Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-12 / 41. szám

Végül szükség volna egy belmisszionarius vagy fődiakonusra vagy akárminek nevezzük, a ki ne csak szabad idejét, de minden idejét arra szentelje, hogy a belmissziói, önkénytes tevékenység folyama minél nagyobb területet megöntözzön. Ha ezt az eszmét a budapesti egyház megvalósítaná, pedig meg kellene valósítania, mert minden nagy város missziói, még pedig nagyon nehezen mívelhető terület, akkor a szellemi és anyagi felvirágzás egy eddig még meg nem ért korszaka állana be, a mely minden kishitüséget megszégyenítene. Dr. Szabó Aladár. Prónay Dezső egyetemes felügyelői székfoglaló beszéde. Elmondta az evang. egyház 1893. okt. hó 5-én tartott egyetemes közgyűlésén. * Főtisztelendő egyetemes közgyűlés! Mélyen meghatva állok itt. Mélyen meghatva vettem át az egyetemes felügyelői pecsétet. Nem kevésbé mélyen meghatva mint tíz évvel ezelőtt, midőn az oltár előtt letettem az egyetemes felügyelői esküt, melyre való ünnepélyes hivatkozással vettem át és folytatom az egyetemes felügyelői hivatalt. Egy rövid fohásszal vettem át tiz évvel ezelőtt s legyen ez nekem megengedve most is: »Lebegjen felettem dicső elődeim áldó szelleme!« Tapasztalatokban kétségkívül gazdagabban állok itt most, reményekben, sajnos, nem ! Ha visszatekintek a lefolyt tíz évre, személyemre nézve kevés biztatót találok abban. Mégis elfogadom az egyetemes felügyelői hivatalt, melyre egyházunknak kétségkívül felette kitüntető, mélyen lekötelező közbizalma helyezett. A hála és köszönet érzete kell tehát, hogy legyen, a mit kifejezek e helyen azon mélyen kitüntető bizalomért, melyre engem ismét méltónak ítéltek. Fogadják őszinte köszönetemet ezért. Sohasem tagadtam, hogy önmagának senki sem illetékes birája. És habár én a lefolyt tíz év tapasztalataiból saját személyemre nézve kevés biztatót, kevés reményt merítettem, ha egyházam másként ítélt, én ezen Ítéletnek is alávetem magamat, azt köszönettel fogadom és ebben már igenis biztatót látok. Szükségem is van erre, főtisztelendő egyetemes közgyűlés! Mert egyes ember ereje bármily kiváló, bármily nagy legyen, mindig elégtelen nagy kérdések megoldására. Csak élénk közszellem, egyetértés, a mely megtudja találni az alkalmas vezért is, képes nagy dolgok létrehozására. Főtisztelendő egyetemes közgyűlés! Azt hiszem nem járnék el helyesen, ha most részletesen akarnám vázolni mindazt, a mi engem egyházi működésemben vezet. De nem is szükséges ez. ugy hiszem. Tíz esztendőre reámu* Ezt a beszédet Dr. Ajkay Béla felügyelő és egyetemes gyűlési tag ur szívességéből közöljük, ki gyorsirati jegyzeteiből volt szives a szöveget Lapunk számára összeállítani. Sserk. tatok —, ha működésemet kielégítőnek találta az egyház, azon irányban kívánok haladni a jövőben is, a melyben eddig. Két szóban lehet szerintem összefoglalni egyházunk alapelveit. Ez a két szó: szeretet és szabadság. Az evangéliomszerű hitnek alapja az evangéliomi szeretet, ez protestáns egyházunk benső vallásos életének az alapelve. Ama külső ecclesia visibilis kormányzásának alapelve pedig a szabadság. S a kettő egymással a legszorosabb összefüggésben áll. A mely egyház benső életének alapelve a szeretet, azon egyház külső igazgatásának alapelve nem lehet más, mint a szabadság. A szabadság alapján való igazgatás lényeges formája az önkormányzatnak. Az önkormányzat alapelvét pedig feltaláljuk ott, a hol nekünk mindenben egyházunk alapelveit keresnünk kell, nevezetesen Pál apostolnak ama szavaiban: »engedelmeskedjetek egymásnak«. Én engedelmeskedem egyházam hívó szózatának, midőn az egyetemes felügyelői hivatalt elfogadom. Engedelmességet ígértem, fogadtam esküvel is egyházam törvényeinek, határozatainak. Viszont ott, a hol bizonyos tisztséget ruház rám az egyház, e szózatot fogom hangoztatni én is: »engedelmeskedjetek egymásnak«. E szózatnak kettős értelme lesz. A bizalom hivott e helyre, a bizalom ismét bizalomra kötelez. A kettőből önként következik a teljes őszinteség. Ez teszi kötelességemmé, hogy röviden visszaidézzem emlékezetébe a főtisztelendő egyetemes közgyűlésnek azt is, a mit tíz évvel ezelőtt mondottam. Akkor hazánk politikai életében is foglaltam el bizalmi állást, a minőt ma nem foglalok el. Kimondottam akkor, hogy a mint ragaszkodom szeretett egyházamhoz, nem kevésbé ragaszkodom politikai elveimhez. S azt hiszem, midőn ma tiz év múlva egyetemes egyházunk közbizalma ismét az egyetemes felügyelői hivatalra méltatta igénytelen személyemet, talán egyik okul szolgált az is, hogy az elvekhez való ragaszkodás emberét ismerte fel bennem. Mert csak az, a ki melléktekintetek nélkül általában tud elvekhez ragaszkodni, fog feltétlenül ragaszkodni egyházához is. Mert hiszen a vallás, egyház nem más, mint a legmagasztosabb elvek összefoglalása. Ezen hivatal elfoglalására késztet a kitüntető közbizalom, mely e választásban igénytelen személyem iránt nyilvánul. Késztet a parancsszerű szózat, melyet úgy fejeztem be: »engedelmeskedjetek egymásnak«. Én készséggel engedelmeskedem. De késztet ezen hely elfogadására ma még más körülmény is, az hogy igen nehéz helyzettel állunk szemben s e helyzet nehézségeire röviden rámutatni ma szintén kötelességemnek tartom. A mult évben, midőn lemondásomat benyújtottam, történt utalás arra, hogy az nem időszerű, mert az egyházat kívülről veszély fenyegeti. Én azokat a veszélyeket akkor nem tartottam és ma sem tartom oly komolyaknak, hogy az egyházi hivataloskodás terén beálló netáni változás az egyházra nézve bármi csekély bajt idézett volna elő. De fordulhatnak elő esetek, a midőn belső válság jelenségei mutatkoznak egyházunkban. S mig a kívül -81*