Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-16 / 46. szám

Har01 ineh ato(1 ik 6 v fo 1 y am. 46-(lik szám. Budapest, 1893. november 16. PROTESTÁNS EG YHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerit: IX. k*rUlvt, JHpu-ufrtt xz<ím, hová a kéciratok CÍI!:7.eudÖk. I{ia<I<1-liiviitn! : Horn )/áit*tki> Viktor kiln uvkrrenkedés* (Akadémia fu'ríiázHÍ, hová az elöliz. és hirdet, díjak intézeiulök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKA.S. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési «ra : FéUyri: 4. frt BO kr ; egé«z évr« : 9 frt. Mgy* Hím ára. 90 ftr. A reformáció társadalmi hatása. A reformációról, a XVI. század e nagy szellemi mozgalmáról, általában valami sajátságos felfogás vált uralkodóvá ujabbkori történetíróinknál, állambölcselőinknél és jogfilozofusainknál, nemcsak, de magánál a nagy közönségnél is. A legtöbben csak vallási mozgalomnak tekintik s még egy olyan különben mély gondolkozó is, mint Eötvös, a felett panaszkodik, hogy a reformáció megszakította az egyház egységét s állítja, hogy az egész nem volt egyéb, mint csak vitatkozás az elvek helyes alkalmazása felett. Ám engedjük meg. hogy a reformáció első indulásában csakugyan tisztán vallási mozgalom volt és csak vitatkozás az elvek helyes alkalmazása felett; hát akkor is, ha a reformáció nem tett volna is egyebet, mint csak annyit, hogy azt a nagy ős-keresztyén gondolatot emelte érvényre, hogy a Krisztus egyháza nem egy uralomra vágyó isteni állam a földön, hanem egyszerűen csak a hivők és a kiválasztottak gyülekezete, melynek semmi más hatalmi eszköze nincs, mint az ige és a sákramentumok, a hit és a szeretet: már ezzel is egyike volna a világtörténelem legnagyobb eredményeinek és ha csak puszta vitatkozást provokált is az elvek helyes alkalmazása felett, miután azokat az elveket tette vitatkozás tárgyává, a melyek az ember legbensőbb szellemi életének létalapjai s a melyek helyes alkalmazásától függ egész egyéni, társadalmi és politikai, nemzeti életének a nyugalma, a biztonsága, és fenmaradása, valamint az egyén és a társadalom erkölcsi jellemének az ereje, a szilárdsága, a becsületessége és a megbízhatósága: akkor is egyik legmegbecsülhetetlenebb vitája volt ez az egész emberi szellemnek, a melyet valaha folytatott elvek alkalmazása felett. Mert a reformációt megelőzőleg épen az volt a kérdés, hogy vagy győz a hierarchia a maga minden érdekét lesújtó hatalmával, vagy pedig győz az egyén joga a valláserkölcsi elv, az evangélium ereje által. E felett indult meg a küzdelem s e kérdést a megoldhatás stádiumáig az előreformátorok és a renaissance mozgalmai juttatták. A reformátorok igaz, hogy legelső sorban a vallás-erkölcsi érdek képviselői és mint egyesek a hierarchia hatalmával állanak szemben; de az ezzel folytatott harc közben kivívják maguknak a jogot arra, a mi, mint az erkölcsi egyén szabadsága, minden egyesnek elidegeníthetetlen joga. És mi volt e mozgalomnak a következménye? Az, hogy legelső sorban az összes világi, mondjuk, nem vallásos életviszonyokat: a családot, az államot, a művészetet és a tudományt, sőt az ipart és a kereskedelmet is szabaddá tette és az egész világi kulturát a hierarchiai kötelékekből kiszabadította. De ezt az inkább csak negativ eredményt sokkal felülmúlja az a pozitiv áldó és megtermékenyítő oldala a reformációnak, a mikor a vallási gondolatokat a maguk evangéliumi tisztaságába állította vissza s ezeket egészen erkölcsi szabad módon olyan szent szellemi hatalommá emelte, hogy velük és bennük az összes életviszonyokat átalakító és megnemesítő erőket nyújtott az egyéneknek, a családoknak, a társadalmaknak és a nemzeteknek, a melyek ezeket befogadták s magukban élőkké tették. A reformációnak az a két, első tekintetre csak tisztán a vallási életet érdeklő elve: a hit és a kegyelem, bármennyire idegenszerűen hangozzék is ez ma, a mikor e mély kérdések csak épen a legkomolyabb embereket érdeklik és a mikor ezekkel foglalkozni szinte méltóságán alul lévőnek tartja az óriási többség, mondom, a hit és a kegyelem egy uj és magasabb socialis fejlődés teremtő elve. Igaz, hogy ez elvek nem közvetlenül idézték elő a társadalmi rend és felfogás megváltozását; hanem ezek voltak és ezek ma is a társadalom megújhodásának és megnemesedésének a legmélyebbreható szellemi, erkölcsi előfeltételei.