Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-02 / 5. szám

éviekhez képest. A bírságokból 662.288 forintnak kellett volna befolynia, azonban csak 29.954 forint hajtatott be, A mulasztásokat a Jelentés csak a szülők és tanítók mezőgazdasági foglalkozásával és a tanhelyeknek még elégtelen voltával okadatolja. Persze, hogy azt kimutatni bajos, hány mulasztást okozott a szülők és a tanulók ősi idegenkedése az iskolától, melyet esetleg az iskolai munka mennyisége, módja és a bánásmód is fokozni képes. Itt csak mellesleg említem, a nem rég is nyilvánosságra került eseteket, hogy tanítók kegyetlenül vertek el kis tanulókat. A fentebb mondottakra tekintve ez esetekről, csak annyit kérdezek: melyik képzőintézet okozta ama tanítók kegyetlenségét ? azaz jobban mondva: sok történik az elemi iskolák falai közt, a miért a tanítóképző felelősségre nem tehető, még az állami sem, Az iskolákból kilépő mindennapi tanköteleseknek 98'8%-a jól tudott írni, olvasni, tehát 11.200 tanulóval több, mint az előző évben. Fabriczy János. A középiskolai oktatás kérdéséhez. II. A nyelvek tanítása, melynél fogva az oktatás eddig leginkább tartatott célhoz vezetőnek, a nyelvtannal kezdődik. A nyelvtan anyagját pedig szavak képezik, szavak, mint beszéd- és mondatrészek, a melyeknél az általuk jelzett fogalom és annak megfelelő tárgy valósága közönbös dolog. S ennyiben az elvont elmebeli tanulásnak a nyelvtannál alkalmasabb tárgya bizonyára nincs, mint a mely ellehet minden pozitív tárgyi tudás nélkül s ilyen által magát zavartatni nem is engedi, saját bámulatos módon igénybe vévén az értelmet, midőn például kezdő gyermekkel ennyi és ilyen distinkciót jegyeztet meg: ablativus absolutus, abl. modi, respectivus, temporis, causae, rei efficientis, loci, instrumenti. sociativus, objectivus, subjectivus; genitivus cjuantitatis, qualitatis, partitivus stb. Csakhogy az e fajta számtalan distinkciónak és nemkülönben számtalan szabálynak, továbbá a szabályokról bizonyságot tevő szintén számtalan kivételnek gyakorlati megismeréséhez elegendő szöveg tanulmányozására nem jutván idő, mind e distinkciók és regulák csak mint frázisok vésődnek az emlékezetbe, melynek korrektivuma egyedül a grammatika, mely maga is néhány auktornak töredékes hagyaték-művei nyomán van összeállítva. A nyelvtant követi a klasszikusok olvasása és az irodalom méltatása. Hanem ezek a töredékes szemelvények és ezek az irodalmi fejtegetések az azokban tündöklő szép gondolatok, nagy eszmék és dicsőített nagy tettek által elragadhatják ugyan a képzeletet s ébreszthetnek és ébresztenek is a tanuló lelkében hangulatos, magasztos vágyakat, aspirációkat, de egyéni ismeretvilágának valódiságához, én-jének egységéhez és szilárdságához egy paránynyal sem járulnak. S az oktatásnak ezen rendszerével hiszik megtarthatni az egyént az idealizmus kultuszában, mig az úgynevezett reáltudományok az utilitarizmus lejtőjéül tekintetnek. S ez a fatalis tévedés. Való, hogy az emberi természet konzervativizmusából foly az, hogy ragaszkodik a régi példákhoz és régi formákhoz, a melyeknek köszöni fejlődését. (Mely konzervativizmus a vis inertiae.) De magát megbőszülő természetellenesség az, ha a multak befolyása a jelenre mesterségesen és erőltetve fentartatik még akkor is, midőn a jelennek alkotó elemei a múlthoz képest lényegesen meg változtak. Ez a változás pedig abban áll, hogy az emberek általánvéve korlátlan egyéni szabadságuk tudatára vannak ébredve és azt jog szerint követelik s érvényesíteni törekszenek : a tanulatlanok nyers erővel, a tanultak dialektikával és taktikával. Amazok előtt a nagy eszmék, mint haza, alkotmány, polgári társaság, törvények — akadály, melyet föl kell forgatni a szabadság, egyenlőség és tesvériség zászlói alatt; emezeknek, számtalan példa és igen kevés kivétel bizonyítása szerint, minden nagy eszme megannyi frázis, melyeket szükség és alkalom szerint mondott vagy irott szónoklatokban használnak a közérdek címe alatt személyes érdekek előmozdítására, mely üdvtelen dologhoz példát, alakot és tartalmat nem ritkán még a klasszikusok fenséges hagyományaiból vesznek. A nyelvekre és irodalomra alapított oktatási rendszer ma az idealizmus révén a nihilizmusra vezet annyival inkább, mert maga a rendszer lemondás a hitről az iránt, hogy az emberiség a természetet követvén, a tudás által korának megfelelően emelkedhetnék a tökéletesedésben. A jelennek aggasztó és szüntelen katasztrófákkal fenyegető háborgásaiból az emberiséget csak az egyéni ismeretvilágnak, s azzal az egyéni felfogásnak és észjárásnak megigazulása vezetheti és szabadíthatja ki, megfelelő oktatás utján, mely uton jöhet létre az az egészséges közélet, melynek hatalmas lüktetését óvbatatlan egyéni túlkapások veszedelmesen meg nem zavarhatják. E tekintetből kiválóan sajátságos helyzetben van a magyar nemzet, mely a klasszikus ó-kori és a hazai nyelvnél és irodalomnál fogva tartotta fenn alkotmányosságát és nemzetiségét egyben; miért is itt az irodalom hatása és érdeme méltán mindenek fölött valónak tekintetik. Azért itt nehezebb ugyan, de nem kevésbé szükséges belátni és az iránt meggyőződésre jutni, hogy az a különbség, mely van az önrendelkezés gyakorlásában elnyomott és souverain nemzet állapota között, valamint az egész nemzet, ugy az egyén előtt is, nemcsak a cselekvőségnek jelöli ki más célját, amott egyedül a szabadságnak minden áron való ldküzdése, emitt annak már egyetemes értékesítése lévén a föladat, hanem a többé alig korlátolt látási és cselekvési körhöz és az önrendelkezés jogának gyakorlatával együttjáró felelősséghez mérten a felfogásban, észjárásban s a tehetségek fejlesztésében és alkalmazásában is lényeges változást kell annak maga után vonnia. Ennélfogva a magyar nemzetnek még nagyobb szüksége van az oktatási rendszer megváltoztatására, mint bármely más nemzetnek, mely változtatás azonban az irodalmi s nemzetiségi föladatot nemcsak ki nem zárja, sőt annak pozitivitást és reálizást kölcsönözni van hivatva. S nincs mit tartani attól, hogy nagyon reális józanság az emberek kedélyében a hangulatot. lelkében a cselekvőség nagyratörését és a képzelődés költészetét kioltaná: ezt csak paradicsomi boldogság, azaz egyetemes gond és dolog nélküli bővelkedés tehetné, a mitől félteni az emberiséget bizony balgatagság volna. A számtan eddig is el volt fogadva és használtatik, mint az értelem fejlesztésére kiválóan alkalmatos és magában is hasznos tantárgy; s valóban ez a mennyiségekkel való bánás tekintetéből ugyanaz, a mi a nyelvtan vagy a logika a szavakkal és gondolatokkal való bánás tekintetéből. De ugyanazért megjegyzendő, hogy a számtan is tárgyi ismeret nélkül két élü fegyver, melynek bizonyossága révén igen sok csalódás és még több csalás megy végbe. Mert az ugyan bizonyos, hogy kétszer kettő négy, de ennek alkalmazásánál előbb tudni kell, hogy