : akkor ha nem volna is felesleges a diakonusi intézmény felállítása, de az már bizonyos, hogy nem igen éreznénk hiányát. Mert a presbyteriumnak kötelessége volna (Egyh. törv. 28. §.) »az egész egyházközség vallásos és erkölcsi életére gondosan felvigyázni s a vallásosság és közerkölcsiség hanyatlását mind egyeseknél, mind családoknál célszerű egyházi eszközökkel erélyesen meggátolni; felügyelni, hogy a vasárnapot és saját ünnepeinket az egyházközségi tagok híven és illendően megtartsák; az egyházközségi tehetetlen szegényekről, árvákról, nyomorultakról való gondoskodás«. A többi megszabott teendőjét nem említem. igen, de hogy a presbyterium hivatásának megfelelhessen és meg is feleljen: a fejének, a lelkésznek embernek kell lennie a talpán. Ha a presbyteriumról beszélünk, a lelkészt nem hagyhatjuk ki a számításból. Ha pedig a presbyteriumnak helyre nem hozott cselekedeteiről vagy mulasztásairól szólunk: nem hagyhatjuk ki a számításból az esperest, nem a püspököt se. Minél feljebb áll valaki : annál nagyobb felelősség terheli. Urházi bizonyos büszkeséggel mondja, hogy »Vezéreink a püspökök, esperesek, fő- és algondnokok, nemcsak a hit, a buzgóság, hanem a tudomány terén is kimagasló alakok, kik önmaguk iránt tiszteletet gerjesztenek és szavaik kellő nyomatékkal bírnak«. Kihagyva a számításból nagyérdemű püspökeinket és főgondnokainkat — felsóhajtok : beh jó volna, ha igy volna! És hogy azt ne mondja valaki, hogy én csak a levegőből beszélek, személyek és helyek, sőt még annak a lapnak is, melyből a szomorú adatokat veszem, megnevezése nélkül tényeket említek. 1892. 52. szám. 840—842. lapok. (Az esperest pénzváltók asztalainak felforgatásával fenyegetik és súlyos visszaélésekkel vádolják az előző számokban. Ő maga nem felel, hanem egy álnevű védő. Ez kapja feleletül:) Kezdjük a . . . . alap kamatain. Bizonyságul hivők magam mellett, sok helyett csak két, de egyházközsége felett nagy gonddal vigyázó lelkészt: a sőt közlöm a . . . lelkész . . . urnák már a mult év (1891.) tavaszán (egy iskolai lapban) közzétett e nyilatkozatát: »a nyugta formuláris követeléseinél mindig a 'szégyenérzet mélységeit érzem s mind a körlevelet, mind a nyugta komédiát csak porhintésnek tartom s annak, hogy esperes ur annyira bárgyúnak gondolja papjait, tanítóit, presbylereit, hogy oly szimuláló mentséggel bátor előállni*. >A . . . kötvényeknél .. . botrányos eljárás követtetett el. Ugyanis 1889.