Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-05 / 40. szám

alól, ilyen helytt a buzgóságot és áldozatkészséget sem lehet már tovább fokozni. Sürgetnünk kell tehát a minél hatályosabb állami dotációt. És tennünk kell ezt annyival is inkább, mert anyagi kilátásaink nap-nap után rosszabbodnak. A sorsjegy-kölcsönhöz kötött remények teljesen dugába dőltek. A helyette kapott recompensatió a mostani költségvetésben mindössze százezer forintra zsugorodott össze. Quid hoc ad tantam sitim! Mit kezdjen 60 ezer frttal a ref., vagy felével az ev. közegyház, mikor nyomorát ennek az összegnek tízszeresével is csak enyhíteni tudná, de gyökeresen megszüntetni nem! Más orvoslat alig mutatkozik, mint a törvényhozás igazságához és méltányosságához fordulva, kérni, sürgetni, ha kell, követelni az 1848. évi XX. t.-c. értelmében az uralkodó egyházéval arányosított állami dotációt. Azért melegen üdvözlöm a bányakerületi evangélikus testvérek korszerű indítványát, s kérem az ő egyházuk, kérem a mi egyházunk vezérférfiait, hogy kezdjenek erőteljes akciót az 1848. évi egyházpolitikai elvek azon részének megvalósítása érdekében is, mely az egyházak állami javadalmazását kimondotta. A prot. egyházaknak testületi és anyagi jogegyenlősítése életkérdés a protestánsokra nézve már most is, de még inkább a tervezett reformok megvalósítása után. De életbe vágó kérdés az egész nemzetre nézve is. Mert szemben azokkal az erős nemzetiségi törekvésekkel, melyeket kivált az oláhok részéről napról-napra sajnosabban tapasztalunk, legbiztosabb védő- és ellenszer a nemzetileg hű, államilag teljesen megbízható magyar elemek erősítése, támogatása, segélyezése. Igy közelebbről az oláh kérdés legjobb megoldása az erdélyi tiszta magyar kálvinizmus egyházainak, iskoláinak, lelkészeinek és tanítóinak gyökeres fölsegélése volna; a pánszlávizmus elfojtására pedig az az egyedül helyes eszköz, ha az evangélikus egyház nemzetileg és államilag hű többségét e nemzeti missiójában hatályos anyagi támogatásban részesítené az állam. Mert a nemzetiségeket nem dédelgetni s nem hizlalni kell az állam kenyerén, (az utolsó 25 év dédelgetési politikája ugyancsak fölhizlalta őket!), hanem a magyar faj anyagi, erkölcsi és kulturális erőinek hatályosabb kifejtésével leszorítani. Tehát a nemzet politikai érdeke is sürgeti, hogy az egyházi és iskolai terhek súlya alatt roskadozó államhű és magyar egyházak az állam anyagi erejével is támogattassanak nemzetépítő és kulturális missiójukban. Az állami dotáció gondolata nem is uj, nem is csak 1848-iki keletű a magyar állam szerkezetében. A magyar nemzet őseredetileg államilag doltált egyházat szervezett Szent István alatt, midőn a római k. egyházat gazdag állami javak kai és jövedelmekkel látta el. Államilag dotálttá lett idők folyamán nemcsak a görög kat., hanem a gör. kel. szerb és román egyház is. Csak a két prot egyház maradt mostoha gyermeke a magyar államnak, csak ez nem részesül atyai támogatásában. A múltban, mikor még az osztrákosító politika uralkodott, ez a mostoha elbánás természetes volt a »magyar« vallás egyházával és híveivel. Most azonban, mikor az állam maga is magyar és nemzeti, s mikor egész erővel törekszik magyar nemzeti életét az egész vonalon bensőleg és maradandólag kiépíteni: a magyar államtól politikai hiba volna leghívebb fiait e nemzeti és kulturális missiójukban hathatósan meg nem segíteni. Se. F. ISKOLAÜGY. Egy református néptanító ünnepeltetése. Bodnár János nádudvari ref. tanító 52 esztendei szolgálat után nyugdíjaztatván, egyszersmind koronás ezüst érdemkereszttel kitüntetést nyert. Gr. Degenfeld József főispán (egyszersmind az agg egyházi hivatalnok főgondnoka) Hajdumegye közgyűlésén dekorálta a derék néptanítót, megtisztelő szavakkal ismervén el az egyház és iskola körül szerzett gazdag érdemeit. Aztán felszólította a kir. tanfelügyelőt, hogy a tankerület nevében üdvözölje a jubiláns férfiút. A tanfelügyelő beszédének vázlata ez volt: »A tankerület nevében üdvözlésre kértem és nyertem szót. Hogy a tankerület félszázadon át apostolkodó népnevelőjének apostoli királyunk ő felsége által legkegyelmesebb kitüntetését a vármegye tekintetes közönsége ünnepli, az talán szokatlan, de bizonyára époly természetes. Mert nem esetleg, vagy léha ötlet szülte azt a törvényt, mely a vármegyék közigazgatási és Önkormányzati területével azonosan vonta meg a tankerületek határait: a népoktatás igazgatása és fejlesztése bölcs célzattal beillesztetek a vármegyei önkormányzat hatáskörébe. Igy bár közvetlenül egyházának és a tankerületnek, de egyszersmind a vármegye nagy közönségének is kitűnő szolgálatokat tett az ünnepelt agg néptanító azzal a fél századot meghaladó hü munkássággal, a minek érdemeit közvetlen egyházi hatósága sokszoros elismeréssel, az államkormány fölterjesztésére pedig ő cs. és apostoli királyi felsége legkegyelmesebb kitüntetéssel méltányolta, és a minek a népiskolai oktatás terén elért sikereiről főispán ur ő méltósága olyan megtisztelően nyilatkozott, hogy nekem azokat itt újra méltatnom fölösleges volna«. »E helyett tehát a nevelésügy más terén félszázad távolából visszaragyogó érdemért üdvözlöm én Önt, Tekintetes Tanító ur. Épen félszázada, hogy Ön, már nagy elismerés közt működő pelsőczi ref. tanító Gömör vármegye lelkes közönségének ösztöndíjával kitüntetve a messze Tolnára zarándokolt, hogy Wargha Ferencz kitűnő paedagogusunk vezetése alatt a kisdednevelés avatott munkásává képezze magát ki. Két év múlva már az ország egyik legrégibb és legkiválóbb kisdedóvó intézetének élén állott M.-Szigeten. Nemzeti művelődésünk ez