Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-09 / 45. szám

vallásos érzelmű igehirdetőt, ki az egykori vadkerti német református pap kivétel nélkül eszes és soktehetségű fiai közül egymaga választotta apja pályáját, a lelkipásztori hivatalt s abban, bár a világtól s közügyektől elzárkózva, csöndes félrevonultságban, mindvégig hiven munkálkodott. Legyen neki is könnyebb a föld s édesebb a pihenés, mint volt élete! Világi férfiaink közül első sorban említem Balogh Imre egyházkerületi tanácsbiránk s több cycluson át egyetemes konventi képviselőnk elhunytát; hosszas és kinos betegség fosztott meg tőle s a halál egy törhetlen jellemű, éles eszű és nagytapasztalásu, széles látkörü férfiútól fosztotta meg egyházi kormányzatunkat, engem egy régi baráttól, mindnyájunkat egy kiváló munkatárstól s tisztelelünk egy méltó tárgyától. Utána dr. Várady Béla váratlan s idő előtti halálát fájlaljuk. A pesti egyház presbvtere s jogügyi előadója, a pesti egyházmegye ügyésze, majd tanácsbirája, egyházkerületünk világi jegyzője, egyházi kormányzatunk mindhárom fokozatán kiváló képességei, nagy munkaereje s páratlan buzgósága (melynek alapja mély vallásossága volt) tette őt ép oly hasznossá mint tiszteltté közöttünk. A halál a férfikor erőteljében, bár rég készülve a csapásra, mégis hirtelen rohammal, mintegy orvul támadta meg s mielőtt hallottuk volna, hogy ágyba, pár napi küzdelem után egyenesen koporsóba fektette. Kidőltével nemcsak családjában, közöltünk is háromszoros űrt hagyott maga után. Nagy veszteséget jegyzek föl Cseresznyés Sándor pécsi kir. táblai tanácselnök s a tolnai egyházmegye tanácsbirája, pécsi egyházunk főgondnoka váratlan halálában. A keletkező, a szervezkedő, a közsegélylyel virágzásnak induló pécsi leány-, most missziói egyházunk neki köszön legtöbbet: lételét. S ha van egyelőre pótolhatatlan veszteség: az ő elvesztése az! A vértesalji egyházmegye buzgó tanácsbiráját, nem egyszer egyházkerületi képviselőjét is vesztette el Rozgonyi György kir. tanácsosban, ki az élet viszontagságai s a sors csapásai alatt megtört testtel, lélekkel a Duna hullámaiban keresett síri ágyat magának. Teste később megtaláltatván, az anyaföldbe tétetett le az örök nyugodalomra. Későn megtalált sírja fölött lebegjen Krisztus engesztelő áldozatának üdvözítő ereje. A Duna hullámai ragadták el, fördés közben, akaratlanul Dömötör Dániel bogyiszlói tanílókáplán fiatal és jó reményű atyánkfiát. A hűs hullámok árja örvénybe sodorta a gondtalan s halálra még gondolatában sem készülő erőteljes ifjút. Hajh, ugy érintkezik, minden ponton, életünk a halállal; s az áradásai után örvénylő folyam, nemcsak az omló föld s zöld gyep — hanem az emberélet határaiba is belemarkol könyörtelenül! S az ifjú lelkésztanitó neve, váratlan s szörnyű halála — sokunk szivében egy régibb gyász ma is — bár behegedt, meg-megfájduló sebét újítja föl. Felsőbb és alsóbb tanintézeteink tanitói karának veszteségei közt Dékán István, kecskeméti jogakadémiánk nesztora, mióta ez akadémia uj szervezetében fennáll, holtáig egyik tudós, buzgó és lelkes tanára, áll legelői. Kora már a nyugalom felé hajlóvá tette őt — de nyugalmát már csak a sirban találhatta fel. Helyét épen e közgyűlés lesz hivatva betölteni, de töltsük bármily érdemes utóddal be azt, az ő érdemeiről nem szabad — s nem is fogunk megfeledkezni; érdemei s a tudománynak és tanügynek tett hoszszas és jeles szolgálatai fentartják emlékezetét. Még a felső-baranyai egyházmegye jegyzőkönyvéből László János piski előkönyörgő-tanító, a kecskemétiből Ilomonnai István és Fekete István nagykőrösi rendes tanítók és Parragh Bertalan kecskeméti segéd-hitoktató, a Soltiból Dobos László makádi rektor halálát jelentem, a jegyzőkönyvek nyomán, melyekben egy meleg, elismerő hang sóhaja szállt utánok. Én is képességeik, buzgalmuk s hűségök emlékét hoztam magammal iskoláikból, s megőrzöm azt sírj ok felett is. Nem a ki sokra bízatott, hanem a ki hiven munkálkodott : azé az élet koronája. De a halottak elmúlnak s elköltöznek mint a földszinén átsuhanó árnyék. Helyeiket élők foglalják el s folytatják félbemaradt munkáikat. Ez nekünk is, ha nem vigasztalás, de legalább kárpótlás elköltözötteink után. Azok között, kik az elköltözöttek helyeire hivattak el s helyöket betölteni hivatvák, szabad legyen egyet különösen, névszerint is üdvözölnöm, azt a fiatal, erős férfiút, a kit a solti egyházmegye majdnem egyhangú bizalma a néhai Kerkapoly Károly gondnoki székébe ültetett. De a midőn, gondnoki minőségében egyházkerületünk asztala mellett széket foglal, még egy más hagyományt is hoz magával s újít meg közöttünk; néhai édes atyja, b. emlékű Hajós József egyházkerületünk egykori, hosszú időkön át tanácsbirája emlékezetét. Óhajtjuk, hogy uj társunk mindkettőnek bölcseségét, buzgóságát, hasznos működését újítsa meg s egyesítse magában — s ezt remélni feljogosít az a jeles, eszmedűs és valóban protestáns beszéd is, melylyel egyházmegyei gondnoki székét elfoglalta s melyet a solti egyházmegye jegyzőkönyve egész terjedelmében közöl. Isten hozta őt közénk. Esperesi karunkban örömmel s bizalommal üdvözöljük Szabó Pétert, az alsó-baranyabácsi egyházmegyének Tóth János lemondásával meg-89*