Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-19 / 42. szám

agyonlövik, guillotinozzák, vagy kényszerítik arra, hogy hirdessék az uj alkotmány iránti engedelmességet, még a vallásos ünnep- és vasárnapokat is eltörlik. Soha sem történt nagyobb erőfeszítés egy oly felekezet kiirtására, mely már legműveltebb híveit, elvesztette. Több évi példátlan szenvedés után Napoleon megköti Rómával a konkordátumot s megnyitja a templomokat, melyekbe óriás tömegekben tódul a nép s a katholicizmus most életteljesebb, tevékenyebb, hatalmasabb, mint száz évvel ezelőtt. A pápa ötven éves áldozó-papi jubileumának ünnepsége, minden látszat szerint, a pápaság diadalmainak szentesítése és megkoronázása. A világ minden országából, még a protestáns német császártól és a franczia köztársaság fejétől is érkeztek ajándékok és tiszteletnyilvánítások. Nem hiányzott az Egyesült-Államok elnöke sem, ki saját maga részéről szellemes gnnynyal az amerikai alkotmány pompás kötésű példányát küldte meg XIII. Leónak, melyben megvan írva az egyház által elkárhoztatott minden szabadság. A zarándokok roppant tömege megtöltötte a Michel Angelo építette templomot és midőn a pápa a sedia gestatorián körülhordoztatta magát a bazilikában, azt hihette, hogy egyetemes uralmának órája elközelgetett. Mindazonáltal tévedne, a ki azt hinné, hogy ez a nagyszerű szertartás nem anynyira a római katholicizmus hatalmának, mint inkább a türelem és bölcsészel szellemének megnyilatkozása volt. A pápa a Vilmos császár, a Luther unokája által ajándékozott tiarában lépett be a Sz. Péter templomába; a Viktória, a kegyetlen Erzsébet utóda által ajándékozott szentelt víztartót használta s a szultán által ajándékozott gyűrűt viselte. Ez bizonyára sajátságos látvány volt és emlékeztetett a római birodalom pantheizmusára, mely minden istennek helyt adat Agrippa Patheonjában. Ez az általános hódolat inkább a modern bölcsészeti szellem széles látó körét bizonyítja, mint a valódi római katholicizmus kizárólagos szellemét. A most említett tényekben kitűnő irók annak bizonyítékát látják, hogy a római kath. egyház hivatva van Róma fensősége alá vonni a földgömb minden népét és igy valósítni meg az egyetemes egyház eszméjét. S valóban, eredetének megtagadása nélkül csatlakozhatik ahhoz a két hatalmas mozgalomhoz, melyek megrázzák s alakítják a mostani világot: a demokratikus és socialistikus reform-mozgalomhoz. A keresztyén egyház kezdetben a legdemokratikusabb intézmény volt. Minden elöljárót közvetlenül és a választók és választottak közti minden különbség nélkül az egész nép választott. Köztársaság és pedig nemzetközi köztársaság volt. Ha az egyház vissza akar emlékezni keletkezésére és lényeges alapeszméihez alkalmazkodni, akkor az emberi vélemények s szellem fölött nem lesz hozzá hasonló hatalom a föld kerekségén. A képzelhető legtökéletesebb mintaképe lesz a demokráciának. Mindazt megnyerheti, a mit a királyok s e demokracia választott főnöke, a pápa, elvesztenek. Az államok határai nem korlátozhatják az egyház hódítását, mert mivoltánál fogva kozmopolita. Az a hires kör, melynek kerülete mindenütt, központja sehol. Az egyháznak a végre, hogy saját érdekeit ama társadalmi forradalomnak, mely még csak kezdetén van, kiszámíthatlan ereje által mozdíttassa elő, nincs másra szüksége, mint hogy alapítói és szent atyáinak szelleme által engedje magát áthatni. Váljon az apostolok nem vitték-e egész odáig a testvériséget, hogy közössé tették minden javaikat s váljon a szent irók nem menydörögtek-e folyton a gazdagok ellen s nem követelték-e a szegények jogait? Váljon az evangéliom nem a szegények és ügyefogyottak számára hirdetett örvendetes tudósítás-e? Ugylátszik, hogy ujabb időben néhány katholikus püspök visszaemlékszik az első keresztyénség eme hagyományára. XIII. Leó, mikor még csak peruziai püspök volt, ezt irta 1877-iki pásztorlevelében: »Ha látjuk ezeket a szívtelen kapzsiság folytán idő előtt kimerült lényeket, méltán kérdezhetjük, hogy az Isten nélkül való civilizáció hivei, ahelyett, hogy haladásunkat segítnék, nem vetnek-e sok századdal vissza bennünket abba a gyászos korba, midőn a rabszolgaság az emberiség oly nagy részét nyomta el s midőn a költő bánattól elbénulva igy kiáltott fel: az emberiség csak néhány kiváltságos kedveért van, »humanum paucis vivit genus*. A papok, Ketteler érsek iratainak befolyása alatt, gyakran Németországban is hasonlókép beszélnek. Winterer apát, Mühlhausen képviselője, nemrég azt mondta a birodalmi gyűlésben: »A szociális kérdés közvetlenül érinti a vallási kérdést: az egyház sohasem feledkezett meg erről, midőn előbb a rabszolgaság s azután a jobbágyság eltörléséről volt szó. Annál kevésbbé mellőzheti ma, midőn az agrár kérdés, a munkabérkérdés, egyszóval a szocializmus alakjában jelenik meg. Ha elfeledkezne róla, ki kellene törülnie a szentírásból eme szavakat: Misereor super turbam«. Manning bibornok oly módon nyilatkozott legutóbb, hogy még a legradikálisabb szocializmus sem hazudtolná meg: »A tőke tulnyomósága már abban a tényben is nyilatkozik, hogy száz munkaszünetből alig öt-hat végződik a munkások előnyére. Alárendeltségök oly teljes gyönge nőkből s gyermekekből álló családjok nyomora oly tűrhetetlen és parancsoló, hogy a holt és élő tőke közti küzdelem nagyon egyenlőtlen s a nemzetgazdászok által annyira dicsőített szerződési szabadság valóságban nincs sehol. Vájjon ily körülmények közt nem kötelessége-e az egyháznak védelmébe fogadni a munkásokat, kiktől az emberiség jóléte származik ?« Amerikában Gibbons bibornok, ki visszavonatta a Vatikán által a »munka lovagjaira* kimondott átkot s ki megakadályozta, hogy Henry George 1

hires könyve az Indexbe ne kerüljön, a következőket irja: »Mivel nyilván ismeretes, hogy a jövő nagy kérdése nem a háború, a kereskedelem, a pénzügy leend, hanem a tömeg s mindenekfölött a munkások helyzetének javítása : tehát az egyházra nézve a legnagyobb fontosságú dolog, hogy e kérdés legemberibb részét kezébe vegye s nyújtson támogatást azoknak, kik igazságot követelnek az emberi család zömét alkotó sokaság részére.« Olvassátok el Bossuetnek e tárgyról irott szavait a »Méditations sur l'évangile de saint Jean* (János evangélioma fölötti elmélkedés) cimü művében (157-ik nap.). Az evangéliom egyenlősítő fuvalma ott már teljes mértékben föltalálható. II. Rálép-e a püspökei által vezetett katholikus papság nyíltan és őszintén erre az útra s kezébe veszi-e a munkások ügyét, mint az első atyák? Látunk-e majd egy nap — mint ezt egy kitűnő katholikus, Vogüé látja — szociálista pápát, ki Manning bibornok módjára hirdeti a tőke zsarnokságát ? Néhány, a protestánsok közt elterjedt ujabb magyarázat szerint az Ápocalypsis skárlátszinü állata nem más, mint a pápaság, mely hogy uralkodhassék a a népek és királyok fölött, a szociálizmus vörös köpenyét ölti föl magára és szövetkezik a radikális demokráciával. Ha ez a pillanat eljön is, csak majd később leend. 1 Hírneves amerikai szociálista iró. Fordító.