Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-12 / 41. szám

dig biztos gyógyszernek mutatkozott nemcsak a nyilt hitetlenség mérge, hanem a hitetlen élet ama veszedelmesebb formája ellen is, a mely szeretetlenségével, Önzésével, lelki lustaságával, sőt sokszor határozott gonosz cselekedetekkel hitczikkek, tanok és szertartások mögé rejtőzik. Annál fájdalmasabb, hogy azok, a kik az evangélizálás munkájában Budapesten Isten dicsőségére és embertársaik igaz javára részt vettek, sokszor a legképtelenebb félreértésekkel voltak kénytelenek szembeállani. A mikor pl. a vasárnapi iskolák megalapítása után elgondolták, hogy jó volna a főváros zajában sok veszélynek kitett, sok tekintetben elhagyatott s az egyházzal jóformán semmiféle összeköttetésben nem lévő ifjú emberekkel is éreztetni a krisztusi szeretet áldásait, hát fáradozásaik elé — félreértésből — az állam gördítette a legnagyobb akadályt, megtagadván az ifjak valláserkölcsi életének erősítése céljából alakult egyesület alapszabályainak megerősítését. És miért? Azért, mert az egyesület »keresztyén ifjúsági egyesület*-nek nevezte magát és sokan ráfogták, hogy antisemita egyesület akar lenni. Mikor azután az egyesület mint »református ifjúsági egyesület« kelt uj életre, sokan abban botránkoztak meg, hogy miért nevezi magát az egyesület reformátusnak, miért rendez az egyetem megnyitása és bezárása alkalmából külön istentiszteleteket a prot. vallású egyetemi polgárok számára s a mint sokan mondották: miért »szakítja meg a nemzet egységét«. Pedig azt hisszük, jó úton járunk azzal a meggyőződésünkkel, a mely szerint a nemzet egysége nem abban áll, hogy a prot. iíjak misére járjanak. Másfelől merjük állítani, hogy bár egyesületünk reformátusnak nevezi magát, mert a református egyház szülte, akármilyen felekezethez tartozó ifjú ember iránt is szeretettel viseltetünk, de természetesen a szeretetet nem úgy értelmezzük, hogy a minket éltető evangéliomi, kálvinista igazságokat megtagadjuk. Azért reméljük, hogy egyesületünk munkája eloszlatja a félreértések és gyanúsítások ködét. Másfelől reméljük azt is, hogy az evangélium kovásza mindjobban áthatja a budapesti ref. egyházat. Hiszen az elérendő óriási feladatokhoz képest még kevésre haladt a budapesti önkénytes tevékenység az Isten országa terjesztésében, de másfelől hálával kell elismernünk, hogy az Úr kegyelme oly eredményekre segített, a melyeket ezelőtt tíz évvel alig mertünk volna reményleni. Buzgó ifjú emberek felveszik a kicsinyek gondját. Buzgó nők meglátogatják a családokat. A szerdai vallásos estélyek és az ifjúsági egyesület összejövetelei táplálják a lelkeket és pedig különösebben az előkelőkéit, az örök élet kenyerével. Nagyon nevezetes és sokra hivatott a budapesti reformátusok közművelődési és temetkezési egyesülete, a mely az egyház egyszerűbb tagjait, a kiket különben a ref. intelligentia támogat, takarékosságra, a kölcsönös segélyre szoktatja, s a hazafias és vallásos mívelődésre nekik alkalmat nyújt. Különösen örvendetes, hogy az ifjú nők közül is többen igyekeznek tényleg közreműködni az úr magasztalására, s a theologusok régóta ismeretes jeles énekkara mellett, Budán és Pesten több ifjú és leány emeli gyakran gyönyörű karénekével a hivek áhítatát. Legújabban pedig a nagypénteki ref. társaság alakult meg, hogy az elzüllött s elhagyatott gyermekeken segítsen. S ha igy látjuk, hogy Budapesten a ref. egyház körében az egyház szokott rendes munkájának sikeresebbé tételére, hogy jelentkeznek gazdagok és szegények, míveltek és egyszerűbb emberek, tudósok és munkások, (a kikből igy majd nem lesz istentelen s hazafiatlan rendbontó) lelkészek és világiak, nem mondhatjuk-e el örvendve, hogy az Úr megdicsőíti magát az ő gyermekeiben s hogy a kik az Istenben bíznak, azok ma sem szégyenülnek meg. Nem akarok bővebben foglalkozni azzal, hogy mit kellene még Budapesten tenni az evangélizálás hathatósabbá tételére. Csak néhány eszmének adok ezúttal kifejezést. Szükség volna első sorban egy nőegyesületre, a mely egyes buzgó nők által vezetett csoportokban jótékonyságot is gyakorolna, még pedig csupán a szeretettől indítva, de mindezt csak eszköznek tekintené a nők valláserkölcsi életének nemesítésére, a nőknek a Krisztushoz való vezetésére. E végből szükséges lenne, hogy egy ilyen nőegyesület kiegészítené azt a munkát, a mit a közös prot. Tabitha, továbbá a budai és pesti ref. nőegyletek eddig végeztek. Ellátni a nőket evangéliumi erőtől áthatott, lehetőleg az egyház múltját s abban kiváló, keresztyén lelkületü nők szerepét ismertető történeti és más építő könyvekkel, buzdítani a lányokat, hogy az egyházi énekkarokba belépjenek s a szeretet munkáinak végezésére vállalkozzanak, hatni azokra a nőkre, a kiket az erkölcstelenség elsodort vagy fenyeget, tenni valamit amaz irtózatos seb, a fővárosi cselédügy gyógyítására, mozgalmat kezdeni a nők között az országban, hogy a nők a vallásos igazságok megvalósítására, de egyúttal az evangéliumi szabadság szellemének ápolására sorakozzanak: ime, csak hamarosan is mennyi dicső, nagy cél kínálkozik s hí fel a munkára. A másik nagy feladat, a melynek megvalósítása a belmisszió budapesti munkásaira vár, egy olyan háznak építése, a melyben a különböző egyesületek helyiséget találjanak, s a melyben legyen egy nagy s több kisebb terem összejövetelek tartására s a mely mintegy központja legyen a belmisszió mindenfelé elágazó munkásságának.