Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-19 / 42. szám

Azon óhajtással fejezem be futólagos ismertetésemet, vajha most a zsinati törvények alapján egy testté és egy lélekké válnánk és lemondván a minket a világ előtt kompromitáló civakodásokról, utána látnánk a zsinati törvények életbeléptetésének. B. G. ISKOLAÜGY. A reformáció iskolai megünneplése érdekében. A harczagi ev. ref. gimnázium tanári karának felirata a hevesnagykunsági egyházmegyéhez a reformáció évfordulójának iskolai megünneplése ügyében. Nagytiszteletü egyházmegyei gyűlés! A vittenbergi vártemplom előtt lejátszódott dicső jelenet közelgő évfordulója különös elevenségre ébreszti bennünk a reformáció megmérhetetlen fontosságának tudatát! Mintannyi ködképek vonulnak el lelki szemeink előtt azok az egyházi, társadalmi s politikai nyomorúságok, melyeknek terhét nyögve hordozta a mindenható egyházi hatalom igájába kényszerített emberiség. Látjuk áz államot fejének személyében megalázva; a társadalmat az egyház szolgái köréből kiáradó bűnök által megfertőztetve; az emberi lélek legnemesebb szükségeit, érzéseit, vágyait a legerkölcstelenebb módon kihasználva! Majd elfordulva e mindinkább iszonyú látványtól, új képeken akadnak meg szemeink. Látjuk az ev. keresztyénség buzogó forrását, a mint vize keresztül szakítja a hosszú századok forgása alatt fölötte képződött sziklaréteget; a pirkadó hajnalt, hirdetve a szellemi elnyomottság setétjét elűző ragyogó nap közeledtét; a méltóságának öntudatára ébredt embert, a mint eldobva magától széttördelt bilincseit, uj szabadsága mohóságával csaknem egyszerre átalakítja összes életviszonyait. Látjuk a mai társadalmat mozgató erőket születésük pillanatában, az uj teremtésnek e reggelén, midőn a khaosz kavargó tömegét törvényük féke alá vetik s felmagasztosult lelkünk a gondolatnak szárnyain előre repülve a végtelen időbe, látja a világ uj ábrázatát, melyet a kimeríthetetlen gazdagságú protestántizmus eszméihez simulva egykor ölteni fog. Nagytiszteletű egyházmegyei gyűlés! Ily forma gondolatok hatása alatt állottunk, midőn tanári testületünk f. hó 2-án tartott gyűlésén egyhangúlag kimondotta, hogy a reformáció évforduló napját intézetünk növendékeire nézve ünneppé teszi, és hogy azzal a kérelemmel fordul a nagytiszteletű egyházmegyei s általa a főtiszteletű egyházkerületi gyűlés színe élé, hogy e napot iskolai szün- és ünnepnappá tegye minden kebelbeli iskolára nézve. Abban a meggyőződésben vagyunk, hogy szinte felesleges indokolni kérelmünket a nagytiszteletű egyházmegyei közgyűlés előtt. Hiszen csak nem rég indult meg s kapott erőre az a mozgalom, mely ifjúságunk protestáns szellemben való nevelése érdekében jelentékeny áldozatokra hivja fel egyházunk hiveit! Ismert dolgot mondunk azzal is, ha felemlítjük, hogy a reformáció forduló pontot képez a nevelésügy fejlődésében is, hogy a hazai és külföldi iskolázás felvirágzása oki összefüggésben van a reformáció megkezdésének tényével! Nyilvánvaló az a szolgálat is, melyet a reformáció fajunk, nemzeti nyelvünk s állami önállóságunk fenmaradásának tett a múltban s tesz a jelenben! Ugy hiszszük azért, elegendő csak jeleznünk a hármas szempontot — mely minket e kérelmünk megtételére késztetett — hogy a nagytiszteletű egyházmegyei közgyűlés velünk együtt szükségesnek tartja e nap iskolai megünneplését a vallás, az iskola s a hazafiság szempontjából. E meggyőződésben teljes bizodalommal járulunk a nagytiszteletű egyházmegyei gyűlés színe elé azon kérésünkkel, miszerint méltóztassék kimondani a reformáció évfordulója iskolai megünneplésének szükséges voltát, egyszersmind a legközelebbi kerületi gyűlésen, pártolólag felterjesztendő kérelmünkre oly határozat hozatalát kieszközölni, melynél fogva október 31-ére minden e kerülethez tartozó iskolára nézve kötelező szün- és ünnepnap legyen. Abban a reményben, hogy kérelmünk a nagytiszteletü egyházmegyei gyűlés előtt meghallgatást talál, maradunk a nagytiszteletü egyházmegyei közgyűlés kész szolgái. stb. Cumanus. TÁRCZ A. A pápaság jövője. E. de Laveleye után franciából fordítva. (Folytatás és vége.) Ugylátszik, Olaszországban gyakorol a pápaság legkisebb befolyást. Ennek oka világos. A pápa a világi hatalom visszakövetelésével folyton fenyegeti az olasz haza csak most kivívott egységét. Mint mondják, még idegen fegyverek fölhasználásától sem rettenne vissza. Hogy a pápának engedelmeskedni lehessen, el kell fojtani az embernek minden hazafias érzést. Sok jó katholikus, sőt még sok lelkész is átal ily messze menni. Ez nagyban gátolja a klérus politikai tevékenységét, s érthető, hogy mért tartják még folyton ezt a jelszót: »Né elettori, né eletti« (sem nem választunk, sem magunkat választatni nem engedjük.) Az egyház, bár lassan, egyik követ a másikra rakva, de mégis újra fölépíti uralmának épületét, melyet az újkori forradalmak annyira megrendítettek. Elnyomták a régi kolostorokat, eladták javaikat, de a társulási szabadság alapján uj zárdák keletkeznek s maholnap több lesz és nagyobb gazdagságra tesznek szert, mint hajdanán. Semmi sem bizonyítja jobban a római katholicizmus életképességét, mint a Francziaországban a mult század végén történtek. A XVIII. században a vallásos közöny általában el volt terjedve a műveltebb osztályokban, még a nemesség és főpapság körében is. A forradalom nem riad vissza semmi eszköztől, hogy megsemmisítse a katholikus egyházat. Javait lefoglalják, eladják, templomait az »Ész« tiszteletének szentelik, papjait elűzik, deportálják,