Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-09 / 45. szám

KÜLFÖLD. A pápai szék politikája. A vatikán politikai törekvéseiről következő érdekes reflexió jelent meg a »Nemzet* nov. 1-ső számában. Az az apostoli áldás, a mivel a római kúria bekoronázta az egymás ölén őrjöngő muszka carizmus s francia republikánizmus polgári házasságát, olyan megdöbbentő világot vet az egyetlen »erkölcsi nagyhatalom* erkölcsi dekompoziciójára, hogy beleszédül a tiszta itéletü szemlélő. Hogyan ? A katholicizmusnak újkori vértanukat szerzett, fanatikus északi schizma s a minden »Isten kegyelméből való* legitimást rombolóan tagadó respublika kompániájába Krisztus földi helytartója áll be nem is csöndes, hanem tüntetően lármás Co-nak! Még ilyen elvadult cinizmussal nem meztelenkedett a világtörténet lapjain az a gyűlöletes morál: a cél szentesíti az eszközöket Mit mutat ez ? Ha nem ha azt, hogy a világi hatalmi álmaiból kijózanodni képtelen papizmus szakit szent Péter székének minden ősi hagyományával s önző, uralmi érdekeinek, aspirációnak istápolása végett szövetkezik magával Belzebubbal is. Semmikép nem akar együtt elmúlni a magát lejáró régi világrenddel : inkább egy, a legvénebb ballerinának becsületére váló merész pirouette-tel frontot változtat s egy pillanat alatt élére áll az uj csatarendnek, mely ellen eddig rozsdás mennyköveit fenyegetően zörgette. Az olasz egység sajgó sebe sokkal mélyebben és elevenebben fáj, semhogy keservei nagy voltában épen fönn birná tartani politikai beszámíthatóságát. Ezért vegyül bíboros reverendája a muszka-francia bacchanália botrányos csődületébe. Ezért ragadja, ha ma nem, hát holnap, kezébe a papizmus a szociáldemokrácia vörös s ha rákerül a sor, az anárkia fekete lobogóját. Dőljön össze a világ, pusztuljanak el a trónok, nemzetek, csak Róma tobzódhassék ismét, lehanyatlott régi dicsőségének visszatérő verőfényében. A halálra szánt emberek és emberi intézmények, agóniájukban gyakorta valóban impozáns és megfélemlítő erőfeszítésre képesek. Ki tudja, hátha az őskeresztyénség vallási szocializmusának restaurációja sikerült s az emberiség az őt újra megváltó misztikus lelki despocia béklyóiba veri felvilágosult haladását. A játék olyan vakmerő, hogy etféle deliriumos hazardirozásra csak az a játékos képes, a kinek már nincs veszteni valója. És a hogy Róma világuralmi agóniája az örök városban szembe áll mindazon ősi monarkiák politikai irányával. törekvéseivel, a melyeknek hajdani hatalma, fénye eredetét köszönhette: ugy az ultramontanizmus összes kisebb, részleges evolúciói, a német, az osztrák s a magyar reakció a politikai mérkőzésre való képtelenségének görcsös halálvergődésében a koronára merészkedik emelni szentségtörő, szennyes kezét. Legalább nyilván ezt irja, hirdeti a magyar főrendiház egy tagja a »Pesti Napló* egyik vezérczikkében. Nem kisebb attentátumot indítványoz ez a jeles államférfiú, mint a koronának terrorizálását a magas klérus és az aristokrata reakció szent szövetsége által. Ha nem az agónia szánalmas és mindenképen beszámíthatatlan deliriuma sugalná ezt a merényletet: akkor aggasztó jelenségnek lehetne venni az egyházpolitikai reformok jövendő sorsára nézve. Minthogy azonban immár a legutolsó újságolvasó előtt is világos, hogy ez a harci riadó csak olyan ártatlan török muzsika, mint a veterán-bandáké s harsogó hangjaira egyetlen épkézláb dalia sem siet fegyvert ragadni: a koronával szemben revoltáló reakció halálorditására szükségtelen csata-hadoszlopokat mozgósítani. Ugy tetszik, egyenest ennek a tragikomikus agóniának előzetes sejtelmével mondotta a minap Wekerle: — Urak, ne tréfáljanak! Pasquino. RÉGISÉGEK. Alvinczi Péter, a kassai magyar pap. (Folytatás.) II. A fölkelés publicistái igazolása: Querela Hungáriáé; Attestatio; Refutatio; Defensiv. A fölkelés ügyének publicistái támogatása végett a fejedelem környezetében levő Alvinczi Péter a fölkelés igazoló okmányát szerkesztette meg latin és magyar — szemközti — szöveggel. Címe: »Querela Magyar-Hungariae 1620. Ország Panasza.** »Mostan vadnak — mondja — jaj azok az üdők minekünk, melyekben szent Iraeneus Martyr mondása szerént, az élők az holtakra, és az hóltak az élőkre valóban irigykednek, az ördögnek emberi nemzettséghez megkegyetlenült gonoszságáért és gyülölségeért; ki menynyivel közelebb látja érkezni ez világnak végét, és az itélő bíró Jézus-Chrisztusnak utolsó eljövetelit, annyival inkább elméjének minden erejit kibocsátja, csakhogy az eget. az földdel és az földet az éggel összeegyelíthesse, minden fegyelmet, tisztességes erkölcsöt, és az kereszténségnek közönséges békességét és csendességét valamint s valahogy felháboríthassa.* »Elhallgatjuk mit tesz ez a vért szomjazó lélek más országokban. Kezünket oda teszszük, a hol nekünk magyaroknak fáj. A papság képiben munkálkodott ez a sátán Magyarország kezdete óta ... Eszünkbejuthat méltán nekünk (I. Kir. XXII. rész) Akháb király, kinek királyi birodalmát a körülötte élő papság zavarta meg, mely a királyt nemcsak hadra ingerié, de még életének veszedelmébe is nyakra főre veté*. * Meg van a Magyar nemzeti muzeum és m.-vásárhelyi Teleki-könyvtárban. Mi a muzeumét használtuk stb. 90*