Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-09 / 45. szám

választott esperesét. Derék elődeinek munkája lelkes, sikeres folytatását reméljük, várjuk tőle. Midőn végül jelentem, hogy az egyházmegyéink s egyházainkban az egyház és iskola oltárára, a gyülekezetek és egyesek által letett áldozatok hosszú sora jegyzökönyvünkben foglaland helyet, ezzel jelentésemet befejezve, magamat a főtiszteletü egyházkerületi közgyűlés épen most is tapasztalt szives türelmébe s elnéző jóságába ajánlom. Szász Károly. A reformáció emlékünnepén. A református ifjúság estétyén tartott megnyitó beszéd. Mélyen tisztelt közönség! A mult idők nagy eseményeiről megemlékezni nemcsak kegyeletbeli, hanem erkölcsi kötelessége is az Isten képére teremtett embernek. Kegyeletbeli kötelesség felújítani emlékét azon férfiaknak, kik egy nagy eszme szolgálatában leiköknek egész erejével, szivöknek minden érzelmével küzdöttek az előítélet vagy rosszakarat ellen. De egyszersmind erkölcsi kötelesség is, mert minden intézmény egészséges és életerős csak akkor lehet, ha annak hivei mindig szemelőtt tartják azon mélyreható okokat, melyek azon intézményt létrehozni segítettek; ha visszatekintenek koronként azon intézmény alapításának eredetére, s abból ujabb erőt merítenek a kitartásra és előhaladásra. Ilyen nagy eseménye a múltnak a reformáció, melynek emlékére ma ünnepélyt rendezünk. Az a mozgalom, melyhez az első lökést ezelőtt 376 esztendővel Luther adta meg az október 31-én kifüggesztett tételeivel, nem pusztán egy tisztitó processus volt a keresztyén egyház körén belől, hanem a lelkeknek egy hatalmas fellendülése a szellemi élet minden terén, mely nemcsak az akkori kort rázta fel álmából, hanem hivatva van még ma is az egyházi és társadalmi életben nevezetes átalakulások létesítésére. A reformáció a lelkiismeretnek egy hangos feljajdulása volt a hitszolgaság ellen; egy ünnepélyes tiltakozás azon felfogás ellen, mintha egy gyarló emberekből álló testületnek, s nem kizárólag csak az Istennek állana hatalmában a bűnök megbocsátása. A vallásos lelkiismeret, a vallásos kedély, mely egyedül a lélek mélységében, a bűnbánó megtérésben és hivő bizodalomban keresi és találja meg a lelki boldogságot, a vallásos bensőség és komolyság, egyszóval: az evangéliumi hit volt az, melyből a reformáció megszületett. Ez az evangéliumi hit már kétszer diadalmaskodott az emberiség történetében: a hitetlen pogányság és a vallásos közönyösség felett. Ez az evangéliumi hit tette képessé Idvezitőnket, hogy az emberiség üdvéért a kereszthalálnak kínjait is elszenvedje ; ez az evangéliumi hit tette hősökké a reformátorokat is, hogy a hit és lelkiismeret szabadsága érdekében síkra szálljanak és küzdve győzzenek. A reformátorok azt követelték, hogy ez a hit egyéni legyen, hogy az a földön semmiféle hatalomtól ne függjön, hanem mindenki, legyen bár pap vagy világi, maga alkothassa meg hitét, és hitének élni szabad legyen. Követelték, hogy a hit dolgában semmi különbség ne legyen egy kiemelkedett papirend között, mely mindentudó, és a nagy tömeg között, mely még csak gyermekkorát éli. Követelték. hogy az egész keresztyén világ számára nyittassék meg azon út, mely elvezet erre az egyéni hitre. És ezt az utat a bibliai iratok szabad tanulmányozásának nevezték. Azt akarták, hogy a keresztyénségnek azon szent és régi okmányai, a melyekben a keresztyénség szelleme a legtisztábban és legerőteljesebben lüktet, senki előtt bezárva ne legyenek, hanem az mint egy felnyitott könyv a nép kezébe adassék, hogy mindenki maga győződhessék meg arról, hogy örök életnek beszéde van abban. Valóban ugy van, tisztelt közönség! Az örök életnek beszédét hirdetik az ótestamentum dalnokai és prófétái; Istennek kedves és gyönyörűséges igéjét beszéli az evangélium, mely minden embernek üdvözítésére Íratott. És ha a tisztelt közönségnek valamelyik tagja érezni fogja valaha azt a nyomasztó állapotot, midőn mind az, a mi földi, nem birja kielégíteni vágyait, midőn tiszta vonzalom támad kebelében az ideális javak iránt, de mintha nehéz lánc kötötte volna a földhöz, nem birja kibontani szárnyait : oh ilyenkor csak vegye kezébe a szentírást, olvassa az evangéliumot s tapasztalni fogja, hogy e kegyes foglalkozás mily varázserővel ragadja a lelket az élő hitnek ama forrásához, mely felüdít és megerősít. És ha talán az élet szenvedései látogatják meg, vagy érezni fogja valaha a csalódás fájdalmait; oh ilyenkor csak hivő lélekkel forduljon a bibliához, és az elvezeti őt ama mennyei magasságba, hol az életnek minden rejtélyei és ellenmondásai megoldást nyernek, hol minden vihar elcsendesül és az életnek minden homályát felderíti egy szent és vigasztaló világosság. Bizony ez a könyv az, mely a vallásos kedély örök kenyere, a vallás-erkölcsi élet örök erőforrása marad. És a reformátoroknak az a fáradozása, hogy a bibliát a nép közkincsévé tegyék, nemcsak sikerült, hanem áldásdús következményeket is vont maga után A lelkiismeret szabadsága, a szentírásnak szabad tanulmányozása maga után vonta a tudomány szabadságát, s érvényre emelte általában a kutatás jogát a szellemi életnek téréin. Mihelyt lehetővé vált, hogy a lélek szabadon kutasson, a helyett, hogy legszentebb jogáról lemondva, alávesse magát valamely külső intézménynek: többé semmiféle határt szabni nem lehetett, mert a szellem semmi más korlátot el nem tűr és el nem ismer, mint a tudomány alaposságát és semmi más célt, mint az igazságot. Igy vezetett a lelkiismeret szabadsága, a szentírás szabad tanulmányozása általában a tudomány szabadságára az ismeret minden körében, a természetnek, a természeti törvényeknek, a történelemnek, az emberi szellem fejlődésének ismeretében. A reformáció adta meg az első lökést a szabad és minden külső hatalomtól független tudomány fejlődésének. És a lelkiismeret szabadságával